Fidesz;Kocsis Máté;koronavírus;rendkívüli jogrend;

2020-09-17 14:13:54

Kocsis Máté: idén már nem lesz különleges jogrend

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerint a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció világossá tette, hogy a magyarok nem akarnak iskolabezárásokat, kijárási korlátozásokat.

Azt szeretnék, hogy az ország működjön, a gazdaság a lehető legkisebb visszaeséssel ússza meg a krízist és a járvány második hullámában a védekezésben ezt tartja leginkább fontosnak a kormány és a Fidesz valamint a KDNP frakció is – hangzott el a két képviselőcsoport vezetőjének sajtótájékoztatóján. Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető szerint mindenben támogatják az Orbán Viktor által szerdán bejelentett intézkedéseket (a szórakozóhelyek csak 23.00-ig lehetnek nyitva, a maszk használata kötelező lesz kulturális és egészségügyi intézményekben, 19 500 forintban maximálják a PCR-tesztek árát), és készek továbbiak meghozatalára akár a járványügyi védekezésről, akár a gazdaságvédelemről legyen szó. Kocsis Máté szerint ugyanakkor az ellenzékre „nem lehet számítani”, mert tavasszal sem támogatták a kormányt. A Népszava kérdésére azt mondta, emiatt nem látja sok értelmét a hétpárti frakcióegyeztetéseknek sem ősszel, mert tavasszal hiába tartottak ilyeneket, azon az ellenzéki pártok „elárulták” a Fideszt.

Az viszont kiderült, hogy nemrég azért tartottak egyet, ezen Simicskó István KDNP-frakcióvezető szerint abban meg tudtak egyezni, hogy – mint lapunk korábban megírta – a parlament ősszel is a tavaszi járványügyi rendszabályok szerint ülésezik majd, „erősen ajánlott” lesz a maszk viselése az épületen belül, miként a hőmérséklet mérése is. A Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanakkor valószínűleg idén már nem kell különleges jogrendet bevezetni a járvány miatt. A Népszava kérdésére miszerint a kormánypártok támogatni tudják-e a Nemzeti Választási Iroda javaslatát két Pest megyei (a 2-es és az 5-ös) választóköret határainak módosítására (erre a lakosságarányok eltolódása miatt van szükség) Kocsis Máté és Simicskó István is úgy válaszolt, hogy „életszerűnek” tartják a tervezetet, egyben tagadták, hogy a 18 budapesti egyéni választókerületből egyet elcsatolni terveznének. A sajtótájékoztatón szóba került Gyurcsány Ferenc és az őszödi beszéd tizennegyedik évfordulója is, Kocsis Máté szerint bármilyen bűnöket is követett el Gyurcsány Ferenc, az „tagadhatatlan, hogy az ellenzék legtehetségesebb politikusáról van szó, aki előbb-utóbb visszakapaszkodik a hatalomba, a többiek az ellenzéki oldalon csak bábok”.