Előfizetés

Betörő testvérpár buktatta le a táborfalvai fűtermesztőt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.13. 12:36
Gondosan eltett mariuhánára bukkantak a táborfalvai rendőrök, egy betörő buktatta le a helyi termesztőt
Fotó: police.hu
A fivéreket biciklilopáson érték, a rendőröket azonban jobban érdekelte az egyikük zsebében talált maroknyi marihuána levél.
Ritka, amikor tolvajok buktatnak le egy drogtermesztőt, de csütörtök délelőtt, Táborfalván ez történt a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szerint. A táborfalvai körzeti megbízott ugyanis egy helyi testvérpárnál látta meg azt a biciklit, amit még csütörtökön vittek el a vasútállomásról. Gyorsan erősítést kért, ám mire társai kiértek, a fiatalabbik testvér már elmenekült a helyszínről. Így bátyját kapták el, és kérdezték ki: a biciklilopást elismerte, ruházatának átvizsgálása során azonban ennél érdekesebb nyomokra – egy maroknyi marihuánalevélre - bukkantak a rendőrök. Mint a férfi elmondta, egy helyi lakostól kapta a leveleket. A nyomozók el is mentek a megadott címre, ahol az udvaron fóliasátrakban négy tő indiai kendert találtak, a házkutatás során pedig egy szekrényből több befőttesüvegnyi leszüretelt marihuána került elő.
Így a növényeket gondozó és feldolgozó 50 éves férfit is előállították: kihallgatásán a rendőrség szerint valódi szakértőként beszélt a kenderfajták típusairól, termesztésük technikáiról. A férfi elmondása szerint évek óta foglalkozott ültetvényével, de termést nem árulta és nem is osztogatta. A testvérpár sem tőle kapott a levelekből: loptak belőle, amikor ugyanis kertjében jártak, a dinnye és paprika mellett a marihuánaültetvényt is megdézsmálták. „A lopásról érthető módon nem állt szándékában bejelentést tenni”– jegyzi meg a férfiről a police.hu.
A Dabasi Rendőrkapitányság a testvérpár ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett. Az 50 éves táborfalvai férfi ellen - szabadlábon hagyása mellett - kábítószer birtoklása bűntett gyanújával miatt indult eljárás, a további nyomozást botanikus, toxikológus, valamint vegyész szakértő bevonásával folytatják le.

Pisztollyal fenyegetőzött az utcán, majd megütött egy embert egy pécsi férfi

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.13. 12:04
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A TEK a lakhelyén fogta el a gyanúsítottat.
A rendőrség közleményében az áll: szombaton kaptak bejelentést arról, hogy egy férfi egy pisztollyal vagy annak utánzatával Pécsen, a Csontváry utcában 10 óra 30 perc körül három férfit és két nőt fenyegetett meg az utcán. Ezután a fegyvert az egyik férfi fejéhez szorította, majd meg is ütötte azzal, ezt követően pedig elment a helyszínről. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a lakhelyén elfogta az elkövetéssel gyanúsítható 26 éves pécsi férfit. Előállítását követően a rendőrök kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Elfogták a férfit, aki halálra gázolhatott egy idős kerékpárost Iváncsán

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.13. 09:57
Baleseti helyszínelés jelei az iváncsai galálos gázolás után
Fotó: police.hu
Ha 23 éves gyanúsított karambolozott, majd megállás nélkül továbbhajtott, hagyta meghalni 72 éves áldozatát.
Segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt hallgatták ki azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint Iváncsán elütött egy kerékpárost, majd megállás nélkül továbbhajtott – írja a police.hu.
A tragikus kimenetelű eset még szombaton, kora délután történt. A gyanúsított a Fő utca és a Bajcsy Zsilinszky utca kereszteződésében vezetett, amikor a rendőrség szerint összeütközött az előtte haladó biciklissel. A sofőr ezután azonnal elhagyta a helyszínt; áldozata, egy 72 éves férfi olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai adatgyűjtésbe kezdtek, és  néhány órán belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A helyi férfit őrizetbe vették, a nyomozók előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására, autóját pedig lefoglalták.