Házasság;válás;házastársak;

2020-10-03 14:15:22

Amikor minden elválik: szakítás síppal-dobbal, nehéztüzérséggel

Évente 18-20 ezer házastársi kapcsolat fut zátonyra. Miközben a házasságok körül virágzó iparág alakult ki, és sok száz vállalkozás ígér a boldogító igenhez mennyei napot habos-babos kiszerelésben, addig az elválásban jó esetben megegyezéspárti ügyvédek támogatják a feleket.

Rita kétségbeesett levelet írt a mediátornak: a férje válni akar. Húsz éve házasok, három gyerekük van. Az utóbbi években hiába próbálja fölhívni Tibor figyelmét magára. Házas­életet régóta nem élnek, lakótárssá – vagy, ahogy fogalmazott –, „gyereknevelő kft.” lettek. Elkeseredettségében megcsalta a férjét, amit nagyon megbánt. Amint megtudta, mi történt, a férfi ajtót mutatott Ritának, mondván, csak a személyes dolgait viheti, és mondjon le a gyerekekről is.

 

Galambos Balázsnak nem segített mediátor. Házassága nyolc évvel ezelőtt futott zátonyra. Ikergyermekeivel való kapcsolattartási lehetősége a szakítás első pillanatától gyökeresen megváltozott. „Nem volt szép válás” – mondja erről tömören. Saját bőrén megszerzett tapasztalatával és multicégnél szerzett évtizedes felsővezetői múltjával ezért alapította meg a Szépen Válj El Válásközpontot, ahol a békés, kulturált elválást támogatják több mint húsz mediátor és pszichológus, veszteségfeldolgozó szakember és coach, ügyvéd és gyermekvédelmi tanácsadó segítségével.

Harcias elválás

„A statisztika szerint a válások fele harcos, amelyekben nagy számban gyerekek is sérülnek, így nagyon összetett problémahalmazt kell kezelni” – mondja Balázs. Szerinte a krízisben lévők érzelmi labirintusban bolyongva keresik a kiutat, és sokszor nem látnak tovább saját sérelmeiknél. Évekig képesek megkeseríteni egymás életét, miközben hetek alatt lezárhatnák a vitás ügyeiket. Ráadásul minél iskolázottabbak, annál cizelláltabb gonoszkodásra képesek, és annál szélesebb eszköztárral tudnának ártani egymásnak, belehajszolva magukat egy brutális procedúrába. A pénz könnyen megőrjíti az embereket, és ilyenkor a gyereket is felhasználják egymás ellen. (A KSH szerint a válások harmadában egy, negyedében két gyerek volt 2013-ban, 4650-en 0–6 évesek, 13 594-en 7–17 évesek voltak.)

Azért, hogy a menedzsmentből a női szemlélet, az érzékenység és a figyelem se hiányozzon, Balázs régi barátja, Herkules Mónika személyében találta meg a válásközpont projektmenedzserét.

„Válási coachként fogjuk a hozzánk fordulók kezét, kiválasztjuk a megfelelő szakembereket, hogy a lehető leggyorsabban és a legkisebb veszteséggel jussanak túl a krízisen, és egészséges lélekkel nézhessenek egy új kapcsolat elé. Lényegében konfliktusmegelőző tevékenységet végzünk, hiszen a válófelek a gyerekeik miatt többgenerációs felelősséget is viselnek” – mondja Herkules Mónika. Szerinte a hagyományos válóperes ügyvédek a romeltakarításban nem tudnak segíteni, és a sérült lelkek veszteségfeldolgozását sem fogják támogatni, hiszen ez már nem az ő szakterületük – viszont a sérült lélek gyógyítása, a veszteség feldolgozása speciális támogatással nagyon sikeres tud lenni.

