Viva la Vida! Éljen az élet! Ez az üzenet olvasható Frida Kahlo utolsó festményén, és ezzel a címmel került a vászonra Giovanni Troilo olasz rendező a 35. Torinói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált dokumentumfilmje, amely már a hazai mozikban is látható. A művészet templomai ismeretterjesztő mozifilm sorozatba illeszkedő alkotás a huszadik század egyik legemblematikusabb alakját, a világszerte ismert mexikói festőművészt mutatja be. Körbejárva Frida Kahlo sokszínű személyiségét, úttörő művészi kifejezésmódját, és kulturális ikonná válását: az életrajz mentén kalauzolja a mexikói alkotó munkásságát kevésbé ismerő nézőket, de érdekességeket kínál azoknak is, akik már nem először találkoznak vele.
Az 1907-ben, Mexikóvárosban született Frida Kahlo hatéves korától gyermekparalízisben szenvedett, majd tizennyolc évesen tragikus kimenetelű buszbaleset érte: súlyos gerincsérülése egész életét végig kísérte. Fájdalmait magánéletében sem tudta enyhíteni, a neves festő Diego Riverával kötött házassága csalódások sorozata volt. Ám testét és lelkét egyaránt érintő megpróbáltatásai erőt is adtak neki ahhoz, hogy kiteljesítse máig aktuális, univerzális emberi kérdéseket középpontba állít művészetét. Munkái őszintén vallanak a fájdalom, a szexualitás, a születés és az elmúlás témáiról, gyakran saját életeseményeiből, tapasztalataiból merít részletgazdag, látomásos képein.
Nem mindennapi egyéniségét és művészetét több szálon próbálja meg felölelni a film: a lelki, szellemi szabadságot és a testi bezártságot megjelenítő lírai futamok mellett Frida Kahlo saját szavai is megelevenednek; levél- és naplórészleteit, személyes vallomásait Asia Argento, David di Donatello-díjas olasz színésznő tolmácsolásában ismerhetjük meg. Ezeket az alkotó életeseményeit felidéző, műveit elemző interjúk egészítik ki: többek közt Hilda Trujillo, a festőnő egykori otthonában, a Kék Házban (La Casa Azul) működő Frida Kahlo Múzeum igazgatója; Frida unokahugának lánya, Christina Kahlo fotóművész; és Carlos Phillips, a legnagyobb Frida Kahlo-gyűjteményekkel rendelkező intézmények (Diego Rivera Anahuacalli, Dolores Olmedo Múzeum) igazgatója szólal meg a felvételeken. Közelebbről láthatunk a filmben ismert festményeket – mint a Frida és Diego Rivera, A két Frida, A törött oszlop, a Csak néhány apró késszúrás, a Henry Ford Kórház és A megsebzett szarvas –, archív felvételeket – köztük a magyar fotográfus, akihez szerelem is fűzte, Nickolas Muray (Muray Miklós) képeit –, és eddig nem látott eredeti öltözékeket, személyes tárgyakat is.
Frida Kahlo halála után valóságos popkulturális ikonná vált: ma is képzőművészek, zenészek, divattervezők generációit inspirálja (a Sugarbird magyar divatmárka legújabb kollekciója is hozzá kapcsolódik), sokak példaképévé vált nem csupán megjelenésével, kitartásával és mindent átható életigenlésével egyaránt. A dokumentumfilm – ahogy az életmű más feldolgozásai, többek közt a két évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott kiállítás, vagy a Salma Hayek főszereplésével készült, Julie Taymor rendezte 2002-es Frida című életrajzi játékfilm – a mexikói alkotó rendhagyó, utánozhatatlan szemléletmódjába enged betekintést. Ám annál nem többet. Úgy tűnik, ez az anyag nem tűri az átfogó kereteket: mintha csak töredékeket lehetne kiemelni abból a kivételes aurából, ami Frida Kahlo művészetét körül lengi.
Infó:
A művészet templomai: Frida Kahlo – Viva la Vida
Eredeti nyelven, magyar felirattal
Uránia Nemzeti Filmszínház
Forgalmazza: Pannonia Entertainment
