média;Telex;

2020-09-25 08:12:27

A cseh Soros

A hajdani Index szétesett, miután majd' száz munkatársa kilépett, miután a főszerkesztőt kirúgták, s miután a kormány ötletesen gazdasági satuba szorította a szerkesztőséget. Sok a "miután", mert itt is a folyamat a lényeg, de ezt leírni csak könyvnyi fejezetben lehetne, és akkor sem biztos, hogy érthetően. Amint a hatalom mozgásán is csak a határozott célszerűség látszik tíz éve, miközben még a kormánykritikus hang is nyugalomra int, „várjuk már meg, mi történik”, mintha nem tudnánk, hogy mi fog. Hogy nincs kegyelem, a satu minden fordulattal szorosabb a nyakunkon, gúvadhat közben a szemünk, ezt már csak nem merik velünk megtenni. Merik. Megteszik.

Nem lehet mondani, hogy a hatalom morzsákat hagy maga után. Akkor még elbambult, amikor a volt indexesek Telex zászló alatt sikeres közösségi gyűjtésbe kezdtek, hogy lapjukat, a nyilvánosság egyetlen szeletét és magukat életben tartsák; hanem attól már vijjog a sziréna, hogy a napokban bejelentkezett támogatónak Zdenek Bakala milliárdos, akit a Magyar Nemzet szerint „sokan csak úgy emlegetnek, a cseh Soros”. Bakala, az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia tulajdonosa szándéknyilatkozatot tett, hogy 200 ezer euróval támogatná a Telex elindítását – adta hírül Facebook-oldalán "az indexesek által gründolt Telex.hu, amelynek egyelőre nincs honlapja" – bök a telexesek farába a kormánylap.

Bökést írtunk, de trombitaszó volt ez, felhívás a kormánymédiának: ideje van a rugdalásnak, csírájában kell eltaposni az ellent egy jól bevált lejárató kampánnyal. Nem is nagyon lesz patásabb ördöge a következő hetekben a jobboldalnak, mint a cseh ember, aki be mert merészkedni a magyar médiavizek zavarosába.

Azt kérdezi valaki: ez a Soros azért már elég koros, mihez kezd a Fidesz, ha örökre eltávozik a világból? Nyugalom, a Hálózat örök. Lám, a cseh örökös máris megvan.