ellenzék;közvélemény-kutatás;Publicus;

2020-09-23 06:20:00

Okkal „libernyákozik” Orbán: aktivizálnia kell a táborát

Az ellenzéki szavazók egységét és aktivitását mutatja a Publicus Intézet augusztus végi reprezentatív közvélemény-kutatása.

A felmérés szerint a megkérdezett, magukat ellenzékinek valló válaszadók kétharmada (66 százaléka) azt mondta, a nyári szünet ellenére is értesült az ellenzéki együttműködésről, ami arra utal, hogy figyelemmel követik a formálódó szövetséget, politikailag aktívak. Ezzel szemben a fideszesek bő harmadának (38 százalék) van tudomása a másik táborról.

Mint ismeretes, az öt párt (DK, MSZP-P, Jobbik, Momentum, LMP) augusztusban közölte: a 106 egyéni választókerületben nem indítanak egymással szemben jelölteket 2022-ben, azóta pedig elindultak a tárgyalások a miniszterelnök-jelölt kiválasztásáról és a választási névsorok összeállításának módjáról. A választók relatív többsége (49 százalék) úgy vélekedik, hogy ezzel a választási együttműködéssel az ellenzéknek lesz esélye legyőzni a Fideszt 2022-ben. Ezen belül az ellenzéki választók háromnegyede (76 százalék) támogatja ezt az irányt.

Egyelőre nyitott kérdés, hogy egy vagy több lista lesz – igaz, az MSZP-P és a DK vezetése már hivatalosan is letette a voksát a közös lista mellett. Az ellenzéki szavazók nagy többsége (64 százalék) a felmérés szerint azt képviseli, mint az említett két párt. Érdekes, miközben a Momentum politikusai időnként a külön listák mellett érvelnek, szavazóik 75 százaléka úgy véli: nagyobb esélye lenne az ellenzéknek egy névsorral. Még a közös lista mellett elkötelezett DK szavazóinál is kisebb ez az arány (72 százalék). Figyelemre méltó, hogy a közös lista mellett a leghamarabb kiálló MSZP-P hívei „csak” 51 százalékban támogatják ezt, 28 százalékuk két listát szeretne, 14 százalékuk a teljes különindulás mellett van.  

A felmérés szerint az ellenzéki szavazók 72 százaléka úgy látja, hogy az előválasztás útján kiválasztott közös miniszterelnök-jelölttel nagyobb esélye lenne az ellenzéknek, 82 százalékuk pedig úgy véli, ez a helyes módja a nominált megtalálásának. Ám a kormánypárt választói egyelőre nem érzékelik a veszélyt: a felmérés szerint csak minden ötödik fideszes látja az ellenzéki esélyek növekedését, 47 százalék szerint inkább a Fidesz-KDNP-nek kedvez ez az összefogás, illetve a kormánypárti szavazók 15 százaléka szerint semmin nem változtat az új helyzet.

Így már érthető, miért fókuszál Orbán Viktor annyira az általa korábban lesajnált ellenzékre. Mivel a járvány miatt nem tudta megtartani szokásos nyári programadó beszédét, ezért a Magyar Nemzetben publikált egy szezonnyitó, iránymutató írást, amiben „libernyákozott”, és azt üzente híveinek, hogy fel kell készülni a harcra a „ledarált” és kolbász módjára „összetöltött” ellenzékkel 2022-re, ami mögött ott áll Soros György. A Fideszben bevett mondás, hogy külső ellenség kell ahhoz, hogy heterogén szavazótáboruk félni kezdjen és ennek hatására összezárjon a párt elnöke mögött: csak így lehet hatékonyan aktivizálni őket.