Előfizetés

Fejétől bűzlik a hal

Nézem ezt a nagy, mahomed teátristát, amint mondja a magáét. Azaz hazudik. Méghozzá eléggé ügyetlenül, de azért elszántan. A hazudozásba is bele lehet jönni, sőt bele is lehet szokni. Ezt az embert most éppen ebben az átmeneti állapotban láttuk a beszélgetős kamerák előtt, a nagy kerek asztal egyik oldalán (védőtávolság: másfél méter, maszk nélkül). A hazudozás morfológiai jelei közismertek, ezeket nap-mint-nap láthatjuk a közszereplők fizimiskáin. Rebbenő tekintet, lesunyt fejek, lesütött szemek, néha agresszívabb hang – ami az igazmondás és magabiztosság látszatát van hivatva pótolni. Közismert testbeszéd jelek. Mint ezúttal is. (Bár már vannak, akik nyílt és őszinte tekintettel, fényes, tiszta homlokkal és meggyőző hanggal is képesek lenyűgözően hazudni.) Ez az ember pedig csak mondja, és mondja. Hogy haza és hogy nemzet, meg kereszténység! Óh, Istenem! – hogy én is vonalas legyek –, hányszor hallottuk már ezt a népbutító szöveget. Meg az ellenkezőjét is. De mindig kiderült, hogy akik nagy hangon nemzetieskednek, azok nem patrióták, hanem nacionalisták. Akik állandóan a kereszténységről papolnak, azok nem keresztények, hanem vallási fanatikusok, mai szóval dzsihádisták. Haza pedig ott van, ahol jog is van! És ezeket a dumákat mindig megette a nép. Aztán meg kiokádta. Viszont kapott újabb maszlagot, és azt is zabálta. Ami pedig most folyik, annak az ember már többször volt tanúja, sőt tettese és felelőse is. Az ókortól napjainkig. Volt már képrombolás és volt már könyvégetés, sőt máglyahalál. Volt már Kulturkampf és Volksaufklärung. Volt már KZ, Gulag és Saraska. Most pedig a kultúrhadurak, az ország legnagyobb dicsőségére befejezték nemzeti triptichonjukat, összegányolták a NER szellemi szárnyas oltárát: CEU, MTA, SZFE. Legyünk erre büszkék, mi, büszke magyarok! Vivát kipcsákbasi! Éljen és virágozzék Abszurdisztán! Ez az ember pedig csak mondja, mondja, és talán el is hiszi, amit mond. Sőt talán még azt is elhiszi, hogy mi is elhisszük. Az ilyen ember: hitvány ember. "A capite foetet piscis."  Kuthi Csaba borász 

Pajzs

Mi – többek között – a marxizmus-leninizmusnak nevezett áltudomány-ideológia egyeduralma ellen lázadtunk, rátok "nemzetinek" csúfolt centralizációt és bólogatójános kurátorokat akarnak erőltetni. Bennünket szovjet megszállók fegyveres erőszaka fenyegetett, benneteket választott hivatásotok gyakorlásától próbálnak megfosztani, egy független művészi intézmény elfoglalásával és ideológiai "megtisztításával" fenyegetnek - az 1956-os forradalom öt résztvevője, köztük Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség egykori elnöke írta vasárnap e sorokat a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak. És mindazoknak, akik nem értik – nem akarják érteni –, mi folyik az SZFE-n. Számos sorstársához hasonlóan Pomogáts Bélát is internálták a forradalom után – a kormánypropagandának dolgoznia kell még azon, hogy a színművészeti diákjait támogató forradalmárok személye miképp illeszthető bele abba a mesébe, mely szerint „a nemzetközi háttérhatalom kormánybuktatási szándékkal lázítja a hallgatókat”. Lehetne másképp. Az Információs és Technológiai Minisztérium „mérnökembere”, Palkovics László a Moholy-Nagy egyetemet működtető alapítvány kuratóriumába delegálta Fülöp Józsefet, az intézmény rektorát és Kopek Gábort, a korábbi rektort – Fülöp javaslatára. A színművészeti esetében egy ajánlást sem fogadott el az intézmény vezetőitől. Ennek következménye a diákok egyetemfoglalása is, valamint az, hogy hétfőn kísérleti tanköztársaságot hirdettek. Nem optimális állapot, de a kormánynak ez is megfelel: az SZFE drámája is elvonja a figyelmet arról, mit művel az egész országgal. A cinizmus magasiskolája: e történetben feláldozta kuratóriumi elnökként Vidnyánszky Attilát is. Valójában ő a pajzs a kormány kezében, nem pedig a hallgatók a tanárokéban, mint ahogy azt Vidnyánszky képzeli. 

