hatósági ár;tesztelés;koronavírus;

2020-09-21 21:14:26

Van, ahol továbbra is 36 ezer forintba kerül egy PCR-teszt

Annak ellenére, hogy hétfőtől a hatósági árnál nem kerülhet többe a vizsgálat.

Van olyan cég, amely továbbra is 36 ezer 500 forintot kér egy PCR tesztért, annak ellenére, hogy hétfő óta az hatósági áras, és 19 ezer 500 forintban maximalizálták – számolt be róla az RTL Híradó.

A csatorna egy nézője számolt be erről, de az RTL Klub is azt tapasztalta, hogy van olyan magánszolgáltató, amely különböző jogcímeken – például kiszállási és kényelmi díj felszámításával – drágábban végez el egy PCR-tesztet a hatósági árnál. 

Hétfőtől a vizsgálat hatósági áras és 19 ezer 500 forintnál semmilyen jogcímen nem kerülhetne többe az országos tisztifőorvos szerint. Az RTL Híradónak nyilatkozó háziorvos szerint sok magánszolgáltatónak ennyiért ez nem éri meg.

A híradónak egy néző azt mondta, az általa megkeresett négy szolgáltatóból három már nem végez koronavírustesztet a hatósági ár miatt, mert ez nem éri meg nekik.

Egy háziorvos úgy vélekedett, hogy emiatt nagyobb lesz az állami mintavételi helyek terheltsége, és a mintavételezési eljárás is húzódni fog.

Tesztért csak annak kell egyébként fizetnie, aki külföldről tér haza és nem akar karanténba vonulni. Illetve annak, aki önszántából csináltatna tesztet de az járványügyi szempontból nem indokolt.