emberkereskedelem;prostitúció;

2020-10-13 09:05:57

Kevés volt a segély, ezért két élettársát is futtatta a somogyi férfi

8 év fegyházat kér rá a vádhatóság.

Kizsákmányolás céljából üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a 48 éves férfival szemben, aki két nő nehéz helyzetét kihasználva prostitúcióra vette rá őket, majd abból a pénzből tartatta el magát. 

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádbeli időszakban a vádlott négy – korábbi és jelenlegi – élettársával (köztük a két sértettel), négy kisebb gyermekével és egy unokájával élt együtt. Otthonukban a férfi szava volt a döntő, ő irányította és látta el feladatokkal családtagjait.

Mivel az állami juttatások nem voltak elegendők a megélhetésükhöz, ezért 

A nőknek szállást bérelt, értük ment, felügyelte őket, a pénzt is beszedte. Végül a családsegítő szolgálat jelzése után bukott le a férfi.

Ha a vádlott lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, akkor 8 év fegyházat javasol neki az ügyészség.