Már az egyén életében hatalmas problémát okoz, ha emlékezete felmondja a szolgálatot valami okból. Elveszíti képességét az önálló életvitelre; rászorul környezetére vagy szociális intézmény lakójává válik. Ha azonban egy egész társadalom, s kiváltképpen annak értelmisége amnéziában szenved, egyenesen katasztrofális következményekről beszélhetünk.
Nagyon helyeslem a Felelős Értelmiség nevű csoport minapi kiállását az Orbán-kabinet által folyamatosan támadott ellenzéki médiumok, tudományos kutatóintézetek, egyetemek és teátrumok mellett. Egyetértek velük, amikor szóvá teszik a félelem légkörét hazánkban, a lojalitás uralmát a szakmai hozzáértés fölött. Jól látják, hogy az orbáni gazdaságpolitika a magyar társadalom latin-amerikai mintára történő végletes kettészakítását célozza meg. Igazuk van továbbá, amikor a sajtóirányítás apropóján párhuzamot vonnak a jelenlegi rezsim és a Kádár-rendszer között.
Van azonban egy szépséghibája a szóban forgó tiltakozásnak. A harmincegy tudós által kiadott nyilatkozatban felbukkan tudniillik egy ismerős kifejezés, mellyel a korabeli sajtó már az első Orbán-kormány tevékenységét is jellemezte. Az „egész pályás letámadásra” gondolok. 1998 és 2002 között a Fidesz nem rendelkezett alkotmányozó többséggel. Orbán Viktornak akkor még nem volt ereje a közjogi rendszer gyökeres felforgatásához, a független intézmények megszállásához, az ellenzéki sajtó elnémításához. Már első kormányzásakor megmutatta azonban oroszlánkörmeit; tanúságot tett szociális érzéketlenségéről, illetve a parlamentarizmushoz való viszonyáról. („Működik a parlament ellenzék nélkül is.”) Akkori ámokfutását nevezték sokan „egész pályás letámadásnak”. A jelenlegi miniszterelnök autokrata hajlamairól, gátlástalanságáról már abban a kormányzati ciklusban meggyőződhettek a Felelős Értelmiség nevű csoport tagjai.
Ennek ellenére a mostani kommüniké aláírói között akad olyan tudós, aki másfél évtizede még a feledés homályába száműzte Orbán Viktorról szerzett negatív tapasztalatait. Vajon a hazai szocialisták neoliberális fordulata miatti elkeseredése motiválta? Tény, hogy például a Védegylet nevű szervezet hatalmas sikerként kommunikálta Sólyom László köztársasági elnökké választását. (Szeretném gyorsan leszögezni: Sólyom akkori ellenfele, az MSZP által kandidált Szili Katalin azóta százszor bebizonyította számomra erkölcsi alkalmatlanságát az államfői posztra.) A civilek jelöltje államelnökként egyfajta ellensúlyt képezett a baloldali kabinetekkel szemben. Többször kifejezésre juttatta továbbá szimpátiáját a Fidesz iránt, a 2010. évi törvényhozási választás eredményeinek ismeretében például kijelentette: „kezdődhet az újjáépítés”. Sólyom azonban a jogállamiság elkötelezett híveként rögtön a „fülkeforradalmat” követően kiesett az alkotmányos államcsínyre készülő Orbán kegyeiből.
A Felelős Értelmiséget megszólalásra ingerlő közállapotok kialakulása nem kis részben azok felelőssége, akik tízegynéhány esztendeje megengedték maguknak a feledés luxusát, és lehetőséget adtak Orbán Viktornak egy újabb „egész pályás letámadásra”.