Az elváló partnerek közötti konfliktusok hosszabb távon is negatív hatást gyakorolhatnak testi és lelki egészségükre, anyagi helyzetükre, későbbi párkapcsolataikra, írja Tóth Olga családszociológus a Magyar Tudományban. A gyerekfelügyeletet megkapó szülő (gyakrabban az anya) számára a munkavállalás és a gyereknevelés összehangolása, a lakásfenntartás és a mindennapi kiadások előteremtése lehet gond, különösen, ha a másik szülő nem fizet gyerektartást vagy csak keveset. A férfiaknál a közös lakás elvesztése növeli az anyagi ellehetetlenülés, végső soron akár a teljes társadalmi lecsúszás veszélyét, állapítja meg a neves társadalomkutató.

A válásközpont egyik ügyvédje és mediátora, Árokszállási Zsanett szerint, amíg a várható nehézségeket a megfelelő szakemberek fel nem tárják a válófelek előtt, addig általában nem látják élesen, hogy egy rengeteg sérülést és anyagi veszteséget tartogató válással többet veszíthetnek, mintha békében válnának el. „Egy hosszadalmas jogi eljárás nemcsak sok évet, de akár több százezer forintot is felemészthet, ami nem a peres ügyekben érdekelt jogászoknak okoz veszteséget. A végén egyik válófél sem lesz igazán elégedett. A másik hibáztatásában kimerülő szemléletet feloldó, a nézőpont áthelyezésével dolgozó mediációnak is köszönhetően azonban egyre több a közös megegyezéses válás” – mondja az ügyvéd-mediátor.

Megtorolt sérelmek

Árokszállási Zsanett – kisebb kitérőkkel – húsz éve képvisel családjogi ügyekben hozzá fordulókat. Az ­ELTE-n végzett 2003-ban, de már előtte tárgyalásokat látogatott az egyik neves és mindenre elszánt családjogásszal. Itt kezdte ügyvédi gyakorlatát, megegyezésfókuszú alapállása már akkoriban körvonalazódott. Azóta mediátori tapasztalataival is arra törekszik, hogy ügyfelei minél kisebb sérüléssel, s ha lehet, minél gyorsabban maguk mögött hagyják életük egyik nagy krízisét.

A kapcsolatok megromlásában a klasszikus okok mellett – csalfaság, pénzügyi nehézség, függőség, élethelyzet-változás – új motívumok is megjelentek. „A felgyorsult életvitelben elégtelen a kommunikáció a felek között. Könnyen elsiklanak a saját és a másik igényei fölött, ami később megbosszulja magát” – mondja. Úgy látja, a közösségi média is kedvezőtlen hatást gyakorol a párok életére, és az elválásukban is nagy szerepet játszik: nem ritkán a tárgyalóteremig is eljutnak a megszerzett bizalmas információk, amelyeket olykor bizonyítékként is felhasználnak egymás ellen.

„A válások harciassága független az iskolai végzettségtől: sok esetben a diplomások rendeznek nagyobb purparlét, és az alsóbb végzettsé­gűek­ tesznek tanúbizonyságot érettebb érzelmi intelligenciáról” – mondja az ügyvéd-mediátor. A megegyezésre képtelen, harcias válófelek minden eszközt bevetnek egymás ellen, s nem ritkán ott torolják meg a sérelmeiket, ahol a legjobban fáj: a gyerekeken. Nyomást gyakorolnak és manipulálnak a szülői felügyeleti joggal, a tartásdíjjal, és képesek a vagyonmegosztásban is minden létező akadályt a megegyezés útjába gördíteni.

„A párkapcsolatokban az élethelyzet mély változása is eltávolodást okozhat – folytatja Árokszállási Zsanett. – A legnagyobb krízissel érdekes mód a legnagyobb boldogság, a gyermekszületés fenyeget. A páratlan örömforrás az édesanya számára nagy változást, s benne egyedüllétet, magányt, depressziót is tartogathat, amíg a családfő általában marad a korábbi pályán. Mindkettejükre fáradtság és kimerültség vár, ami jó esetben kipihenhető: mindebben nagy szerep hárul a családra. Ez az időszak mindenesetre kritikus a párkapcsolat számára, de bármilyen trauma – családtagok elvesztése, külföldi munkavállalás – is véget vethet a szerelmesek boldog békeidejének. A válások után kialakult mozaikcsaládok is számos buktató elé néznek.”

