tüntetés;vádemelés;füstbomba;Momentum;Fekete-Győr András;

2020-09-29 12:50:12

Vádat emeltek Fekete-Győr András ellen

Az ügyészek szerint hat „erőszakos” tüntető állhat bíróság elé. Egy emberrel szemben indítványoztak letöltendő börtönbüntetést.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat kedden a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség többek között Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, illetve párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz önkormányzati képviselő ellen – derült ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből

A vádhatóság a 2018 decemberében az Országház előtti tüntetéseken történtek miatt indított több büntetőeljárást. Most öt ügyben hat ember ellen nyújtottak be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A hatóság ki is fejtette, hogy mit értenek erőszak alatt:

A Népszava 2019 elején írt arról, hogy azért nyomoz az ügyészség, mert Fekete-Győr András a csaknem két évvel ezelőtti december 13-i tüntetésen feltartott, majd eldobott egy füstgránátot.

Akkor a Momentum első embere a hvg.hu-nak azt mondta:

Fekete-Győr András azt is közölte, hogy a tüntetésen szerinte egy veszélytelen, játékboltban kapható füstképzőt dobott el, nem használt olyan eszközt, ami sérülést tudna okozni.

Most az ügyészek a véleménynyilvánítás ezen formájáért azt kérik a bíróságtól, hogy a vádlottak többségével szemben tárgyalás nélkül, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki. Egy meg nem nevezett vádlottra – akit csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt korábban a bíróság próbára bocsátott –, rendes eljárásban letöltendő börtönbüntetést kérnek.

Hozzátették, hogy álláspontjuk szerint „az elkövetők cselekményeiket részben egymástól elkülönülten, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan” valósították meg. Hasonló ügyekben eddig kilenc ember ellen emeltek vádat, hat ügyben a bíróság pedig már jogerős ítéletet is hozott. Azokban a vádlottakat különböző mértékű felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.