Előfizetés

SZFE-kancellár: az erőszak továbbra sem lesz eszköz

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.10.06. 12:31

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Akármi történik szerda éjfélig, az erőszak, az erőszakkal való fenyegetés továbbra sem lesz eszköz, ugyanis gondolkodó és értelmes embereknek tekintjük a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületében tiltakozó fiatalokat - mondta Szarka Gábor.
"Nem értünk egyet sem a követeléseikkel, sem az eljárás módjával, de tárgyalni szeretnénk a bent lévő oktatókkal és munkatársaikkal is"

- fogalmazott az SZFE kancellárja a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az SZFE új vezetői vasárnap nyolcpontos javaslatot tettek, amelyben többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja. A hallgatók képviselői hétfőn bejelentették: fenntartják a blokádot, az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják. Szarka Gábor kiemelte: nyolcpontos javaslatuk alapvetően egy kompromisszum felajánlása, és mind az egyetem munkavállalóinak, mind a hallgatóknak lehetőségeket, előnyöket biztosítanak. "Elfogadtuk a sztrájkbizottság javaslatait, amelyeket a fizetésemelésre, valamint a munkarend visszaállítására tettek. A 15 százalékos emelést megtoldottuk azzal, hogy már szeptembertől számítva 10 százalékos emelést ígérünk, amelyet még karácsony előtt megkapnának a dolgozók. Megtarthatják azokat a vívmányaikat, fórumaikat is, amelyeket demokratikus úton elindítottak" - sorolta a kancellár. Mint mondta, a jelenleg helyzet az egyetem működőképességét veszélyezteti; a fejlesztések, kitűzött célok megvalósítása csak akkor történhet meg, ha a megfelelő vezetők elfoglalhatják hivatalukat és megkezdődhet az érdemi munka. Hozzátette: mintegy százötven dolgozó vár a kifizetésekre, "szerződések állnak halomban", illetve teljesítésigazolásokat kellene aláírnia. Még vasárnap reagált a Népszavának a béremelésre a sztrájkbizottság egyik tagja, aki elmondta, hogy erre jogszabály kötelezi az összes modellváltó intézményt, a lépés tehát nem a dolgozók követelésének teljesítése. Az SZFE hallgatói tegnapi sajtótájékoztatójukon ugyanakkor azt is elmondták, hogy „az újonnan kinevezett kancellár bérvisszatartással zsarolja” az egyetem dolgozóit, noha, mint azt kiemelték, a bérek kifizetésének jóváhagyása a tavaszi karanténidőszakban is az épületen kívül történt, az egyetem területére való belépés nélkül.  
„Erre mind a jog, mind a technika lehetőséget biztosít, mást mondani hazugság. Egyetemi bérszámfejtésünket szeptember elsejétől kiszervezték egy külső céghez, az új vezetés nem hogy tudja kívülről irányítani a dolgozók kifizetését, de immár csak ő tudja, csak kívülről, az egyetem törvényes adminisztrációja számára elérhetetlenné tette a kezelt adatokat. Azt a bérszámfejtést szervezték az egyetemen kívülre, amelynek hozzáféréséhez az újonnan kinevezett kancellár követeli az egyetemre való belépést.

Szarka Gábor a reggeli rádióinterjúban azt közölte, hogy a sztrájkbizottság által korábban megfogalmazott nyolc pontjából hat nem tartozik a sztrájktörvény hatálya alá, mivel a fenntartó kinevezésével, jogi legitimációjával, az egyetem autonómiájával kapcsolatban felvetett témák nem szociális és nem gazdasági kérdések, így "munkavállalóként nekünk ezekről nem kell tárgyalnunk".

