titkosszolgálatok;Kiss Zoltán;Alkotmányvédelmi Hivatal;Kaleta-ügy;

2020-09-15 18:35:05

Rendkívüli mértékben elégedett Pintér az Alkotmányvédelmi Hivatal leléptetett vezetőjével

Továbbra sem tudni, miért kellett mennie a szervezet éléről Kiss Zoltánnak.

Mint ahogy hétfő este a Népszava elsőként megírta, Orbán Viktor – Pintér Sándor javaslatára – leváltotta a polgári elhárításért felelős Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét. Kiss Zoltán 2015 óta, főigazgatóként vezette a szervezetet. 

Ugyancsak beszámoltunk arról, hogy a miniszterelnök személyesen adta át az AH új, Fehérvári úti épületegyüttesét 2019-ben. Itt azt mondta, minden mérhető szempontból jól, sőt kiválóan teljesítettek a titkosszolgálatok. Külön kiemelte, ebben nagyon is egyetértenek a titkosszolgálatokért felelős belügyminiszterrel, Pintér Sándorral.

Az elégedettség mindenesetre még mindig megvan – legalábbis ez derül ki a Belügyminisztérium válaszából, amelyet lapunknak küldtek. Szerettük volna megtudni, mi vezetett a leváltáshoz, de kérdéseinkre nem érkezett válasz. A tájékoztatásban az áll,

Sőt, Pintér Sándor még gratulált is az Alkotmányvédelmi Hivatal elért eredményeihez, a főigazgató irányításával végzett munkájához. Ugyanakkor továbbra is kérdés, miért kellett elbúcsúztatnia a főigazgatót, ha ennyire jól végezte a munkáját és azt a belügyminiszter is problémamentesnek találja. 

A Népszava arra a kérdésre sem kapott választ, vajon a Kaleta-ügy miatt kellett-e távoznia Kiss Zoltánnak. Korábban lapunk is beszámolt az Index azon írásáról, mely szerint 

hiszen Kaleta Gábor közel húsz éve dolgozik a külügyben, de megfordult az igazságügyi tárcánál is. Sokat elárul az ellenőrzések alaposságáról, hogy végül egy külföldi bűnüldöző szerv „fogta meg”, ráadásul még az ellene folyó titkos külföldi nyomozást sem szúrta ki az Információs Hivatal.