Egy vizsgaelőadás olyan, mint egy sűrítmény. Nem tud szabadulni ugyanis a nevétől, vagyis a vizsgától. Meg akar mutatni valamit, fokozottan, nagy elánnal, már ezért sem lehet pusztulat, ahogy az egyik vidéki színház igazgatója minősítette a Színház-és Filmművészeti Egyetem vizsgáit, noha az ő kaposvári növendékei is dolgoztak budapesti társaikkal.
Fullajtár Andrea és Zsámbéki Gábor osztálya a Tárnoki Márk által rendezett „Ha átléped a küszöbünk” című vizsgával, mintha a beszólásokra is szeretett volna reagálni, az osztályról, az egyetemről készített egy etűdökből, szkeccsekből álló előadást a közreműködők improvizációi alapján. Van ennek hagyománya, hiszen Máté Gábor egyik volt osztálya éveken át készít nyaranta előadást valamelyikük életéről. Itt sincs darab, erősebb és kevésbé erős jelenetek követik egymást. Önmagukról akartak beszélni, arról, hogy mi történik velük a mostani „szabadságharcos” időkben. De nem áthallásos, összekacsintós produkciót kínálnak. Önmagukat adják, kitárulkoznak. Arról próbálnak beszélni színházi eszközökkel, hogy miért lesznek színészek, ki honnan jött és hol tart, milyen ez az osztály, hogyan hatottak egymásra. Na és persze a „forradalomról”, amibe egyszer csak belecsöppentek. Úgy érezték, hogy el akarják tőlük venni az egyetemüket, azt ahová felvételiztek, elveszthetik azokat a tanárokat, akikhez jelentkeztek. De ebben az előadásban ezek az üzenetek nem direktek, elemeltebbek, persze sokszor hangzanak el konkrét nevek, mint ahogy a játszók is a fikciós szerepeket leszámítva saját nevüket használják.
Felvetődik, hogy mennyire belterjes, amit látunk. Igen van a jelenetek között olyan, amit csak egy szűk kör érthet, de nagyon erősek az együttes jelenlétek, amikor zenélnek, táncolnak, énekelnek. Olyan az egész, mint egy kiállás, kiállnak magukért és az egyetemükért. De mindezt sok humorral és öniróniával teszik. Az etűdök pedig különböző témákra, ötletekre épülnek. Az egyik legmarkánsabb például, amikor az egyik fiú (Lelkes Botond) próba után hazaérkezik, de barátnője (Gloviczki Bernát), – igen fiú játszik lányt – arra reagál, hogy miként lehet elviselni, ha a szerelmünk egy előadásban mással csókolózik. A fiú először szabadkozik, aztán elmondja, hogy ez a jelenet veszekedősnek indult, de amikor elfogytak már a szavak, jött a csók, ezt otthon egymással is eljátsszák. Végletes, energikus, magával ragadó a páros játéka.
Ugyancsak erős, amikor az egyik egyetemi vezető (Szécsi Bence), kihallgat egy diákot (László Gáspár) a titkárnő (Kádár Kinga) asszisztálásával. A kulisszák mögé visz, abszurd, mégis szelíd derűvel. Aztán fokozódik helyzet, már az egyetem épülete is felemelkedik. Így már végképp nehéz lesz elfoglalni, hiszen fel kellene kapaszkodni érte a levegőbe. Végül pedig érkezik a Titkos egyetem kezdetű dal, ami szinte himnusszá vált az elmúlt hetekben, itt pedig lezár egy előadást. Nem csak lezár, hanem tovább emel, attól függetlenül, hogy mit hoz majd a jövő. Ez az előadás megtörtént, idővel kordokumentummá, egy színházi napló fontos lapjává válhat. A Teslában az első sorban Zsámbéki Gábor az egyik osztályfőnök ült. Felmondott ugyan, de nem hagyta magára tanítványait. Tekintete végig óvta a játszókat.
