Előfizetés

Félcédulás vagy kékcédulás?

Ahogy közeledik az amerikai választások időpontja, és Donald Trump hátránya az Egyesült Államok legtöbb államában behozhatatlannak látszik Joe Bidennel szemben, a "magalomániás" (megalomániás?) elnök egyre bizarrabb ellenségképet vizionál, és egyre vadabb kijelentésekre ragadtatja magát. Ezeket a kormányközeli magyar sajtó rendszerint nem említi, mert zavarba hozná olvasóit, akik Trumppal rokonszenveznek, hiszen azok minősítenék az Önminősített Zseniális Elnököt, akinek egyes kifakadásaihoz és politikai manővereihez képest az orbáni „pávatánc” a hatalomkezelés kifinomult formájának tűnik. A legutóbbi trumpiádát az angol sajtó elhűlve kommentálta: Trump egy Twitter-üzenetben arra biztatta híveit,a novemberi választásokon szavazzanak kétszer. Trump - már többször elmondta - „nem bízik” a levélszavazatokban, jóllehet egyes államokban ezek a republikánusoknak kedveznének, de összesítve talán nem. Ezért mindent megtesz, hogy az amerikai posta lehetőleg ezeket ne továbbítsa - csakhogy ez alkotmányellenes. Mivel Trump a levélbeni szavazást nem tudja megakadályozni, arra biztatja híveit: miután leszavaztak levélben, novemberben újra jelenjenek meg az urnáknál, és szavazzanak újra. Ez az ötlet magyar szempontból meglehetősen ismerős: kompromittálja az amerikai populizmus hataloméhes vezérét, mivel erősen emlékeztet az 1947-es „utolsó szabad” választásokon elkövetett tömeges csalásra. Igen, a „kékcédulás”, kétszer szavazó elvtársak segítségére, amivel a Magyar Kommunista Párt rengeteg szavazatot lopott el a Szociáldemokrata Párttól és más ellenzéki pártoktól. Máig nem tisztázott, hányan is szavaztak így, két alkalommal. Ez ellen akkoriban kevesen tiltakoztak (a belügy már a kommunisták kezében volt), aki mégis megtette, mint Karig Sára, az a KGB, a szovjet titkosrendőrség kezében kötött ki, és számos évet töltött szibériai munkatáborban, borzalmas körülmények között. Trumpnak nincsen Gulagja, nem börtönözheti be azokat, akik az USA-ban a választások tisztaságát ellenőrzik, ezért áll elő újabb és újabb ötletekkel, amiket régi magyar kifejezéssel „félcédulásnak” (eszeveszettnek, megháborodottnak) lehet nevezni. Hazugságait újabban már a mélyrepublikánus Fox-tévé riporterei is megkérdőjelezik, újabb és újabb könyvek jelennek meg arról, hogy az elnök nemcsak elvetemült gazember, hanem rasszista adócsaló is. De ezek a tények Trump támogatóinak „kemény magját” nem érintik, semmit sem vesznek tudomásul. Ezért félek attól, hogy komolyan gondolja a „kékcédulás” lehetőséget, amelynek megvalósítása az észak-amerikai demokrácia végét jelentené.

