gázolás;vádemelés;Szekszárd;

2020-10-13 09:44:41

Vádat emeltek a férfi ellen, aki halálra gázolt egy idős nőt a szekszárdi temetőben

Tolatás közben ütötte el tehergépkocsijával a 71 éves asszonyt.

A Szekszárdi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a 38 éves férfi ellen, aki 2019. május 24-én kora délután nappali, jó látási viszonyok között Szekszárdon az egyik temetőben, közforgalom elől elzárt területen egy zárt felépítményű tehergépkocsival hátramenet közben elütötte az ott gyalogosan közlekedő 71 éves sértettet.

Az ügyészség közleményében az áll: a férfi a tolatást nem a kellő figyelem és körültekintés mellett végezte, illetve irányító személy közreműködését sem vette igénybe. Ezzel megszegte a KRESZ-nek a hátramenet végzésére vonatkozó szabályait.

A tolatás során a tehergépkocsi jobb oldali hátsó raktér-ajtajával nekiütközött a mögötte, a tolatás irányával megegyező irányban az úttesten haladó sértettnek, aki ettől a gépjármű mögé illetve alá esett az úttestre, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és pénzbüntetést kiszabását, valamint a közúti járművek vezetésétől határozott időre eltiltását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.