Szőnyeg alá söpörve

A konfliktuskezelésben perdöntőek a személyiségjegyek az ügyvéd-mediá­tor szerint. A versengő, győzelemre törő hajlam nem a megegyezést támogatja, negatív spirálba kerülhetnek a felek, ami évekig és kifulladásig tartó pereskedésbe torkollhat. Akkor is könnyen elharapódzhat az indulat, ha harcos családi hátteret kap a válópár, és nincs mellettük kulturált, megegyezéspárti ügyvédekkel dolgozó csapat.

Gedeon Cecília mediátor – akinek egyik esetét megváltoztatott nevekkel, Rita és Tibor vitájaként fentebb említettük – a válásközpont csapatát erősíti. Az utóbbi 12 évben 400 párral dolgozott. Ezt megelőzően 27 esztendeig mint programozó matematikus kereste a kenyerét. A bináris kódokat váltotta a lélek rezdüléseire. A me­diátorságot már nem cserélné el semmi pénzért.

„Nagy segítség, hogy beszélgetni lehet, de azt hiszem, a legjobban hallgatni tudok. A pszichológusok szeretik, hogy a természettudományi karon végeztem, mert strukturáltabb a gondolkodásom” – meséli a szakember. Az esetmegbeszélő szupervíziókon – ami a segítő szakmák művelőinek elengedhetetlen üléseit jelenti – nagy hasznát veszi a mateknak és a logikának is. De mindig is érdekelte a pszichológia. Elvégzett egy személyiség­elemzéssel is foglalkozó képzést, ahol grafológus lett, majd két másikat, ahol mediációt tanult. Közben nyolc évig dolgozott krízisügyeleten.

A mediációban, mondja, kulcsszerepe van az első találkozásnak. A folyamathoz bizalmi viszony kell, amihez a mediátor igyekszik biztonságos légkört teremteni. Így fogalmazhatók meg legjobban a sérelmek, de a célok és vágyak is.

„Nem felelősöket keresünk. Nem az a célunk, hogy megtaláljuk, ki miben hibás. Az viszont hasznos lehet, ha elemelkedünk, és ránézünk a házasságra, megtaláljuk a viszony megromlásához vezető okokat.

Egyikünk sem tökéletes, a legjobb szándékkal is követhetünk el hibákat. Feltárulhatnak olyan momentumok is, amiket sok éven át szőnyeg alá söpörtek, mély sebeket okozva. Különösen a 30-40-es korosztálynál látom, hogy hosszú idő óta hiányzik az életükből az érintés, az intimitás. Gyakran 5-7 éve nem élnek házaséletet. Pszichés zavarok merülhetnek föl, nemegyszer látok nárcisztikus személyiségeket, akik nagyon odaadónak tűnnek, de valójában nem érdekli őket más a saját érvényesülésükön kívül” – mondja a mediátor.

Kasztráltférfi-szerep

Manapság nagyon könnyen mondjuk ki, hogy „váljunk el!”, véli Gedeon Cecília. Olykor nem nagyobb érzelmi mélységgel, mintha mobiltelefont cserélnénk. (Míg 1963-ban a nők és férfiak egyenlő arányban kezdeményeztek válást, addig 1980 óta felébredtek a nők, kétharmad részt ők elégelik meg a házasságukat – KSH). Nem akarjuk megjavítani, hanem váltani akarunk egy újra. A rugalmatlanság általános, önfeladásnak éreznénk az ellenkezőjét.

