veszélyeztetés;beton;vasúti sínek;

2020-09-17 10:54:33

Jó ötletnek tűnt betontömböt rakni a sínekre, majdnem félmillió forintot fizethet érte

A debreceni férfi több mint 120 ember életét tette kockára.

Közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt 392 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta és csaknem 78 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a Debreceni Járásbíróság egy vasúti sínekre betontömböt helyező férfit.

A bírósági oldalon ismertetett szerdai ítélet szerint a 27 éves férfi több mint két éve, 2018. július 20-án veszélyeztette a sínpályán Nyregyháza felől Debrecen irányába közlekedő intercity vonat mozdonyvezetőjén és kísérőjén túl 120 utas életét.

Az első fokon elítélt férfi feltehetően „menőnek” akart látszani, amikor tettét elkövette egy gyermekkorú ismerősével sétált a debreceni sínpálya mellett. A közlekedő vonat elé a vádlott egy 40-szer 40 centiméteres betontömböt helyezett. A mozdonyvezető ezt észlelve a 100 kilométer/órával közlekedő vonat sebességét óránkénti 76 kilométerre csökkentve fékezett, az ütközést azonban elkerülni már nem tudta, a mozdony a betontömböt a sínekről kiütötte. A mozdonyban anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. 

A bíróság döntése nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, míg a vádlott az ítéletet tudomásul vette.