lopás;Kazincbarcika;milliók;plüssfigura;

2020-09-14 17:40:17

Plüsselefántba varrta a lopott milliókat három kazincbarcikai nő

A trükkös tolvajok a megalapozott gyanú szerint becsöngettek áldozatuk lakásába, a házigazdát egyikük szóval tartotta, míg a többiek „dolgoztak”.

Kazincbarcikán négy napon belül elfogták a rendőrök azt a három nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szeptember 7-én összesen több mint 2,5 millió forintot loptak el egy helyi lakásból – derült ki a police.hu hétfői beszámolójából.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság adatai szerint a gyanúsítottak egy héttel ezelőtt reggel 9 óra után becsöngettek a kiszemelt lakásba, mire az ott lakó ajtaját nyitva hagyva kiment a lépcsőház elé. Trükkös megoldással, az egyik nő szóval tartotta a házigazdát, miközben társai a lakásból több mint ötezer eurót, és nyolcszázezer forint készpénzt szedtek össze.

A lopott pénz tárolására is volt ötletük, s a bankókat egy plüsselefántba varrva tárolták. A nyomozók a nők elfogásakor szinte maradéktalanul lefoglalták az összeget, amit vissza is adtak a sértettnek.