Murányi Zita versei

"minden könnycsepp a megváltó szekere / szemüregünkben isten szembogara / fekete forradás az éjszaka"

egy fiú

akinek nem is volt neve ezért lett volna jobb a toll

nézni ahogy angyal nő ki egy veréb szárnycsontjaiból

egy veréb legalább annyira fekete mint a pokol

angyallá változunk és betakar száz és száz lángfodor

nem lánynak lenni nem is fiú ketten lenni pattogó fa

a törzsben egy szálka ahogy beleroppan az alakváltozásba

bentről nézni a tüzet mennyi mindent magáévá enyészett

aztán lenni a hamu amikor a szél is úgy fúj fújás közben

lehet csak kettes számú aztán a víz amivel eloltják a tüzet

egy csöpp eső a tekintetedben és a menny

amit még mindig nem homályosított el a halálfélelem.

forradás

minden könnycsepp a megváltó szekere

szemüregünkben isten szembogara

fekete forradás az éjszaka

az ég kékebb miután megágyazott a

rigófüttynek az egész ad hálát a résznek

mindjárt fölébredsz csak a szél zörög

a föld csókja a lét törékenységével

olyan forró az ujjad mint a nap

amikor az ég közepén halad

mit hoz a reggel nyelvem sakkozik

a szádban felejtett érintésekkel.

nincsen súlya

merre billen az ég amikor tenyerén

csillagok méredzkednek

az éjszakáknak nincsen súlya

egyetlen fényes pont szikrázik a sötétség

sarkából a nedves betonon

a csuromvizes hold

nyitott szád az esték

hűvösébe markol

ebből a félhomályból szakad ki

a tántorgó világosság

és az időtlen száműzetésben

csurogni kezd a zápor

a napsugaraknak hitt evezőlapátokról.