Negyven éve már, hogy nincs köztünk Szegváry Gábor. Dzsessztanszaki szaki volt, ahogyan együttesében mindenki. Pardon, a zenekart Keres Tibor, Keres Emil fia vezette, és Szegváry hazajárt belé. Rövid időre elment Vikidál Gyulát pótolni a P. Mobilba, de visszatért.
Akkor láttam először, amikor a balatonfüredi koktélhajón minden este felhangzott a Wastaps. Hetvenöt nyarát írtuk, a délutánonként az Annabella Szálló diszkréten elszigetelt pázsitján "márkás" nyugatnémet vendégekkel drága import sörökben futballozó banda pedig rendületlenül nyomta a fekete zenét (akár fehérektől is). Játszott Blood Sweat & Tears-, James Brown-, Chicago-, Osibisa-, Santana-, Three Dog Night-, Johnny Wakelin-, War-nótákat egyaránt. Meg hasonló hangszerelésű sajátokat. A balatoni közönség tombolt, mert a funky annak idején nem csupán rétegzene volt minálunk. Habár a Benczúr utcai klubjában még rokon repertoárból válogató Apostol elhagyta az ilyesfajta megszólalást, és Okosabban kéne élni! jelszóval Homokvár, légvár, kártyavár-féle slágeripari hangzásra váltott, miután hazajött külföldről, de előzőleg beajánlotta maga helyett a Wastapsot a Vígszínházba. Keres gitáros-zenekarvezető így nyomhatta a körúton a Popfesztivál, majd a Harmincéves vagyok című musical számait a dobos Muszta Istvánnal, a basszgitáros Nagy Istvánnal, a billentyűs Várkúti Gézával, valamint a fúvós szekció tagjaival együtt, akiket Fenyő Miklós a maga zenekarában pléhboyoknak szokott nevezni.
A Miniben is otthonos Nagy központi figura volt, mert a belvárosi Petőfi Sándor utcában lakott, és szerény, ám pörgetős focival, azaz csocsóval felszerelt hajlékában naponta megfordult a hazai rockzene megannyi ifjú művésze. A Wastapsban szintén sokan felbukkantak Pártos Endrétől Majsai Gáborig, Postássy Julitól Szép Károlyig. Utóbbi már Szegváry előtt énekelt és fújt a zenekarban, aztán szó szerint Szép-karriert futott be a világ körül Charly Nice néven. Európán kívül Afrikában, Amerikában is játszott, majd Nyugat-Németországban telepedett le. Több évtizeddel később ő lett az együttes második énekes halottja; miután egy évtizeddel ezelőtt hazajött a tizenharmadik kerületi Csanády utcába, 2015 elején hunyt el ugyanolyan fájdalmas, de nem annyira bizarr körülmények között, mint Szegváry. A fiatal frontember holttestét Dunavecsénél húzták ki a Dunából, ha egyáltalán őt találták meg, mert eltűnése után hosszú hónapokkal nem lehetett minden kétséget kizáróan azonosítani. Azóta sem tudja senki, az „asszonyszívű fákról” oly magával ragadóan daloló énekes miképpen halt meg. Rejtélyes távozásakor megelevenedett a korai Wastaps – pontosabban Illés Lajos és Bródy János – dala A sípoló macskakő című filmből: „Fekete csend az éjben, szünet az érverésben, valahol ez vagyok én.” Gazdag Gyula 1971-es mozijában a duplavés együttes játszott, a vásznon is percekig látható volt.
Keddenként pedig a Budai Ifjúsági Parkban jelent meg, és – hajózni szükséges alapon – rendszeresen fellépett egy zenés pesti vízi járművön is, méghozzá a Syriusszal. „Írod a dalt, a régi dalt, mely sokszor jól bevált, s ha új hangokat hozna a szél, már meg se hallanád” – szólt a belváros és a budai vár, valamint a The Cisco Kid és a Brickyard Blues között. (Rámentem a YouTube-ra, hogy megkeressem a rég nem hallott Cisco kid was a friend of mine-t a Wartól, és 5305557 megtekintés szökött a szemembe. Egészen tisztességes szám, nem igaz?)
A Wastaps az utóbbi dekádban is tolta a régi nótákat, a többi közt az Average White Band Pick Up the Piecesét vagy a Wild Cherry Play That Funky Musicját, de főként saját dalokat játszott az újabban a Zenész Magazint szerkesztő, elhivatott Keres és társai változatlan ízlése szerint. Néhány dal mintha Mark Knopfler világát is idézte volna, ám a fő csapás a funkys, bluesos ösvény maradt.
A modern kori számok egyike sajnálatosan megfelel Coviddal és sok minden mással terhelt napjainknak. Az a címe: Bolond világ.
Igaz, környezetünk Szegváry halálakor sem volt kevésbé zavarodott.
