leváltás;Securitate;Borsod-Abaúj-Zemplén megye;Demeter Ervin;kormánymegbízott;

Szekusok, azaz egykori román állampárti titkosszolgák hálózhatták be a miskolci Fideszt?

Érdekes értelmezései, áthallásai lehetnek annak a beszédnek, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal leváltott vezetője, Demeter Ervin tartott még augusztusban.

Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetője a szervezet augusztus 20-i ünnepségén, a Miskolc Nemzeti Színházban megjósolta a leváltását, ami mögött a román kommunista diktatúra egykori állambiztonsági szervezetét, a Securitatét vélte felfedezni – írta a 24.hu annak nyomán, hogy a Borsod24 a napokban megszerezte a hangfelvételt.

Mint írták, Demeter a Szent István napi ünnepségen arról  monologizált, hogy nemrég volt egy rosszízű álma: egy „ellenérdekelt titkosszolgálat” arra törekszik, hogy beosztásától megfossza, és a helyére a saját emberét ültesse. Demeter Ervin azt is előadta, álmában hogyan állt össze betűnként a megfejtés, hogy melyik szervezetről van szó: a Securitatéról, az egykori román kommunista diktatúra állambiztonságáról. 

„Álmomban a fejemhez kaptam, és a szar, szemét szekusok alliteráló kifejezés pattant ki belőle. Ekkor a másik oldalamra fordulás miatt, vagy egy szúnyog zizegése miatt, már nem tudom pontosan, de felébredtem. Az álom eltávolodott, de a rossz érzés megmaradt. (…) Vajon csak egy rossz álom volt, vagy egy jövőbeli történés előérzete?”– beszélt rejtélyesen Demeter Ervin.

A jóslat hamar valóra vált: a korábban MDF-es, majd fideszes politikust, az első Orbán-kormány titkosszolgálati miniszterét, aki 2011-es létrehozása óta irányította a kormányhivatalt, szeptember 10-én tényleg menesztették. A helyére Alakszai Zoltán, Miskolc korábbi jegyzője került.

Az első értelmezések szerint az erdélyi származású volt miskolci polgármesternek, Kriza Ákosnak üzenhetett Demeter, de a 24.hu valószínűbbnek tartja, hogy az őt váltó fideszes politikus édesanyjának, Alakszainé Oláh Annamáriának „kapcsolatai” aggasztják.

Alakszainé, a „miskolci jobboldal nagy befolyású háttérembere”, korábban volt a város alpolgármestere, ő vezeti a városban a Keresztény Értelmiségiek Szövetségét is. Korábban a szintén erdélyi Patrubány Miklós által vezetett Magyarok Világszövetsége (MVSZ) egyik vezetője, a szervezet Kárpát-medencei régiójának elnöke is volt. A kormányoldalon pedig sokan a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról 2004-ben tartott népszavazás kudarca felelősének az akkori kezdeményező MVSZ-t tartják.

Demeter Ervin a „meredek szekusozás” iránt érdeklődő 24.hu-nak csak annyit mondott:

„Semmit sem akarok visszavonni, de hozzátenni sem szeretnék.”