Üdv a Klubban

Emlékszik valaki olyan politikai bombára, ami azért robbant, mert a Klubrádió begyújtotta? Nem gond, ha nem, nekem sem rémlik ilyesmi: az adó, amelynek most – újra – elvenné a frekvenciáját a kormány, nem azért szálka a mindenről döntők szemében, mert a közönség (úgy 200 ezer ember) onnan ismerte meg a hatalom valódi természetét. Mondhatni, a frekvenciafosztásból jobban megismertük, mint a rádió műsoraiból: bármely hétköznapi, jelzők nélküli demokráciában a Klubrádió klasszikus(an unalmas) közszolgálati adó lenne, ahol bemondják a híreket; nemcsak a jókat, hanem a rosszakat is, beszélgetnek az élet és a világ dolgairól, a saját hangjukon szólaltatják meg a politikai szereplőket – elég ritkán amúgy –, és ha netán egy ellenzéki figura betéved a stúdióba, hogy kérdésekre válaszoljon, nem raknak oda rögtön egy ifj. Lomnici Zoltánt, hogy elmagyarázza, miért hazugság/őrültség/sorosizmus, amit hallottunk, és miért a kormánynak van igaza. Összesen ennyi a különbség ugyanis a Klub és a hazai köz-, illetve pártszolgálat különféle médiumai között, és ha valaki venné a fáradságot, hogy a médiatörvény, illetve a közszolgálati médiakódex előírásai alapján pontról pontra összehasonlítsa mondjuk a Kossuth-tal, száz százalék, hogy nem az állami adó jönne ki jól a meccsből. Amúgy, ha már a kluboknál tartunk, az RTL-től sem a mindenre kiterjedő tényfeltáró kapacitása miatt tartanak Orbánék. (2014-15-ben, amikor a reklámadóval szorongatta a NER a csatornát, megmutatták, hogy milyen az, ha egy híradó rááll a politikai tényfeltárásra. Be is zuhant a Fidesz népszerűsége az „elmúlttízév” eddigi mélypontjára; el is lett felejtve gyorsan a reklámadó is, meg a tévé oknyomozó hevülete is.) Hanem egyszerűen azért, mert ez a fajta, az indulatokra, az ösztönökre, a valóságtagadásra és a Németh Szilárd-i egyszerűségű üzenetek sulykolására épülő kommunikáció, ami a jelen kormánypolitika lényege, nem él meg olyan közegben, ahol viszonylag széles elérésű felületeken találkozni tud a választópolgár a tényekkel. Vagyis azzal, például, hogy a miniszterelnök állításaival szemben nem mi védekeztünk a legsikeresebben a járvány ellen – sőt –, nem a magyar gazdaság a legütésállóbb a régióban, nem a mi pénzosztó apparátusunk a legbőkezűbb és a legbecsületesebb, és végképp nem a mi keresztény kormányunk keze a legtisztább. A Klubrádió bezárásának szándéka mögött leginkább a valóság elszabadulásától való félelem áll. Nem a realitásoktól rettegnek, hanem attól, hogy ha történik valami (Borkaitól Simonkáig), ami elég irritáló és egyben elég fontos ahhoz, hogy ne lehessen letagadni, akkor még ez a mai megnyomorított, reklámbevételeitől és hullámsávjaitól jórészt megfosztott, nyomdai és terjesztési monopóliummal, rekvirálással, KESMA-val stb. sújtott média-torzó is képes annyira felhangosítani, hogy – politikai értelemben – fájdalmas legyen. Márpedig történik, méghozzá az ilyesfajta hatalmak természetéből adódóan egyre gyakrabban. Ezért kell egyre erősebben szorítani a prést - és nem csak a médián.

Woodward

Meg lehet őrülni a demokráciától. Az segített a hatalomba egy olyan amerikai elnököt, aki a legnagyobb járványfenyegetés közepette képes volt ráülni a kezére, és kizárólag az újraválasztásával foglalkozni. Másrészt egyedül a demokráciában lehet bízni, hogy végre eltakarítja a két lábon járó önzést, és a helyére valaki olyat ültet, akinek hébe-hóba a közjó is az eszébe jut. A demokráciának szerencsére van két erős szövetségese, a hiúság és az elbizakodottság. A hatalomban lévőknek nem elég a hatalom, azt is szeretnék, ha szeretnék őket. Továbbá hajlamosak elhinni, hogy mindenkit le tudnak venni a lábukról. Ilyenkor jön a képbe Bob Woodward: tisztelettudóan mosolyog, bólogat és bekapcsolja az éppen divatos hangrögzítő alkalmasságot. Már olyan öreg, hogy az ember azt hinné, még viaszhengerrel kezdte, de a lényeg nem változik. Ford, Carter, Reagan, id. Bush, Clinton, ifj. Bush és Obama után Trump a nyolcadik elnök, aki hajlandó szóba állni vele és megbánja. Mind azt hitte, hogy lyukat tud beszélni a hasába, de Woodward mindegyikükkel kibabrált, rámutatott gyarlóságukra, következetlenségeikre, hibáikra. Alighanem Trumppal volt a legkönnyebb dolga. A 45. elnök magabiztos nagyotmondása mögött egy szülői figyelemre áhítozó négyéves gyerek sérülékeny lelkivilága munkál. Szószátyár és mindenre képes, csak hogy róla szóljon a sztori. Most szemrebbenés nélkül elismerte, hogy direkt nem mondta meg a polgároknak, amit már februárban megtudott a Covid-19-ről Hszi Csin-pingtől, mert „nem akart pánikot kelteni”. Remekül sikerült, mondhatnánk, de 191 ezer halott után (és még legalább ennyi előtt) nem helyénvaló a szarkazmus. Ha az amerikaiaknak mázlijuk van, januártól olyan elnökük lesz, aki kevesebbet hazudik. Olyan, aki mindig az igazat mondja, soha nem lesz. Még Obamáról is kimutatták, hogy elnöksége alatt átlagosan valamivel több mint kétszer füllentett. Évente. Trump júliusban érte el a húszezret. Ha újraválasztják, senki nem hivatkozhat pechre. Woodward megint megírta a maga könyvét.