– Bekerült az iskola vezetésébe egy olyan ember, akit ők nem akartak – ennyit mondott Dömötör, amikor arról kérdeztem, hogy mit tud a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak hetek óta tartó tüntetéséről. A vékony, magas, fekete hajú fiú a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán szeptemberben kezdte meg pedagógiai tanulmányait, és együtt érez a pesti tüntetés szereplőivel, de az előbbieknél többet nem hallott a tiltakozás okairól, s a nem kívánatos vezető neve sem jutott eszébe. Amikor megemlítettem, hogy Vidnyánszky Attilára gondolt-e, igent bólintott.
A pécsi egyetem tíz karán 20 ezren tanulnak, közülük 5 ezer külföldi állampolgár. Kíváncsi voltam, hogy a magyar hallgatók között mennyire beszédtéma az, ami a színművészetin történik, és mit gondolnak róla. Két napon át csaknem száz egyetemistát szólítottam le a PTE épületei előtt. Az utcán megállított fiatalok negyede nem válaszolt, ők azzal ráztak le, hogy sietnek, jön a buszuk, vagy nem érdekli őket a téma. A válaszadók nagyjából fele bevallotta, hogy hallott ugyan valamit a pesti eseményekről, ám nem foglalkozott vele, így csak érintőlegesen tud az ügyről. Akit pedig érdekelt, azok többségéről is kiderült, hogy helyzetismeretük felületes és közösségeikben nem beszédtéma a színművészetisek lázadása.
Akik odafigyelnek a Vas utcai történetre, azok túlnyomó többsége szimpátiával szemléli a hallgatók protestálását.
– Az király, hogy ki mernek állni önmagukért – vélte és a magyar-német szakon első évfolyamára járó Csanád, ám a pécsi fiatalember hozzátette, hogy ennél többet nem mondhat, mert nincs annyira képben.
– Minden ember küzdjön meg az igazáért! – helyeselt az előbbiekre Krisztián, aki történelem-földrajz tanárnak készül. Az abai fiú később így folytatta: – Persze, az is lehet, hogy nincs a diákoknak mindenben igazuk, ennek ellenére drukkolok nekik. De azért annak is drukkolok, hogy üljenek le tárgyalni, és legyen megegyezés.
A színművészetisek lázadásának okait általában esetlegesen foglalták össze a Pécsett tanuló szimpatizánsok:
– Csak azt tudom, hogy rájuk akarnak erőltetni egy új vezetést, valakit, aki Kaposváron már tanított színészeket, és állítólag nem volt ott annyira sikeres – foglalta össze röviden értesüléseit egy régész hallgató hölgy, társai egyetértésével övezve.
Vidnyánszkyról a hallgatókban kialakult kép negatív. Tegyük hozzá, hogy életművét és rendezéseit az ellene szólók nem ismerik. Különösen azért ellenszenves a diákoknak, mert úthengerszerűnek érzik, akit a politika mozgat.
– Hogyan tölthet be valaki nyolc állást? – kérdezte a harmadéves pszichológus, Kis Dorottya. – Tanulok és van mellette egy állásom, nekem már ez is hatalmas munka. Ellátható-e nyolc állás felelősséggel és lelkiismeretesen?
Czinkóczi Diána Szegedről jött Pécsre, és ősztől pszichológusnak tanul. Ő – több évfolyamtársa gondolatait összegezve – így fogalmazott:
– A színművészetin eddig liberális szemlélettel tanították a fiatalokat, most változtatni akarnak ezen, és a keresztény és nemzeti szemlélet lesz a meghatározó. A hallgatók ragaszkodnak az eddigi mestereikhez és az eddigi szemlélethez. Megértem a diákokat, a művészetnek amúgy is lételeme a szabadság.
Az általam kérdezett pécsi egyetemisták közül alig néhányan ellenezték a színművészetisek követeléseit és módszereit. Egyikük, az orvosin másodikba járó, s a szavaihoz a nevét nem adó, szőke, köpcös fiatalember ekképp érvelt:
– A baloldal meg a liberálisok bevitték az egyetemre a politikát, ők mozgatják a gyerekeket.
Az angol nyelvű közgazdász szak harmadik évfolyamán tanuló Ákos a következőket állította:
– Az egyetem egy liberális baráti társaságé volt, most elveszik tőlük, és ezt ők nem viselik el, ezért ők lázították fel a fiatalokat.
Megjegyeztem neki, hogy az elemzése fideszes szóhasználatú, mire ő nem tagadta, hogy a párt híve, majd ennyit tett hozzá az előbbiekhez:
– Az látom azért, hogy a kormány se tekintette partnernek az egyetem eddigi vezetését, a fellázított diákok meg túl sokat akarnak. Abban bízom abban, hogy elindulnak a tárgyalások, és lesz megállapodás. A megoldás abban van, hogy tekintsék egymást partnernek.
Azt egyébként a színművészetisekkel szimpatizáló pécsi egyetemisták nem gondolják, hogy a politikusok mozgatnák a demonstráló hallgatókat.
– Nincsenek a tüntetés mögött politikusok – vélte a földrajz szakos Krisztián. – De abban biztos vagyok, hogy sok politikus majd megpróbál az ügyre „felülni”.
A pécsi egyetemen a művészeti kar növendékei azok, akik számára a közbeszéd részévé vált a színművészetisek kiállása. Információink szerint a kar hallgatóinak hozzávetőleg fele aláírt egy levelet, amiben szolidaritást vállaltak a színművészetisekkel.
– Elfogadhatatlan ahogy szakmai párbeszéd nélkül lerohanta a politika a színművészetit, átalakították az iskolát és kineveztek egy új vezetőt – mondta a dizájnernek tanuló Csányi András Gábor. – Ha a mi tanárainkat lecserélnék, mi is kiállnánk értük.
Közbevetettem, hogy eddig még nem cserélték le az SZFE tanárait, mire ő és az egyetem kollégiumának lépcsőjén mellett ülő két lány – ők is „dizájner-jelöltek” – elmosolyodtak.
– A politika nem akarja ezt az iskolát, ezért előbb-utóbb elküldik őket – legyintett Csányi. – A rendszer így működik.
