Iványi Gábor;Oltalom Karitatív Egyesület;

2020-09-24 15:26:05

Iványiéknál egyelőre nem kapcsolják ki a gázt - egy gyülekezet pedig Orbán Viktortól kapott bort is felajánlott támogatásként

Jövő tavaszig mégis marad a szolgáltatás azokban a szociális és más intézményekben, amelyeket eddig a gáz elzárásával fenyegettek.

A Nemzeti Közművek „egyoldalú nyilatkozatban” vállalta, hogy egyelőre nem kapcsolja ki a gázszolgáltatást intézményeinkben – jelentette be Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője csütörtök délután, a józsefvárosi Dankó utcában tartott tájékoztatóján.

A lelkész elmondása szerint a „kikapcsolási moratórium” jövő áprilisig érvényes: akkor majd leülnek és áttekintik a helyzetet. A közművek a gazdasági körülményekkel, a járvánnyal és a szóban forgó intézmények szerepvállalásával indokolta a gesztust.

Iványi Gábor hangsúlyozta, hogy felekezet sok politikai küzdelem után 1981-ben nyert el a bevett és elismert egyházi státuszt, amelytől a Fidesz-KDNP jogsértő módon megfosztotta. Pénzügyi gondjaik ebből fakadnak: az állam 6 milliárd forinttal tartozik nekik.

Ónodi István gazdasági igazgató korábban azt mondta a Népszavának: a közüzemi elmaradás mértéke országosan mintegy 100 millió, a Dankó utcai intézmények esetében 30 millió – összesen tehát 130 millió – forint. A járulékos költségekkel együtt azonban az összeg ennél jóval több is lehet. Iványi Gábor most mintegy 200 milliós tartozást említett.

A veszélybe került intézmények számára – magánszemélyek, civil szervezetek, pártok, önkormányzatok, vallási csoportok és felekezetek részéről – indult gyűjtés. Eddig több mint 60 millió jött össze. Az egyik református gyülekezet a pénzadományon túl két üveg bort is felajánlott, amit korábban Orbán Viktor miniszterelnöktől kapott.

A gáz kikapcsolásának megakadályozására létrejött "civil őrség" - biztos, ami biztos - marad a Dankó utcában.