Előfizetés

Mexikó 197 millió adag koronavírus elleni vakcinát vásárol, 116 millió embert oltanának be

MTI
Publikálás dátuma
2020.10.14. 06:17
Illusztráció
Fotó: Chris Ryan / AFP/Science Photo Library
A vakcinát ingyen adják majd.
Mexikó 197 millió adag koronavírus elleni vakcinát vásárol, hogy beoltasson 116 millió embert, lakosainak többségét – közölték kedden helyi politikusok. Marcelo Berard mexikói külügyminiszter az ország államfőjével, Lopez Obradorral tartott közös sajtóértekezletén elmondta, hogy
a brit AstraZeneca, az amerikai Pfizer és a kínai CanSino Biologics gyógyszeripari vállalatok mintegy 146 millió adag védőoltást szállít majd. Mexikó egyben csatlakozott a COVAX vakcinaszövetséghez, amely 51,5 millió adag védőoltáshoz juttatja az országot, amivel elérik a 197 milliós adag mennyiséget.

Mivel egyes védőoltásokhoz két adagra van szükség, így Mexikó
egy évben mintegy 116 millió embert tud majd beoltatni.

Mexikóban, ahol mintegy 820 ezer igazolt koronavírusfertőzöttet regisztráltak – a régióban ez a szám egyike a legmagasabbaknak –, a vakcinát ingyen adják majd. Lopez Obrador elnök azt mondta,
„remélhetőleg idén decembertől kezdődően, de legkésőbb jövő év első negyedében” elkezdődhet az oltások beadása.

Arturo Herrera pénzügyminiszter közölte, hogy a védőoltások 1,65 milliárd amerikai dollárba kerülnek, amiből 321 millió dollárt idén előre kifizetnek. Idén augusztusban Mexikó és Argentína arról is beszámolt, hogy védőoltások millióit gyártják majd az Oxfordi Egyetem tudósai által kifejlesztett, az AstraZeneca gyógyszeripari óriásvállalat által előállítandó termék alapján, amivel ellátják Latin-Amerikát, kivéve Brazíliát. Egyelőre egyik tervezett vakcina forgalmazását sem engedélyezték egészségügyi hatóságok. Mexikó ugyanakkor már megállapodásokat kötött arról, hogy részt vesz hét különböző típusú védőoltás harmadik szakaszának kísérleteiben.

Negatív lett a lengyel kormányfő koronavírus-vírustesztje

MTI
Publikálás dátuma
2020.10.14. 06:10

Fotó: OLIVIER MATTHYS / AFP
Mateusz Morawiecki a vizsgálat ellenére karanténban marad, amíg orvosa és az állami egészségügyi hatóság nem engedélyezi, hogy feladja a korlátozást.
Negatív lett a jelenleg karanténban lévő Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő vírustesztje – közölte kedden közösségi oldalán Piotr Müller kormányszóvivő. Hozzátette, hogy a miniszterelnök a vizsgálat ellenére karanténban marad, amíg orvosa és az állami egészségügyi hatóság nem engedélyezi, hogy feladja a korlátozást. Korábban Morawiecki a Facebook közösségi oldalon bejelentette, hogy
kötelező karanténba vonul miután egy olyan emberrel érintkezett, akiről kiderült, hogy vírusfertőzött.

Az illető, egy kormányalkalmazott, a lengyel kormányőrség (SOP) tisztje. A kormány más tagjának az eset miatt nem kell karanténba vonulnia. Michal Dworczyk, a miniszterelnöki hivatal miniszteri rangú vezetője egy sajtóértekezleten elmondta, hogy
Morawiecki egy erre a célra külön kialakított kormányzati épületben van karanténban és a körülményekhez képest jól érzi magát.