Megerősíti ezt Árokszállási Zsanett is. „Az emberek egyre inkább kifelé élnek, s mivel az elmúlt évtizedekben kitolódott az önállóság és az önismeret határa, nem ismerik eléggé önmagukat. Ha valami elromlott, akkor nem dolgoznak a megoldáson, hanem könnyen feladják, és azt gondolják, ezáltal továbblépnek. A hűtlenség is nagyobb számban vezet kenyértöréshez, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor a tradíciók még a felfedett csalfaság kritikus helyzeteiben is jobban összetartották a párokat” – mondja az ügyvéd-mediátor.

Gedeon Cecília – bár nem szereti az általánosításokat – a férfi-női szerepek változására is rávilágít.

„Egyre kevésbé simulékonyak a nők. Erősödik a dominanciájuk, és átveszik a férfi szerepét a családban. Egyre többen bármit megjavítanak, bármit elintéznek. Nagyon nehéz ma férfinak lenni” – állapítja meg a me­diátor. Szerinte egyre később, jellemzően a 30-as éveik végén házasodik a fiatalok többsége (1949 és 2013 között a 20–24 évesek aránya 33 százalékról 6 százalékra csökkent, míg a 30–34 éveseké 10 százalékról 29-re nőtt – KSH), amikor érettebbek ugyan, de az érdekérvényesítési képességük is fejlettebb. Ez okozhat konfliktusokat is.

Márta és László azért ment el hozzá – idézi egy másik esetét –, mert pokollá tette a házasságukat az ordibálásba torkolló veszekedés. A beszélgetések során kiderült, hogy a fordított családmodell vezetett a kapcsolatuk megromlásához. A férfi elveszítette a munkáját, szégyellte a helyzetét, bujkált a barátai elől. A háztartásban próbálta hasznossá tenni magát, de felőrölte a teendők végeláthatatlansága. Márta otthon is főnökként kezdett viselkedni, családfő vált belőle, megmondó­ember, parancsnok. „A mediáció során maga is meglepődött, milyen férfias tulajdonságokat hozott elő belőle a helyzet, meggyengítve ezzel László családban birtokolt státuszát, aláásva önbecsülését, szinte kasztrálva őt” – fogalmaz a mediátor. Aki végül kedvező kimenetről számolt be: a pár ismét egymásra talált.

De nem minden eset menthető. Van, amikor a legjobb döntés a szakítás. A válás utáni életet a modellezés tudja megkönnyíteni, ezért a mediációban a kötelező jogi kérdéseken túl arra is hangsúlyt helyeznek – mondja Gedeon Cecília –, hogy elképzeljék a különélést, megbeszéljék a megfelelő tartásdíj-konstrukciót vagy éppen a gyermekekkel való kapcsolattartás módját. Az utóbbi években lényegesen több a váltott gyermekelhelyezés, ami alkalmas körülmények között mindenki megelégedésére működhet.

Hirtelen válások

Egyre népszerűbb a házasság intézménye: Magyarországon évente 50 ezer körüli házasságot kötnek, miközben mintegy 20 ezer válást is kimondanak. (Ezzel együtt is jóval több házasság szűnik meg, mivel 45 ezer életközösség elhalálozással ér véget.) Ugyan az elmúlt tíz évben a frigyek száma folyamatosan nőtt, a lakosság azonban még mindig (2019-es adat) jóval kisebb arányban él házasságban (42 százalék), mint 1990-ben (61 százalék). A KSH-adatok szerint ugyanebben az időszakban a második legnagyobb változás a nőtlenek/hajadonok körében mutatkozott, 20 százalékról 35 százalékra nőtt a népességarányuk. Emelkedett az elváltak aránya is, 7-ről 12 százalékra.

A házasságoknak nemcsak a száma, de az időtartama is növekszik: a 2016-ban válással végződő frigyek átlagosan 14,7 évig tartottak, 2010-ben még csak 13,9 év volt az átlag. A javulást a 20 évnél több ideje tartó kapcsolatok javítják. A házasságok átlagos tartósabbá válása nem jelenti azt, hogy stabilabbak lennének. Amíg az 1977–1980 között kötött frigyeknek csak a negyede bomlott föl az első 15 évben, addig ugyanez a 2000-ben kötött házasságoknak csaknem a harmadára igaz.

