divat;Orbán Ráhel;Magyar Turisztikai Ügynökség;

2020-10-02 06:00:00

Álomfizetések az állami divatügynökségnél

A kormány önti a milliárdokat a cégbe, amely átlagosan tíz embernek ad munkát. A bérek és juttatások a félmilliárdot közelítik.

Bár a hitvallása szerint a magyar divatnak irányt mutató és kereteket adó Magyar Divat és Design Ügynökség Nonprofit Zrt. tevékenysége nyomán még nem robbant be a magyar divat a világ élvonalába, ám a cég bérjellegű kifizetései már világszínvonalúak. Az Orbán Ráhel közeli, állami milliárdokkal megtámogatott divatcég most közzétett 2019-es mérlege szerint ugyanis közel félmilliárd forintot, bérjárulékokkal együtt 445 milliót költöttek el bérköltségekre a tavaly statisztikai átlagban 10 munkavállalóval dolgozó ügynökségnél.

A jelenleg a Rogán Antal felügyelte Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) – amely szintén az Orbán-Tiborcz házaspár felségterületeként ismert – alá tartozó vállalkozást 2018-ban alapította az állam azok után, hogy piaci hírek szerint a turizmus után a dizájn és divatvilág is felkeltette a miniszterelnök lányának érdeklődését. Az állami cég kapott maga alá egy elegáns istenhegyi úti villát, illetve egymilliárd forint közpénzt az elinduláshoz. A cég élére Orbán Ráhel egyik barátnője, Bata-Jakab Zsófia került. Az állami divatügynökség rendezvényein rendszeresen részt vesz a miniszterelnök lánya is.

A vállalkozás feladata az lett, hogy megszervezzék a magyar dizájn- és divatéletet, közvetítsenek tervezők és iparági szereplők között, kommunikálják a helyi tervezők munkáit, mentorálják őket, továbbá megalkossák a kormány számára a magyar dizájn- és divatstratégiáját. 

A kihívások nagyságához igazították a cég vezetésének fizetését. 2019-re a vezetői kifizetések is megugrottak: míg 2018-ban még havi átlag 1,4 millió ment vezetői bérekre, addig tavaly már 2,6 millió. Emellett igencsak zsíros tanácsadói szerződések köttethettek az ügynökségnél, mivel a mérleg szerint tavaly összesen 146 millió forintot fizettek ki tanácsadásért, illetve 73 milliót szakértői díjakra.

Volt miből: a cégbe 2019-ben ömlött a közpénz, így az év során 1,8 milliárd működési és 26 milliós beruházási támogatást kaptak. A legtöbb kiadásuk rendezvényszervezéshez kapcsolódik, erre összesen 972 millió forint ment el.

A cég eseménynaptára szerint 2019-ben több külföldi szakmai eseményen, így Milánóban, Ausztriában és Franciaországban is jelen voltak, illetve idehaza megszervezték a Budapest Central European Fashion Week-et és számos képzést tartottak.

Bár a divatvilágon az idén végigsöpört a koronavírus – a milánói divatbemutatókat le is kellett fújni – a Zrt.-t ez valószínűleg kevésbé érinti. Legalábbis a Magyar Divat és Design Ügynökség is rajta volt azoknak az állami cégeknek, szervezeteknek a listáján, amelyek még idén áprilisban, azaz a járvány kellős közepén írtak ki öt milliárdos tanácsadói közbeszerzést „a koronavírus okozta károk mérséklésére, az ágazat rövid időn belüli talpra állítására és turizmusfejlesztési feladatok ellátására”.

Igaz, egyelőre tisztázatlan okokból májusban leállították a közbeszerzést, ám sírva vigad az ügynökség, mivel idén augusztusban már 2,8 milliárdos támogatást kaptak a kormánytól.