Már csaknem 200 civil szervezet, intézmény és tudományos műhely csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében bátrabb klímacélokra és az eddigi vállalásokkal kapcsolatban gyorsabb előrehaladásra próbálják rávenni a kormányokat. Megvan rá az okuk: ha a kibocsátáscsökkentés a jelenlegi tempóban halad (vagy inkább vánszorog), akkor a globális átlaghőmérséklet emelkedése a legjobb esetben sem áll meg 3,5-5 Celsius fok alatt, miközben a tudományos konszenzus szerint a folyamat megállításához, a visszafordíthatatlan, drasztikus időjárási változások megelőzéséhez 1,5 Celsius fok alatt kellene tartani a felmelegedés mértékét.
Ahogyan Perger András, a Greenpeace szakértője emlékeztet rá, a 2015-ös párizsi klímacsúcson 189 ország vezetői abban állapodtak meg, hogy megpróbálják tartani az 1,5 fokos határt. A Párizsi Egyezményben ez volt az egyetlen közös pont – mert ez volt a legfontosabb –, azt viszont minden állam maga választhatta meg, milyen úton próbálja meg elérni a kitűzött célt, illetve milyen lépésekkel erősíti vagy éppen gyengíti az éghajlatváltozás megfékezését szolgáló nemzetközi erőfeszítéseket.
Az EU még a párizsi találkozó előtt azt vállalta, hogy 2030-ig 40 százalékkal csökkenti a saját kibocsátásait. Ez akkor az egyik legprogresszívebb vállalás volt világviszonylatban – a nagy gazdasági integrációk közül pedig egyértelműen a legbátrabb –, de mára eljárt fölötte az idő. – Amikor a kutatók összesítették a világ országainak nemzeti vállalásait, kiderült, hogy messze elmaradnak attól, amire szükség lenne – fogalmaz Perger András, fölidézve, hogy egy tavalyi ENSZ-jelentés szerint évente 7,6 százalékot kellene globálisan csökkentenünk a kibocsátásainkon, aminek még a töredéke sem teljesül – Magyarország üvegházgáz-termelése például 2016 óta minden évben nőtt.
A Greenpeace arra figyelmeztet: „Sajnos, az Európai Unióban zajló folyamat egyáltalán nem biztató, és Magyarország a kifejezetten rossz játékosok csoportjához tartozik. Orbán Viktor nemrégiben az uniós vitában felmerült számokat egyszerűen „abszurditásig emelt klímacélok”-nak minősítette. Félő, hogy a miniszterelnök még az elfogadhatatlanul alacsony célszámokat is „abszurdnak” tartja, hiszen a magyar kormány alig pár hónapja, idén januárban fogadta el a Nemzeti Energia- és Klímatervben, hogy 2030-ig 40 százalékos csökkentést vállal” – miközben a számítások azt mutatják, hogy az Unió egészének 2030-ra 65 százalékkal kell csökkentenie az üvegházgáz-kibocsátását az 1990-es szinthez képest úgy, hogy eddig csupán körülbelül 22 százalékos csökkentést ért el.
Vagyis egyértelműen gyorsabb előrehaladásra, valódi kibocsátáscsökkentésre lenne szükség – ezt a célt szolgálja a fenti kezdeményezés. A magyar csatlakozók Orbán Viktornak címzett nyílt levelükben azt írják: „Nem állíthatjuk talpra gazdaságunkat úgy, hogy elmélyítjük a többi, minket sújtó válságot. Olyan reformokra és szabályozásra van szükségünk, amelyek egyszerre képesek hatékonyan kezelni a gazdasági, egészségügyi és éghajlati válságokat. A közép-európai régió ebben a folyamatban nem maradhat le, országainkban – Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában – jelentős és növekvő támogatottságot élveznek a jelenlegieknél ambiciózusabb éghajlatvédelmi intézkedések, illetve a váltás egy környezetileg-társadalmilag fenntarthatóbb gazdasági modellre.” A levél arra is felhívja a figyelmet, hogy a továbblépés most nem az anyagiakon, hanem csupán a politikai akaraton múlik.