Lengyelországban az érvényes rendelkezések szerint a karantén tíz napig tart azoknál, akiknél nem mutatkoznak a koronavírus tünetei. Az országban az elmúlt hetekben élesen megemelkedett a vírusfertőzöttek száma. Kedden több mint ötezer új esetet regisztráltak a hatóságok, amivel a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma meghaladta a 130 ezret, több mint 3100 ember pedig belehalt a kór tüneteibe.
Kapcsolódó
Karanténba került a lengyel miniszterelnök

Március óta nem regisztráltak ennyi új fertőzöttet Olaszországban

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.10.13. 21:14

Fotó: Davide Pischettola / NurPhoto via AFP
Az esetek több mint 77 százaléka családon belüli fertőzésre vezethető vissza.
Olaszországban március óta nem látott mértékben nőtt az egy nap alatt kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma az egészségügyi tárca keddi közlése szerint. A kormány – éppen keddtől – ismét szigorította az óvintézkedéseket. Egy nap alatt 5901 új beteget regisztráltak több mint 112 ezer vírusteszt elvégzésével. 
Ez a legnagyobb szám március 28. óta, amikor is 5974 volt a kiszűrt fertőzöttek száma.

A naponta újonnan regisztrált fertőzöttek száma szeptember elsején még ezer alatt volt, október elsején valamivel több mint 2500. Jelenleg több mint ötezer beteget kezelnek kórházban, intenzív osztályon 514-et. Szeptember utolsó hetében naponta tízzel, október első hetében naponta hússzal, majd harminccal nőtt a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek száma, amely most hatvaneggyel emelkedett. A halottak napi száma kedden 41 volt, így az elhunytak száma 36 246-ra emelkedett. A halottakat és gyógyultakat számolva a regisztrált betegek száma túllépte a 365 ezret. A kórházi orvosok szakszervezetének közleménye szerint a járványgörbe ilyen arányú emelkedésével a több mint 11 ezer hellyel bíró intenzív osztályok két hónap alatt megtelnek. Az esetek több mint 77 százaléka családon belüli fertőzésre vezethető vissza.
A kormány a tavasszal három hónapig tartó szigorú korlátozások májusi oldása óta most először vezetett be korlátozásokat.

Az egyelőre harminc napig érvényes rendelkezések között szerepel a bárok, presszók, szórakozóhelyek este kilenc órai bezárása a fiatalok utcai tömörüléseinek felszámolására. Az óvintézkedések betartására szólítottak fel a lakásokban is a nem egy fedél alatt élők közötti szájmaszk-viselés szorgalmazásával. Tanácsolt, hogy a lakásokban se tartózkodjon hatnál több, nem együtt élő személy. Ezzel a házibulikat, népesebb családi összejöveteleket, vendégségeket akarják korlátozni. – Nem küldünk rendőrt a magánlakásokba, bízunk mindenki felelősségében, az egészségvédelem közös kötelesség – hangoztatta Giuseppe Conte miniszterelnök. A koronavírus-járvány február vége és május közepe között majdnem kizárólag az ország északi részén terjedt. A járványgörbe most Olaszország-szerte emelkedik: a legtöbb beteget, több mint ezret, egy nap alatt Lombardia tartományban szűrték, a második helyre a déli Campania került, ahol a kórházak már megteltek. Rómában is megteltek a kórházak, és az olasz főváros legnagyobb járványkórházából szállodákba viszik át a lélegeztetőgépet nem igénylő betegeket. Francesco Lo Foche az Umberto I romai klinika immunológus professzora úgy magyarázta a koronavírus gyors terjedését az egészen nyár végéig majdnem teljesen megkímélt dél-olaszországi régiókban, hogy a tavasszal a Covid19-től elsőként sújtott északi tartományokkal ellentétben a déli lakosságban nem alakult ki antitest. Kijelentette, hogy Dél-Olaszországban most élik át a járvány első nagy hullámát, de ott az egészségügy nem fogja bírni a terhelést, ellentétben a gazdagabb északival.    Olaszország a coronavirus.app adatai szerint jelenleg a 17. legfertőzöttebb terület azon 189 ország közül, ahol megjelent a koronavírus.