Publicus Intézet;

2020-10-13 08:20:00

Ha most vasárnap szavazna Budapest, Karácsony győzne

A Publicus felmérése azt mutatja, hogy hullámzott a megítélése megválasztása óta, de őszre nőtt a kedveltsége.

Jelentős hullámzást mutat Karácsony Gergely első főpolgármesteri évének választói megítélése. A szavazók a Covid tavaszi időszakának idején voltak vele a legelégedettebbek - derült ki a Publicus Intézet szeptember végi reprezentatív felméréséből.

A Népszava megrendelésére készült közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy a tavaly októberi önkormányzati választások utáni első hónapok az ismerkedés jegyében teltek. Decemberben például még a válaszadók 42 százaléka volt bizonytalan annak megítélésében, hogy mennyire elégedett Karácsony Gergely főpolgármesterségével, és a voksolók mindössze harmada értékelte jónak a teljesítményét. Az elégedetlenek még kevesebben voltak, a válaszadók alig negyede.

Az első hónapokban folyamatosan nőtt Karácsony Gergely támogatottsága. Ennek az időszaknak a lecsengése, a munka alapján történő megítélés kezdete egybeesett a Covid első hullámával és egyúttal az iskolabezárásokkal, valamint a többi korlátozó intézkedéssel. Karácsonyék ebből igen jól jöttek ki, gyors és határozott válaszokat adtak a járványra, jól, sőt a kormánynál jobban kommunikálták az intézkedéseket, egyes előírásokról pedig – mint például a maszkhasználatról - előbb is döntöttek. Jól jelzi ezt az áprilisi rekord elégedettség: akkoriban a megkérdezettek csaknem kétharmada támogatta Karácsonyt, a bizonytalanok aránya pedig 6 százalékra esett vissza. Az ellenzéki választói tábor 91-97 százalékos elégedettséget produkált, de még a Fidesz szavazói is 19 százalékban értettek egyet a városvezetői döntésekkel.

Ez májusra a kormánypártiak körében a felére esett vissza, de erősen csalódottnak érezték magukat a Demokratikus Koalíció (DK) szavazói is. A momentumosok szimpátiája egy hónappal később, júniusra csökkent jelentősen, míg a szocialisták - a februári zuhanás után - lassú lejtmenetbe kapcsoltak.

Az elégedetlenség - a nagykörúti kerékpársávok és más forgalomszervezési intézkedések kormányzati támadásának felerősödésével - augusztusra mélyült el, ekkor a válaszadóknak csak 45 százaléka nyilatkozott pozitívan a városvezetés teljesítményéről.

- Az egész évet tekintve jól látható, hogy az önkormányzati munka megkezdése után a támogatottság polarizálódott – mondta Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója. Szerinte a július és az augusztus nem sikerült túl jól Karácsonyék számára, de ezzel együtt sem süllyedt vissza az elégedettségi barométer a tavaly decemberi szintre, szeptemberben pedig ismét emelkedni kezdett. Bár az még nem egyértelmű, hogy ez a 4 százalékpontos növekedés egy felívelő pálya kezdete, vagy csak egy rövid fellélegzés.

Az emelkedés egyébként elsősorban a DK híveinek köszönhető, akik szeptemberben már 100 százalékban voltak elégedettek.

Egy most vasárnapi választáson viszont újrázhatna Karácsony Gergely, a válaszadók 46 százaléka ugyanis azt válaszolta, hogy rá szavazna, sőt ha az összes ellenzéki párt támogatná, akkor ez az érték további 3 százalékkal magasabb lenne. A bizonytalanok száma csökkent az augusztusihoz képest, 40 százalék választana más főpolgármestert. A legkevesebben egyébként márciusban voksoltak volna Karácsonyra – alig 40 százalék – de akkor a korlátozó intézkedések és a járvány keltette politikai zavar végigsöpört az egész országon.