Árokszállási Zsanett szerint Magyarországon a párok nagy arányban válási procedúra nélkül, az életközösség megszakadását bizonyító erejű okirattal sem rendezve lépnek külön utakra. Ez mindenképpen meggondolatlanság, hiszen az elvarratlan szálak később komoly jogvitákra adhatnak okot. Amíg papíron megmarad a házasság, addig a későbbiekben megszerzett vagyontárgyak közösen szerzett vagyonnak számítanak. Hitelfelvételkor is gondot okozhat a házastársi közösség megléte, ha a felek papíron külön élnek, hiszen adóstársként kívánja bevonni a bank a másik felet.

Lélekemelő trénerek

A harag és a forrófejűség egy válás utáni időszakban sem jó tanácsadó. Árokszállási Zsanett konkrét esetet említ. Egy édesapa minden jel szerint alkalmasabb lett volna a gyermek feletti kizárólagos szülői felügyeleti jogra, és ehhez egy ideig minden terápiás lehetőséget támogatott a pszichológustól a mediátorig. Az édesanya azonban ebben nem volt partner, büntető, szeretetmegvonó neveléssel bántalmazta a gyermeket, az édesapa ellen hangolva őt. Akinek felőrölte az idegeit mindez. Végső elkeseredettségében elköltözött a gyermekkel, türelmetlensége azonban visszaütött: a bíróság ideiglenes intézkedéssel az anyának ítélte a felügyeli jogot, s innen kellene most visszahozni ezt a nehéz, szinte veszett ügyet.

A Szépen Válj El Válásköz­pont pszichológusok, pszichiáterek, pár­­kapcsolati tanácsadók mellett stressz­oldó specialistát is foglalkoztat. Sághy Zsuzsanna ÉFT- (Érzelmi Felszabadítás Technikája) tanácsadó és tréner az utóbbi bő évtizedben mintegy 650 klienssel dolgozott.

„A meridiánpontok stimulálása után feltárjuk és feloldjuk azokat az erős traumákat, negatív tartalmakat, amelyek a padlóra kerülés érzését okozzák, gátolják a szembenézést, az elfogadást és a továbblépést – mondja a tanácsadó. – Nem akarjuk megváltoztatni a múltat, hiába is akarnánk, viszont a folyamat megértése segíthet rátalálni arra az útra, ahol be tudjuk vonzani a megoldást.”

Sághy Zsuzsanna a pályaválasztáskor a pszichológia és a környezetvédelem között vacillált, majd az utóbbi nyert: 12 évig környezetvédőként dolgozott. „Később ráeszméltem, hogy ha meg akarom menteni a Földet, akkor az egyes embereken kell segítenem, őket kell felemelnem, mert egészséges lelkekkel a környezet is változni fog.”

Fiatalság, boldogság

Van egy új trend – mondja Árokszállási Zsanett –, eszerint divat lett szülői egyetértéssel fiatalon házasodni, és akár albérleti háttérrel gyermeket is vállalni. Ebben akár a családtámogatási rendszernek is lehet szerepe, ami a közös lakhatás megteremtését segítheti. Ugyanakkor minél éretlenebbek a házastársak, annál több veszély fenyegeti közös életüket. Persze szívesebben szórunk eléjük rózsaszirmokat, mint hogy akadályokat gördítsünk, de attól még – mint tudjuk – a statisztika könyörtelen, az adatok nehezen változnak, amint a kulturális beágyazottságok is. A házasulóknak valamivel több esélyük van a holtomiglan-holtodiglanra, mint a válásra, és hogy ez így is maradjon, abban – ismerve a mediációs szakemberek eredményeit – akár a válásközpont is a segítségükre lehet.

Abban pedig végképp, ha minden kötél szakad.