Előfizetés

Orbán jövőre is szenvedést prognosztizál a budapesti turizmusnak

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2020.09.18. 09:10
Orbán Viktor, egy 2018-as interjú alkalmával, a Kossuth Rádióban
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Támogatás nincs, oldjátok meg a helyzetet - lényegében ezt üzente a miniszterelnök, aki szerint hamarosan ezernél is több fertőzött lehet naponta.
Megérkezett a második hullám, sőt, „lassan szügyig állunk benne”, ezért itt-ott személyesen is meg kell jelennem – ezzel magyarázta a Kossuth Rádióban Orbán Viktor, hogy pénteken kora reggel benézett a járványkórháznak kinevezett Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe.  

Orbán szerint a Korányiban minden rendben

Ő a csütörtöki hírekkel - vélhetően lapunk beszámolójával -  ellentétben úgy látta, hogy van ott elegendő lélegeztetőgép és ember is, de valóban egyre több ember szorul ellátásra, és a Korányi orvosai már látják, meddig bírják majd cérnával. Orbán szerint decemberben-januárban tetőzik majd a második hullám, és 
várható, hogy napi ezer felett lesz a frissen regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma

– a következő három hónap így nem telik majd jó hangulatban, a védekezésről fog szólni. Szerinte az egészségügy erre felkészült, de szükség esetén várhatóak további járványügyi szigorítások: a kormány erről az operatív törzs véleményét kéri ki, azok alapján hoz majd döntéseket. A miniszterelnök szerint október elsejétől minden iskolában biztosítani fogják a hőmérőket, a beléptetéshez – a vizsgálatra az iskola aulájában kerül majd sor, hogy a szülők is behozhassák, szükség esetén pedig haza is vihessék az alsó tagozatosokat. Orbán a fiatalokhoz is szólt: lehet, hogy tőlük megijed a koronavírus, és menekül szervezetükből, de gondoljanak szüleikre, nagyszüleikre, akikkel szemben jó esélyei vannak a kórokozónak. A kormány egyébként épp a napokban jelentette be: este 11-kor az összes szórakozóhelynek be kell zárnia. 

Szenvedni fogtok, üzente a fővárosnak

 Szavai alapján a fővárosi turizmus később sem számíthat kormányzati mentőövre: 
a miniszterelnök egyenesen szenvedést ígért a 2021-es évre a budapesti idegenforgalomnak,

míg szerinte a belföldi (tehát vidéki) turizmus egyenesen szárnyalni fog. Bár ezt nem említette, a „szárnyalás” már idén is annak volt köszönhető, hogy a kormány 60 milliárdos pályázati forrást osztott ki a vidéki szálláshelyeknek, míg a budapestiek egy fillért sem kaptak. A miniszterelnök lényegében magát a fővárost hibáztatta a kialakult helyzetért, mondván, a budapesti idegenforgalom 93 százaléka a külföldi turistákra épül, de a magyaroknak, a vidéki lakosságnak nem kínálnak kedvezményeket (mintha eddig is sok vidéki tervezte volna Budapesten nyaralását). Orbán a fővárosiakat arra biztatta, hogy váltsanak modellt, és dolgozzanak ki speciális programot a helyi taxisoknak, vendéglátósoknak – korábban pedig arról beszélt, hogy Budapestnek amúgy is van 100 milliárd forintos megtakarítása, fordítsanak abból 50-60 milliárdot a turizmusra. 

Döntenek a hitelmoratórium jövőjéről is

Az interjúból kiderült, hogy a kormány gazdasági operatív törzse – élen Varga Mihály pénzügyminiszterrel – szombat reggel fog dönteni a hitelmoratórium jövőjéről, arról, hogy mi történjen 2020. január 1. után. Orbán az egyik legjobb járványügyi döntésnek nevezte a moratóriumbevezetését, amivel szerinte a hazai cégek kétharmada élt is. Ami a jövő évet illeti, Orbán Viktor nyilatkozatából úgy tűnik, hogy az csak Budapestnek lesz szűk esztendő: a miniszterelnök arról beszélt, hogy már január és augusztus között is emelkedett az aktív dolgozók száma, 4,513 millió főre, 2021-ben pedig már inkább a munkaerőhiány okoz majd problémát. Orbán arra is kitért, hogy ma 14 éve szivárgott ki az őszödi beszéd, amiben Gyurcsány Ferenc hazugságok sorát ismerte el. Szerinte ilyenre nem volt még példa a kommunizmus alatt sem – ám ő már akkor is úgy vélte, hogy alkotmányon kívüli eszközökkel nem lehet megbuktatni egy nehéz helyzetben lévő kormányt, mert az válságok sorát indíthatja el. Ezért is vártak 2010-ig a szocialista kabinet leváltásával- fejtegette a miniszterelnök, aki egyetértett Gulyás Gergely kijelentésével: a Színművészeti hallgatói is nyugodtan tüntethetnek, mert nem lövik ki a szemüket, mint 2006-ban, a rendőrterror idején 