„Nem szükséges a kancellár jelenléte a bérek utalásához”

Szarka Gábor eddig többször állította, hogy addig nem tudja kifizetni a béreket, amíg az egyetemfoglaló hallgatók nem engedik be az intézmény épületeibe. Az egyetem bérszámfejtője, Varga Réka szerint azonban az egyetem kancellárjának nem kell az épületben lennie ahhoz, hogy elutalja a dolgozók fizetéseit. Varga azt mondta a Telexnek, hogy a bérszámfejtés szeptember 1-jétől, tehát mióta az egyetem alapítványi fenntartás alatt van, nem is az egyetemen zajlik, hanem az egészet egy külső, ajkai cég csinálja. Utóbbi vállalat először elkészíti a bérszámfejtést, majd elektronikusan elküldi Vargának, aki miután ellenőrizte, hogy az adatok helyesek-e, elektronikusan továbbküldi azt a kancellárnak jóváhagyásra. „Nem szükséges a kancellár jelenléte a bérek utalásához” – állította Varga erről a Telexnek.

Áttörni a falakat: valóságközeli képet nyújt Cso Namdzsu regénye

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.10.06. 11:00
Cso Namdzsu
A női elnyomás határokon átívelő jelenség, Dél-Koreában különösen jelen van. Erről nyújt eleven irodalmi tablót Cso Namdzsu National Book Award-jelölt regénye.
„Vajon a törvény vagy a rendszer változtatja meg az értékeket, vagy az értékek vonják maguk után a törvény és a rendszer változását?” E kérdést feszegeti kétszáz oldalon át Cso Namdzsu Született 1982-ben című regényében, amely az Egyesült Államok második legjelentősebb irodalmi elismeréseként számon tartott Nemzeti Könyvdíj (National Book Award) idegennyelvű könyvek kategóriájában idén a legjobb tíz közé került. A magyarul Németh Nikoletta fordításában olvasható mű megjelenésekor Dél-Koreában szenzációt keltett, több millió példányban adták el, minden ötvenedik ember olvasta, és a helyi #MeToo mozgalom alapkönyveként, az intézményesített női elnyomás elleni fellépés regényeként emlegetik. Holott Cso Namdzsu rövid, szikár írása anélkül foglal állást, hogy azt mondatokban megformálná, és tálcán kínálná az olvasónak; esszenciája is ebben rejlik leginkább. A regény elején megismerkedünk a harminchárom éves, házas, gyermeket nevelő Kim Dzsijonggal, aki látszólag mentális nehézségekkel küzd. Majd innen térünk vissza időben a gyerekkorához, és követjük végig életének meghatározó eseményeit, a mindennapok sodrását, mígnem újra elérkezünk a jelenbe. Ez az út azonban korántsem egyenletes: az évek előrehaladtával a főszereplő – akárcsak az olvasó – fokozatosan ébred rá, mit jelent Dél-Koreában úgy élni, ha a személyi azonosítószáma nem egyessel kezdődik. Kim Dzsijong a nővérével egy szobán osztozik, miközben öccsének saját szobája van. Az iskolában csak a fiúk után jár neki ebéd, és amikor az utcán zaklatják, otthon szidást kap érte. Egyetemet végzett, de hátránnyal indul a munkaerőpiacon. Kiváló dolgozó, az előléptetés mégsem neki, hanem férfi kollégáinak jár. Karrierje feladására kényszerül, amikor családanya válik belőle, ahogy azt a rendszer megköveteli. Bár a mű elsősorban szépirodalom, szociográfiai elemekkel, hivatkozási pontokkal kiegészülve kínál bepillantást a fikción túli világ ridegségébe. Szembesíti azzal az olvasót, amit lát, valóságközeli képet nyújt a koreai lányok, nők életéről. S könnyű lenne azt mondani, csupán az ázsiai országról van benne szó; ám az írással gyakran azonosulni tud az európai, történetesen a magyarországi olvasó is. Cso Namdzsu regénye kiáltvány, az ellen a rendszer ellen, amely mindannyiunkat – legyünk nők vagy férfiak –, a világ számos pontján áthatolhatatlan falak mögé próbál kényszeríteni.

Infó:

Cso Namdzsu: Született 1982-ben Fordította: Németh Nikoletta Athenaeum Kiadó, 2019.

