Előfizetés

Letartóztatták Zsanettet, aki airsoft fegyverrel rabolt ki két gyereket

V.A.
Publikálás dátuma
2020.09.14. 10:35

Fotó: police.hu
Az asszony Marcaliban kifigyelte a két gyereket, majd a pisztollyal fenyegette őket és elvette a pénzüket.
A marcali ügyészség indítványára a kaposvári bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy 32 éves marcali nőt, aki múlt héten héten rabolt ki két gyereket – jelentette be az ügyészség közleményében. A gyanúsított asszony szerdán este az egyik marcali áruház közelében figyelt fel a két fiatalra, akiket egy valódi fegyvernek látszó, de valójában airsoft pisztollyal fenyegetett meg, és követelte tőlük a pénzüket. A két gyerek megijedt, így átadtak valamivel több mint hatezer forintot. A nő nem sokáig örülhetett, mivel a rendőrök még aznap este elfogták és megtalálták nála a pénzt, valamint a fegyverutánzatot is. Az előzetesbe került asszony ellen fegyveres rablás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. H. Zsanett beismerte tettét. Ha bebizonyosodik bűnössége, akár tíz év börtönt is kaphat.

Rendszeresen bántalmazta feleségét egy férfi, még a forró levest is az asszony fejére öntötte

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.14. 10:04
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A nő haja részben ki is hullott ennek következtében.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak bűntette vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019 őszén egy Kiskunhalas környéki községben rendszeresen szidalmazta és bántalmazta a rossz egészségi állapotban lévő feleségét, egyszer pedig forró ételt is öntött a fejére – számolt be róla az ügyészség. A vádirat szerint a vádlott és felesége egy Kiskunhalas környéki községben laktak, házasságuk évek óta konfliktusokkal teli volt. A viták és veszekedések 2019-ben váltak rendszeressé. A férj megalázta, szidalmazta a feleségét, de többször bántalmazta is: ellökte, felpofozta és a kezeit szorongatta. Az asszony a verések miatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de ekkor még nem jelentette fel a férjét. A helyzet 2019. szeptember közepén vált még rosszabbá. Ekkor egy nap a férfi ismét ordítozni kezdett feleségével, a hajánál fogva a földre rántotta, miközben azt kiabálta, hogy 
„mikor döglesz már meg, te rohadék”.

A férfi ezután még a forró ételt is a bántalmazott és megfélemlített asszony fejére öntötte.
Felesége a bántalmazás miatt testszerte nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, részben még a haja is kihullott.

2019. október 1-jén délután a férfi ismét vitába keveredett az asszonnyal, ordítozott vele, trágár módon szidalmazta, nekinyomta a falnak és a kezeit szorongatta. A nő ijedtében az utcára menekült és értesítette a rendőrséget. Az asszony ekkor is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és félelmében ideiglenesen a fiához költözött.
A sértett – aki 2019 tavaszán egy műtéten esett át és hónapokon keresztül nehezen mozgott – a kora és egészségi állapota miatt csupán korlátozottan tudott védekezni a bántalmazásokkal szemben.

A büntetlen előéletű férfi jelenleg szabadlábon várja a tárgyalást, a járási ügyészség kapcsolati erőszak bűntettével vádolja őt. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Tragikus baleset: nem élte túl az ütközést a kamionnal karambolozó autó sofőrje a 84-es főúton

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.14. 08:47
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött.
Az elsődleges információk szerint egy személygépkocsi és egy kamion ütközött össze 2020. szeptember 14-én 7 óra 15 perc körüli időben a 84-es számú főút 81-es kilométerszelvényénél, Sajtoskál térségében - írja a police.hu. A balesetben a személyautó vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.   A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, az adott útszakaszon zavartalanul haladhat a forgalom.