941 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, meghalt hat beteg

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.18. 08:50
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
374 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen.
941 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 16 111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt hat idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 669 főre emelkedett, 4240-en pedig már meggyógyultak - közölte péntek reggel a kormányzati tájékoztatási oldal. Az aktív fertőzöttek száma 11 202 fő. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 58%-a, a gyógyultak 41%-a budapesti. 374 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 27 866-an vannak, a mintavételek száma 591 618. Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (6822) és Pest megyében (2225) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (818), Győr-Moson-Sopron (622), Hajdú-Bihar (614) és Csongrád-Csanád megye (587). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Békés (111). 
Felhívják a figyelmet arra, hogy az új fertőzések adatai is figyelmeztetnek, a járvány második hulláma zajlik Magyarországon, a vírus már közösségben terjed. A kormány szerdai ülésén a beutazási korlátozások fenntartásáról és újabb szigorításokról döntött. Kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óta után a szórakozóhelyeket be kell zárni.  Azt kérik, hogy A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Az iskolákban októbertől a tanároknak és a diákoknak csak testhőmérséklet-mérés után lehet belépni. Az időseket is kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. 
Kapcsolódó
Átlépte a 30 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon

„A rendszer így működik” – Pécsi egyetemisták a színművészetisek harcáról

Ungár Tamás írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.09.18. 07:45

Fotó: A szerző felvétele
Van, aki dühös, szolidáris, de sokan közönyösek és tájékozatlanok. Sokukat akkor se foglalkoztatja a politika, ha az róluk szól.
– Bekerült az iskola vezetésébe egy olyan ember, akit ők nem akartak – ennyit mondott Dömötör, amikor arról kérdeztem, hogy mit tud a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak hetek óta tartó tüntetéséről. A vékony, magas, fekete hajú fiú a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán szeptemberben kezdte meg pedagógiai tanulmányait, és együtt érez a pesti tüntetés szereplőivel, de az előbbieknél többet nem hallott a tiltakozás okairól, s a nem kívánatos vezető neve sem jutott eszébe. Amikor megemlítettem, hogy Vidnyánszky Attilára gondolt-e, igent bólintott. A pécsi egyetem tíz karán 20 ezren tanulnak, közülük 5 ezer külföldi állampolgár. Kíváncsi voltam, hogy a magyar hallgatók között mennyire beszédtéma az, ami a színművészetin történik, és mit gondolnak róla. Két napon át csaknem száz egyetemistát szólítottam le a PTE épületei előtt. Az utcán megállított fiatalok negyede nem válaszolt, ők azzal ráztak le, hogy sietnek, jön a buszuk, vagy nem érdekli őket a téma. A válaszadók nagyjából fele bevallotta, hogy hallott ugyan valamit a pesti eseményekről, ám nem foglalkozott vele, így csak érintőlegesen tud az ügyről. Akit pedig érdekelt, azok többségéről is kiderült, hogy helyzetismeretük felületes és közösségeikben nem beszédtéma a színművészetisek lázadása. Akik odafigyelnek a Vas utcai történetre, azok túlnyomó többsége szimpátiával szemléli a hallgatók protestálását.
– Az király, hogy ki mernek állni önmagukért – vélte és a magyar-német szakon első évfolyamára járó Csanád, ám a pécsi fiatalember hozzátette, hogy ennél többet nem mondhat, mert nincs annyira képben.
– Minden ember küzdjön meg az igazáért! – helyeselt az előbbiekre Krisztián, aki történelem-földrajz tanárnak készül. Az abai fiú később így folytatta: – Persze, az is lehet, hogy nincs a diákoknak mindenben igazuk, ennek ellenére drukkolok nekik. De azért annak is drukkolok, hogy üljenek le tárgyalni, és legyen megegyezés. A színművészetisek lázadásának okait általában esetlegesen foglalták össze a Pécsett tanuló szimpatizánsok:
