bűnbanda;betörők;

2020-10-02 14:25:00

Páncélszekrényekre utazó betörőbandát fogott el a rendőrség

Nagy terepjáróval járták az országot, és vagy bontatlanul elvitték a széfet a helyszínről, vagy helyben roncsolva kinyitották, és a tartalmával menekültek.

Összehangolt akcióban, egyszerre hét különböző – fővárosi és Pest megyei – helyszínen ütöttek rajta a rendőrök egy betörőbanda tagjain 2020. szeptember 30-án hajnalban – írja a police.hu.

Hét embert előállítottak, közülük ötöt a betörésekkel összefüggésben gyanúsítottként hallgattak ki. Az egyik elfogott egy 36 éves valkói férfi, akitől a bűncselekmények előtt drogot szereztek a bandatagok. Egy rendőri egység ott is látogatást tett. A 36 éves árust elfogták, egy ott tárolt motorkerékpár tárolórekeszébe rejtett ételhordóban 359 gramm kábítószergyanús port találtak.  

A gyanú szerint a betöréseket elkövető férfiaknak a 42 éves gyöngyösi P.-né P. Annamária segített a ruhák elrejtésében, lecserélésében.

A banda aktív tagjai közül a 45 éves B. Sándor, a 30 éves M. Gyula, valamint a 39 éves N. Gyula terhére – a nyomozás jelenlegi állása szerint – hét betörés róható, negyedik társukat, a 42 éves R. Károlyt jelenleg egy bűncselekménnyel gyanúsítják. Ugyancsak egy lopással hozható összefüggésbe a 22 éves M. Márk, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei 2020. október 1-jén hajnalban fogtak el.

A csapat elsősorban Pest, illetve Bács-Kiskun megyei helyszínen lévő páncélszekrényekre „utazott”. Nagy teljesítményű terepjáróval mentek a kiszemelt üzemhez, bolthoz, áruházhoz. Míg egyikük a kocsiban várakozott, társai felfeszítették az ajtókat, rácsokat, hogy bejussanak az irodákba, ahonnan vagy bontatlanul elvitték a széfet, vagy helyben roncsolva kinyitották, és a tartalmával menekültek.

Előfordult, hogy nem boldogultak a páncélszekrényekkel. Az egyik élelmiszer-üzletlánc két boltját is meglátogatták, a ceglédi helyről viszont 16 millió forint helyett zsákmány nélkül menekültek, a dunaharaszti üzletből pedig 123 300 forintot markoltak, miközben közel 17 milliót megóvott a masszív trezor. Egy isaszegi helyszínről azonban sikerült egy 12 millió forintot tartalmazó páncélszekrénnyel elmenekülniük.

A Pest megyei rendőrök lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették B. Sándort, M. Gyulát, N. Gyulát, R. Károlyt, P.-né P. Annamáriát, és M. Márkot. A 36 éves árust kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe. Mind a hét ember letartóztatását kezdeményezik.