Palesztinától Hamburgig

A National Book Award legjobb idegennyelvű könyvek kategóriájának hosszú listáján szerepel az iráni születésű Shokoofeh Azar, a svéd Linda Boström Knausgard (magyarul idén jelent meg második, Isten hozott Amerikában című regénye), az egyik legrangosabb svéd irodalmi díjjal, az August-díjjal elismert Jonas Hassen Khemiri, a német Anja Kampmann, a mexikói Fernanda Melchor, a legjelentősebb japán irodalmi díjjal, a Akutagawa-díjjal jutalmazott Yu Miri, az indiai Perumal Murugan, a kolumbiai Pilar Quintana, valamint a palesztinai születésű Adania Shibli egy-egy műve. Tavaly ebben a kategóriában Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér című könyve győzött, Ottilie Mulzet fordításában. A tízezezer dolláros pénzjutalommal járó elismerést 1950 óta ítélik oda, a fordításban megjelent irodalom mellett szépirodalom, ismeretterjesztő irodalom, költészet, valamint gyermek-és ifjúsági irodalom kategóriában. A rövid listákat kedden hirdetik ki, november 18-án jelentik be a győzteseket.

A tér, a forma és az ember – Barcsay Szentendrén

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.10.06. 09:35

Fotó: Béres Márton / Népszava
Januárban volt Barcsay Jenő születésének százhúsz éves évfordulója. Ez az apropója a szentendrei Ferenczy Múzeumban nyílt Barcsay-kiállításnak.
Barcsay Jenő Művészeti anatómia című, tizenöt nyelvre lefordított kötetét valószínűleg még azok is ismerik, akik az életművében nem mélyedtek el. Nekik meglepetés lehet, hogy a művészeti képzéskulcsfontosságú tankönyvének szerzőjétől az absztrakt ábrázolás, a kubizmus, az expresszionizmus, a konstruktivizmus sem volt idegen. Egész életét a művészetnek szentelte, folyamatosan kísérletezett, műveinek egy jelentős részét megsemmisítette – ebben is éppoly következetes volt, mint az alkotásban. Mivel műveinek nagy része mégiscsak túlélte a tevékeny önkritikát, 1977-ben mintegy kétszáz alkotásból álló életmű-válogatását a Ferenczy Múzeumi Centrumra (FMC) hagyományozhatta. (Barcsay 1929-től volt a Szentendrei Festők Társaságának tagja.) A szentendrei múzeum Barcsay-gyűjteménye mintegy kétszázötven alkotásra bővült, ebből ad válogatást pénteken nyílt kiállítása. „A magyar képzőművészetben ritka a szerves fejlődés, az életmű belső logikájának következetes követése. Barcsay Jenő munkásságát azonban épp ez jellemzi. Talán csak Ferenczy Károly életműve volt olyannyira organikus, mint az övé” – írta egykor Németh Lajos művészettörténész. Iberhalt Zsuzsa kurátor rendezésében a Barcsay 120 ezt a szerves fejlődést mutatja meg négy fejezetben, Barcsay kísérletező világai itt már békében vannak egymás mellett. Az első teremben olyan olajképek, rajzok és vázlatok kaptak helyet, amelyek Barcsay térszemléletére fókuszálnak. Erős kontúrvonalakból építkeznek, a térhatást, a képek mélységét a színfoltok adják. A képeken még látszik az 1920-as évek kubista hatása, a Párizsban, Perugiában, Rómában, Assisiben és Firenzében megtett tanulmányutak élménye – s mögéjük odaképzelhető Barcsay irtózása is a giccstől. A második terem a formára koncentrál, arra, hogy Barcsay kubisztikus, expresszív megformálása miként alakult át konstruktív geometrikus felfogássá. Barcsay mindig a látványból indult ki, a látványt sosem engedte el – fogalmazott Iberhalt Zsuzsa. Persze mindig nagy kérdés, mit lát egy festő vagy egy fotográfus, és az alkotó szemén keresztül a művészet befogadója. Érdekes tanulság: a Barcsay-féle, mindig csak a lényegre koncentráló redukció egyáltalán nem vettette meg az „apróságokat”, a részleteket: a szentendrei tájképek (összképek) logikus folytatása a szentendrei utcák, épületek, kapuk, ablakok, építészeti motívumok felnagyítása, kollázsszerű, belső (zenei) ritmusnak megfelelő harmóniába illesztése.
Így talán jobban megérthető, miként született meg 1953-ban a Művészeti anatómia, és Barcsay 1945-től 1975-ig főiskolai professzorként miként tudta átadni számos művészgenerációnak elmélyült tudását az emberábrázolásról. Ami – mint ahogy a harmadik terem képeiből is kiderül – egy változatos, tudatos, logikusan felépített életműben is sokféle lehet: expresszív, kubisztikus, konstruktív-geometrikus is. Mindezeket ellenpontozzák mozaikjai, murális művei – egyfajta szintézis, hogy ezeknél a térhatást a geometrikus alakzatokból álló színfoltok adják. A tárlaton a „slusszpoént” (mint ahogy az életműben is) a Műcsarnok kamaratermében 1982-ben bemutatott művek jelentik, amelyek akkor nagyon meglepték a magyar képzőművészeti életet és amelyeket annak idején Németh Lajos művészettörténész így méltatott: „Barcsay művészetében mindig nagy szerepet játszott az arány, a belső ritmus, korábban is alkalmazta az aranymetszést. E problémák vetődnek fel az új képekben is – lapidáris, lakonikus, lényegre szorítkozó megfogalmazásban. Úgyszólván végső pontig redukál, már-már matematikai képlet tisztaságú – mégis megmarad az érzéki-konkrét szférán belül.”
Infó: Barcsay 120 válogatás a gyűjteményből Helyszín: Ferenczy Múzeum, Szentendre Kurátor: Iberhalt Zsuzsa  Nyitva: december 13-ig