Az európai forró krumpli

A többi tagállam akár újra is alakíthatná az Uniót Magyarország és Lengyelország nélkül - vetette fel „nukleáris opcióként” Mark Rutte holland miniszterelnök a hágai képviselőházban, ahol az uniós jogállami kritériumok érvényesítését kérték számon rajta a képviselők. Azt a mechanizmust, amihez az Európai Parlament a költségvetési támogatásokat kötné. Na, itt egy újabb nukleáris opció: évek óta afféle forró krumpli, hogy az EU-nak kezelnie kellene valahogy azt a bódító politikai terméket, amit a lengyel és a magyar hatalom feltálalt, s amit Nyugat-Európa értetlenül nézeget. Mert teljesen idegen az Unió konyhájától, s már szabadulni akarna tőle. A halogatás ára mérhetetlen.  Lépésről lépésre éltük át azt a tíz éves folyamatot, amelynek végére nem maradt más, csak a "nukleáris opció". Némi csörömpölés kísérte ugyan a parlamentarizmus orbáni lebontását, hogy a végére maradjon "az idegen nyugati életforma", a bevándorláspárti, kereszténység-tagadó Nyugat, a német nagytőke beágyazott érdeke, a magyar ellenzék tehetetlensége, hogy képtelen volt politikai formát adni a társadalmi elégedetlenségnek, sőt hogy parlamenti jelenlétével legitimálta a rendszert. A kormányzat robog a teljhatalomba: már a szellemi élet van soron, a kultúrharc totális, mert a kritikai gondolkodás kiirtása nélkül nem teremthető meg az orbáni történelmi korszak. E harc kenyere a romantikus nacionalizmus, a magyar szupremácia felélesztése. Brüsszel elsődleges érdeke volt, hogy a keleti végeken bármi áron nyugalom legyen, de ez a lefojtott béke a maga kibontakozó nacionalizmusával végképp összeférhetetlen az európaisággal. Ezt a romantikus nacionalizmust 2010 után találta magának a Fidesz, mint amivel autokrata politikájához egybe tudja szervezni a nemzetet. Ez a nacionalizmus addig csak tagadásból állt. A "kommunizmus" tagadásából, aztán eljutott saját múltjáig, a liberalizmusig, hogy a nyílt, demokratikus társadalom helyett kezdje kiépíteni a félelemre alapozott zárt, autokrata világot. Lett ellensége - Európa, Soros György -, ki lett tagadva a nemzetből minden ellenzék.  A "keresztény" autokrata nacionalizmusnak már van "pozitív jövőképe" is. Célja, hogy a Kárpát-medence országait, ha lehet, magyar vezetéssel, de akár „lengyel vitorlák alatt”, egyetlen autoriter, Moszkva-barát, Nyugat-ellenes hatalmi tömbben egyesítse a Balti-tengertől az Adriáig, kisajátítva hozzá az emlékezetpolitikát, magyar szupremáciás baráti kezet nyújtva a szomszédoknak.  Kétséges, de nem lehetetlen vállalkozás. Az EU intézményi struktúrájával az autoriter rendszerek egyelőre nem tudnak mit kezdeni, de a nyomás nem fog enyhülni. Jó válasz már nincs, Václav Havel jóslata bevált: ha a Nyugat túlélő akar lenni, a nukleáris opciónak életbe kell lépnie. Miután a közép-európai belső ellenzék erőtlen, az Unió  tehetetlen, Európa kettészakadása elkerülhetetlen. Az EU-nak mielőbb meg kell szabadulnia Közép-Európától. Már csak azért is, hogy az itt élő népek ne veszítsék el végképp reményüket a Nyugatban. Ez az európai paradoxon.