tábornok;Orbán Viktor;katonák;szabadságharc;pálinkafőzés;

2020-09-27 17:08:57

Orbán Viktor kóstolással emlékezett a kétharmados pálinkaforradalomra

A kormányfő a „szabad pálinkafőzés” napján szabadságharcoló tábornokhoz hasonlította önmagát.

Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Zala megyei Becsehelyen.

A miniszterelnök a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünneplő rendezvényen beszélt arról, hogy ennek a gondolata vidéken született meg 2010-ben:

Ezek között szerinte „nagy dolgok szerepeltek” a bankadótól kezdve a multik megadóztatásáig, és ebbe a 29 pontos programba V. Németh Zsolt képviselő felvetésére került be a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége.

Orbán Viktor a becsehelyi égetett szeszesitalok kóstolása mellett életbölcsességeket is megosztott, mert mint kiemelte: a szabad pálinkafőzés minta a jövőre nézve is:  

Megjegyezte azt is, hogy az a tartós és az a fontos, amit valahol a magyar életben a terepről hoznak fel, rögzítenek, ápolnak, visznek tovább a döntéshozók elé. A példa alapján ugyanakkor önállóságra is buzdította a pálinkafőzőket: 

Orbán Viktor a szabad pálinkafőzés „iskolapéldáján” keresztül arra is felszólított, hogy „mindent, ami fontos, ami a helyi élet szempontjából nélkülözhetetlen, amit érdemes átvinni magunkkal a jövőbe, átadni a gyerekeinknek, annak a megőrzésével kapcsolatos összes dolgot gyűjtsék össze, adják oda a képviselőjüknek”.

A megkapott alapanyagból így lehet majd jogszabály, „ami aztán garantálja, hogy szabadon élhessük az életünket úgy, ahogy a magyarok a saját életüket szeretik élni”.