Eleven üresség

Eleven üresség címmel szintén december 13-ig látható tárlat a Ferenczy Múzeumban, amely Marghescu Mária hatalmas gyűjteményének egy kis szeletét villantja fel három jelentős magyar emigrált művész – Bér János, Alexandre Hollan és Anna Mark – művein keresztül. A képeket tulajdonosa a múzeumnak adományozta. Hagyatéki adományozásnak köszönhetően Lucien Hervétől, Ország Lilitől és Bálint Endrétől érkeznek művek a Ferenci Múzeumi Centrumba. 

Óvatosak a látogatók

A Barcsay Múzeum az egyik legnagyobb szívfájdalmunk, mindenképp szerettünk volna ott kiállítást rendezni, de az épület a negyvenéves elektromos vezetékek miatt nem biztonságos – válaszolta az FMC igazgatója, Prosek Zoltán lapunknak arra a kérdésére, a Barcsay-kiállítást miért nem lehetett megrendezni az FMC-hez tartozó Barcsay Múzeumban. Az Ámos Imre–Anna Margit Múzeum szintén alkalmatlan tárlatokra: itt indul el az FMC rezidensprogramja, amelynek első résztvevője Tarr Hajnalka képzőművész lesz. A rezidens programra művészettörténészek, régészek, írók is pályázhatnak. A Kubinyi Program keretében folytatódik a Czóbel Múzeum felújítása, viszont a szintén rossz állapotban lévő Szentendrei Képtár helyett a Vajda Lajos Múzeum lesz az FMC forprofit galériája, ahol a szentendrei alkotóknak a kiállítási és értékesítési lehetőséget is megteremtik. Mint Prosek Zoltán elmondta: a járvány komoly visszaesést jelentett a látogatószámban, a művészetkedvelők óvatossága mellett ebben szerepet játszik az is, hogy a külföldi turistákat hozó irodák decemberig visszamondták a múzeumi programokon a részvételüket.