Papa fizet

Épül, szépül a haza! Az épülést nem kell részletezni, vannak stadionok, templomok, legfőbb ideje tehát a szépülésre koncentrálni. Legyen Budapest szeleksön. Nem, nem a koronavírus-féle szeleksönre gondolok, hanem a magyar divat új húzónevére, a „Budapest Selectionre”. Ott mi válogatjuk ki a divattervezőket, és kitömjük őket pár százmillióval. Ja igen, tudom, van most ez az izé, pandémia (hopp, ez is milyen jó divatmárka név lehetne!), meg pár százezer proli is az utcára került, de már Svájcban megtanultam, hogy a messze kéklő hegycsúcsokat nézzem, a távlatokra figyeljek. Ahogy a papa szokta.

Pontosan a legnehezebb időkben kell legjobban a szépre koncentrálni és küzdeni álmaink megvalósításáért. Legyen Nemzeti Divatstratégia. Elvégre már a tenyerünkből eszik a fél popszakma, méghozzá olyan áhítattal, hogy Erdős Péter betegre röhögi magát odafent, miénk az irodalom, nemsokára öt kötetben adjuk ki Semjén Zsolt „keresztény-nemzeti vadételek” című szakácskönyvét, de a hogyishívják Attila is keményen dolgozik, hogy rászáradjon a színészképzésre, mint Németh Sziszi bácsira a pörköltszaft.

Mármost hogy mutatna a Design Terminálban egy kormányzati koktélparti éppen konzervatív divattervezők nélkül? Na ugye. Jó, első látásra a haverjaim is pont ugyanolyan libsi és pridegyanús alakok, akik nulla testzsírszázalékos szerencsétleneket aláznak porig a ruhakölteményeikkel a Fashion Weeken. De én mondtam apunak, hogy jobb, ha Nemzeti Divatstratégiát alkotunk, meg az tök jó jelmondat lehet, hogy dizájn és divatközpontot csinálunk Kárpát-medencéből. Mire Árpi, aki éppen a Montblanc tollával vakargatta a Manolo Blahnik pácolt himalájai szarvasbőr cipőjéről az Ibizán rátapadt kutyagumit, hirtelen röhögőgörcsöt kapott. Ettől mindenkinek jókedve lett, mire papa azt mondta, nem bánja, legyen pár milliárd, aztán majd meglátjuk.