Cserdi;

2020-10-14 06:40:00

Csúnya ügy lett a cserdi csodából

A rendőrség korábban azt állította, hogy nincs olyan eljárás, ami összefüggésbe hozható Bogdán Lászlóval. Aztán kiderült, hogy mégis van.

Nyár közepén öngyilkos lett Bogdán László, a főként romák lakta kis baranyai falu, Cserdi polgármestere. Bogdán László sokat szerepelt a nyilvánosságban, politikai hovatartozástól függetlenül rengetegen szimpatizáltak vele, a sajtóban jó ideje „cserdi csodaként” számoltak be az általa elindított programok eredményeiről.

A polgármester halálát követően azonban lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy a kívülről mintafalunak látszó település pénzügyei körül bajok vannak, amelyek miatt már eljárások is indultak. Kegyeleti okokból Bogdán László temetését követően tettünk kísérletet rá, hogy ellenőrizzük az információ hitelességét.

Egyebek között az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) is megkerestük: július 27-én elküldött megkeresésünkben tájékoztatást kértünk arról, hogy folynak-e eljárások akár Bogdán László ellen, akár a személyéhez köthető projektek, vállalkozások ügyében. Az ORFK július 31-én közölte: „Sem Bogdán László, Cserdi volt polgármestere, sem pedig a személyéhez köthető projektek, vállalkozások ügyében nem folyt, és jelenleg sem folyik büntetőeljárás a rendőrség nyomozó hatóságainál.”

Ehhez képest a Magyar Narancs október elején arról írt, hogy Bogdán László halála után pár nappal nyomozás indult a Cserdiben épülő „termékraktár, hűtőház, csomagoló” ügyében. 

 

– erősítette meg a lapnak a megyei rendőrség.

A projekt egyértelműen összefüggésbe hozható Bogdán Lászlóval. A csomagolóüzem megvalósítására 250 millió forintos (uniós) támogatást nyert el a település, ebből 200 millió jutott az épület kivitelezésére. A beruházásra az önkormányzat hirdetett közbeszerzési eljárást, a kapcsolattartóként megjelölt személy Bogdán László volt.

Az üzemépület hivatalosan 70 százalékos készültségi állapotban van – nyilatkozta kérdésünkre az ingatlant bérlő, szociológus végzettségű, önmagát „budapesti kötődésű vállalkozóként” bemutató Nagy Simon. Annak idején az ő figyelmét is felkeltette mindaz, amit Cserdiről olvasott és hallott: segíteni, munkahelyeket teremteni érkezett a faluba.

Az üzem jelenlegi, befejezetlen állapotában nem működik, a fűszercsomagolás másik önkormányzati bérleményben zajlik. Az eredeti tervektől eltérően nem helyben megtermelt növényeket dolgoznak fel. Cserdiben ugyanis, amely mezőgazdasági programjainak köszönhetően vált ismertté, negyedik éve nem folyik növénytermesztés – mondta Nagy Simon. Ennek oka, hogy a közmunkások időközben elhelyezkedtek a piaci szektorban.

Zugügyvéd a rendőrség látókörében

Nem tudni, hogy az üzem mikor készül el. A kivitelezéssel megbízott, amúgy kétes hírű építési vállalkozó csődbe ment, tartozást és kifizetetlen alvállalkozókat hagyott maga után – folytatta. A projektben ráadásul olyan, Nagy Simon szerint leginkább „zugügyvédnek” minősíthető személy is fontos szerepet játszott, aki már többször a „rendőrség látókörébe került”.

Visegrády Zoltán, a Bogdán család ügyvédje hétfőn tényként jelentette be közösségi oldalán, hogy „Bogdán László tragikus halála az általa megkezdett jelentős összegű beruházások meghiúsulásával hozható összefüggésbe, melynek oka egy általa kezdeményezett beruházás kapcsán keletkezett pénzügyi elszámolási probléma”. Szintén tényként írt arról, hogy rendőrségi nyomozás indult. Az ügyvéd ugyanakkor nyomatékosan kérte az újságírókat, hogy tartózkodjanak Bogdán László hozzátartozóinak megkeresésétől, hiszen ők „nyilvánvalóan nem bírnak tudomással az ügy részleteiről”.

Számunkra ez nem annyira nyilvánvaló. Bogdán Lászlónak ugyanis több családtagja önkormányzati képviselő Cserdiben, egyiküket nemrég az elhunyt polgármester utódjává is megválasztották.

Elértük Visegrády Zoltánt, aki azonban – a családtól kapott megbízására és az ügyvédi titoktartásra hivatkozva – hangsúlyozta, hogy a közleményében megfogalmazottakon túl nem mondhat semmit. Így azt a lapunkhoz eljutott hírt sem volt hajlandó kommentálni, hogy az önkormányzat számlájáról súlyos összegek hiányoznak (erre egyébként a Partizán helyszínen forgatott riportjában is utalt egy felismerhetetlenül nyilatkozó helybéli).

Megkérdeztük az ORFK-t, nyáron miért állította, hogy nincs olyan rendőrségi eljárás, amely Bogdán Lászlóhoz kötődő projekttel összefüggésbe hozható lenne, miközben a megyei főkapitányság (és a család ügyvédje) szerint hűtlen kezelés miatt nyomozás folyik. Szűkszavú reagálást kaptunk: „Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ORFK Kommunikációs Szolgálat és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság válasza között nincs ellentmondás.” Újbóli kérdésünkre az ORFK ehhez csak annyit tett hozzá: „Kérjük, hogy előző válaszunkat tekintse irányadónak.”