– Csak azt tudom, hogy rájuk akarnak erőltetni egy új vezetést, valakit, aki Kaposváron már tanított színészeket, és állítólag nem volt ott annyira sikeres – foglalta össze röviden értesüléseit egy régész hallgató hölgy, társai egyetértésével övezve. Vidnyánszkyról a hallgatókban kialakult kép negatív. Tegyük hozzá, hogy életművét és rendezéseit az ellene szólók nem ismerik. Különösen azért ellenszenves a diákoknak, mert úthengerszerűnek érzik, akit a politika mozgat.
– Hogyan tölthet be valaki nyolc állást? – kérdezte a harmadéves pszichológus, Kis Dorottya. – Tanulok és van mellette egy állásom, nekem már ez is hatalmas munka. Ellátható-e nyolc állás felelősséggel és lelkiismeretesen? Czinkóczi Diána Szegedről jött Pécsre, és ősztől pszichológusnak tanul. Ő – több évfolyamtársa gondolatait összegezve – így fogalmazott:
– A színművészetin eddig liberális szemlélettel tanították a fiatalokat, most változtatni akarnak ezen, és a keresztény és nemzeti szemlélet lesz a meghatározó. A hallgatók ragaszkodnak az eddigi mestereikhez és az eddigi szemlélethez. Megértem a diákokat, a művészetnek amúgy is lételeme a szabadság. Az általam kérdezett pécsi egyetemisták közül alig néhányan ellenezték a színművészetisek követeléseit és módszereit. Egyikük, az orvosin másodikba járó, s a szavaihoz a nevét nem adó, szőke, köpcös fiatalember ekképp érvelt: – A baloldal meg a liberálisok bevitték az egyetemre a politikát, ők mozgatják a gyerekeket. Az angol nyelvű közgazdász szak harmadik évfolyamán tanuló Ákos a következőket állította:
– Az egyetem egy liberális baráti társaságé volt, most elveszik tőlük, és ezt ők nem viselik el, ezért ők lázították fel a fiatalokat. Megjegyeztem neki, hogy az elemzése fideszes szóhasználatú, mire ő nem tagadta, hogy a párt híve, majd ennyit tett hozzá az előbbiekhez:
– Az látom azért, hogy a kormány se tekintette partnernek az egyetem eddigi vezetését, a fellázított diákok meg túl sokat akarnak. Abban bízom abban, hogy elindulnak a tárgyalások, és lesz megállapodás. A megoldás abban van, hogy tekintsék egymást partnernek. Azt egyébként a színművészetisekkel szimpatizáló pécsi egyetemisták nem gondolják, hogy a politikusok mozgatnák a demonstráló hallgatókat.
– Nincsenek a tüntetés mögött politikusok – vélte a földrajz szakos Krisztián. – De abban biztos vagyok, hogy sok politikus majd megpróbál az ügyre „felülni”. A pécsi egyetemen a művészeti kar növendékei azok, akik számára a közbeszéd részévé vált a színművészetisek kiállása. Információink szerint a kar hallgatóinak hozzávetőleg fele aláírt egy levelet, amiben szolidaritást vállaltak a színművészetisekkel.
– Elfogadhatatlan ahogy szakmai párbeszéd nélkül lerohanta a politika a színművészetit, átalakították az iskolát és kineveztek egy új vezetőt – mondta a dizájnernek tanuló Csányi András Gábor. – Ha a mi tanárainkat lecserélnék, mi is kiállnánk értük. Közbevetettem, hogy eddig még nem cserélték le az SZFE tanárait, mire ő és az egyetem kollégiumának lépcsőjén mellett ülő két lány – ők is „dizájner-jelöltek” – elmosolyodtak.
– A politika nem akarja ezt az iskolát, ezért előbb-utóbb elküldik őket – legyintett Csányi. – A rendszer így működik.

Szélesedő szolidaritás, Vidnyánszky lemondhat

Európai és hazai drámaírók, mások mellett Caryl Churchill, Sir David Hare, Mark Ravenhill, Roland Schimmelpfennig. Martin McDonagh, Michael Frayn, Székely Csaba, Egressy Zoltán, Garaczi László, Németh Ákos, Pass Andrea, Pintér Béla, Spiró György, Székely Csaba és Tasnádi István fejezték ki a szolidaritásukat nyílt levélben az SZFE polgáraival, és felszólították az európai uniós intézményeket és saját országuk vezetőit is, hogy tegyenek lépéseket, gyakoroljanak nyomást az egyetem autonómiájának visszaállítása érdekében. Közben a sajtóban sorra jelennek meg Vidnyánszky Attila esetleges lemondásáról szóló írások. Egy lapinterjúban maga az érintett is felvetette: ha azt fogja érezni, hogy eljött a pillanat, és tényleg már csak az ő személye az akadálya a közös gondolkodásnak, akkor félre fog állni. A HVG írta meg, hogy a hét elején nem sikerült támogató nyilatkozatot elfogadnia a jobb oldali szimpátiájú Magyar Teátrumi Társaságnak, elnökük, Vidnyánszky Attila mellett. Egy néhány mondatos szöveget ugyan elkészítettek a szervezet közgyűlésén, de maga a SZFE alapítványi kuratóriumi elnöke kérte, hogy ne adják azt ki. (B. Gy.)