bíróság;menekültek;Matteo Salvini;

2020-10-03 15:04:19

Salvini-per: a kormányfőt is meghallgatná a bíróság

Véget ért a volt belügyminiszter ügyében tartott első bírósági tárgyalás.

- jelentette az olasz sajtó szombaton az MTI szerint.   

Az állami hírügynökség arról írt, Matteo Salvini első előzetes tárgyalása négy órán keresztül tartott.

A miniszteri bíróság úgy döntött, hogy az ügyben további üléseket tart, és tanúként meg kívánja hallgatni a miniszterelnök mellett a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjét, Luigi Di Maiót, Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert, valamint Elisabetta Trenta volt védelmi minisztert és Danilo Toninelli volt közlekedésügyi minisztert, aki a kikötőkért volt felelős. 

Korábban a Népszava írta meg, hogy amennyiben a populista Liga elnökét elítélnék, akár 15 éves börtönnel sújthatnák. Ha elsőfokon legalább két évet kapna, akkor nem vállalhat politikai pozíciót. Pályafutásának ugyan ezzel nem lenne vége, de több évre fel kellene függesztenie a politikai szerepvállalást, így a jobboldal vezetője sem maradhatna.