labdarúgás;magyar labdarúgó-válogatott;Európa-bajnoki pótselejtező;

2020-10-09 18:16:39

A győzelemnek lehet örülni

A végeredmény mindenképpen elégedettséggel töltheti el a magyar labdarúgó-válogatott tagjait a Bulgária elleni idegenbeli 3-1-es siker után.

Hidegkuti Nándor után 63 évvel Willi Orbán volt az első, aki a magyar labdarúgó-válogatott játékosaként idegenben a bolgár nemzeti együttes kapujába juttatta a labdát. A védő szöglet után a mellkasával talált a hálóba. A Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtező tétje az volt, melyik együttes marad versenyben a részvételi jogért a koronavírus miatt jövő nyárra halasztott Európa-bajnokságon.

Bár a hazaiaknak volt több és veszélyesebb lehetőségük - kétszer Gulácsi Péter mentett óriási bravúrral -, a magyar csapat ezúttal hatékonyságának köszönhette sikerét. Az első gól szögletet követően, a második szabadrúgásból született (Kalmár Zsolt lövése után a sorfalon irányt változtatva került a hálóba a labda), a harmadik találatot a csereként pályára lépett fehérvári játékosok hozták össze: Hangya Szilveszter beadását Nikolics Nemanja továbbította fejjel a hálóba.

"Nem éreztem túl jól magam a kilencven perc alatt. A csapat nem úgy játszott, ahogyan a legutóbbi meccseken - mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi, a magyar együttes szövetségi kapitánya. - Szenvedtünk, küzdöttünk, dolgoztunk egymásért, a sikerért és megtettük azt a lépést, amire nagyon vágytunk. A játékban el kell ismerni, nem a legjobb irányt vettük."

Önkritikusan és reálisan értékelt a csapatot bravúrjaival versenyben tartó Gulácsi Péter is.  

"Sikerült hozzátennem a csapat teljesítményéhez, ráadásul kulcspillanatban, az első játékrész lefújása előtt - jelentette ki a kapuvédő. - Nem ez volt a legjobb meccsünk, fejlődnünk kell még.  A legfontosabb, hogy megvan a győzelem, ez óriási öröm az öltöző számára. Nem játszottunk jól, de volt már olyan a múltban nem egyszer, hogy hiába mi voltunk a jobb csapat, nem sikerült nyerni. Most megvan a siker."

A bolgár sajtó a játékvezetőt és a hazai együttes szövetségi kapitányát bírálta a lefújást követően.

"Ez a mérkőzés Szymon Marciniak botrányos játékvezetéséről marad emlékezetes. Az 56. percben elvett tőlünk egy büntetőt, majd két teljesen nyilvánvaló szabálytalanságot is elnézett, amit a magyarok a saját tizenhatosukon belül követtek el. A bolgár csapat jól játszott, több helyzetet alakított ki, de a nagy egyéni hibák többször is kapott gólhoz vezettek" - írta a gong.bg.

A sportal.bg szerint Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány rosszul állította össze együttesét, amely ennek ellenére jobban játszott a magyaroknál, viszont nem használta ki a helyzeteit.

A magyarok november 12-én a Puskás Ferenc Stadionban a románokat 2-1-re legyőző Izlandot fogadják. A találkozó győztese kijut az Európa-bajnokságra. A jelenlegi járványhelyzetben várhatóan 20 ezer néző szurkolhat a helyszínen, a jegyárusítás október második felében kezdődik el.