rendvédelem;alkalmasság;

2020-09-21 07:20:00

Távolugró irodisták a rendőrségen

Az ötven év feletti rendvédelmi dolgozókat ne egységes csoportként kezeljék az alkalmassági vizsgálatokon – sokadszora is ezt kérik az ágazatban működő szakszervezetek. Efölött a kor fölött gyorsan romlik az erős fizikai és pszichikai terhelésnek kitett egyenruhások egészségi állapota és terhelhetősége.

A kérdés most azért került ismét napirendre, mert a Belügyminisztérium (BM) újra írja a rendőrség, a Katasztrófavédelem, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és a büntetés-végrehajtás hivatásos állománya és a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak munkaköri alkalmassági vizsgálatainak rendjét. 

A rendelet tervezetét a múlt héten küldték meg a területen működő szakszervezeteknek, azoknak egy napjuk volt értékelni a javaslatot. A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) azzal a megjegyzéssel tette közzé a szöveget, hogy a módosítást ők is kérték, de nem így képzelték el az új szabályozást. A tervezetben a 30 év alattiakat, a 30-40 és a 40-50 év közöttieket sorolják egy-egy kategóriába, de 50 év fölött már egységesen kezelnek mindenkit. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetével (BRDSZ) azt kérik, hogy még legalább egy életkori kategóriát hozzanak létre az ötven év fölöttiek számára.

A javaslatban minimumfeltételeket határoznak meg, amihez társul egy beosztáshoz kötött elvárásrendszer is, amit viszont mindenhol a rendvédelmi szerv vezetője, parancsnoka határoz meg. Ezt az érdekvédők kifogásolják, mert kiszámíthatatlan helyzetet, a FRSZ szerint jogbizonytalanságot eredményez, ha egyik parancsnok az 55 év felettieknek nem írja elő a fizikai állapot ellenőrzését, míg a szomszéd megyében az kötelező marad. 

A friss rendelettervezet alapján 30 éves kor alatt három, e fölött kétévente kell megszerezni az „egészségileg alkalmas” minősítést, a fizikai vizsgálatot csak ennek birtokában lehet elkezdeni. A BM javaslatának mellékleteiben fizikai alapkövetelményként csak az iskolából jól ismert Cooper-teszt teljesítménye szerepel. (Az amerikai katonák kiképzésekor használt Cooper teszt-azt méri, hogy 12 perc futással – úszással, evezéssel – mekkora távolságot képes megtenni a vizsgázó.) Egy 29 éves férfinak legalább 2200 métert, egy nőnek 1800 métert kell lefutni ennyi idő alatt, 50 év felett a férfiaktól egy kilométert, a nőktől 800 métert várnak.

Mivel azonban a parancsnokok ezen felül már most is további követelmények támaszthatnak a beosztottjaikkal szemben, Bárdos Judit, a BRDSZ elnöke úgy fogalmazott lapunknak: a „fizikai felmérők keretében végrehajtott gyakorlatok szintén megújításra várnak, hiszen mi értelme van a helyből távol ugrásnak, a hajlított karú függésnek, vagy éppen a 4x10 méteres ingafutásnak egy igazgatási dolgozó esetében”.  Az érdekvédők hiányolják, hogy nem készült a rendelettervezethez semmilyen háttértanulmány az állomány mostani állapotáról, pedig a folyamatos létszámhiány miatt többnyire azt a két órát sem tudják edzésre fordítani a rendőrök, ami hetente hivatalosan járna nekik.