Pécs;fegyver;

2020-09-13 12:04:20

Pisztollyal fenyegetőzött az utcán, majd megütött egy embert egy pécsi férfi

A TEK a lakhelyén fogta el a gyanúsítottat.

A rendőrség közleményében az áll: szombaton kaptak bejelentést arról, hogy egy férfi egy pisztollyal vagy annak utánzatával Pécsen, a Csontváry utcában 10 óra 30 perc körül három férfit és két nőt fenyegetett meg az utcán. Ezután a fegyvert az egyik férfi fejéhez szorította, majd meg is ütötte azzal, ezt követően pedig elment a helyszínről.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a lakhelyén elfogta az elkövetéssel gyanúsítható 26 éves pécsi férfit. Előállítását követően a rendőrök kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.