Pálinkás József;pártalapítás;új világ;

2020-10-15 13:09:00

Pálinkás József miniszterelnök-jelöltként indulna az ellenzéki előválasztáson

Gyurcsány Ferenccel nem ülne be egy frakcióba, és a Fidesszel is kizárja az együttműködést az első Orbán-kormány volt minisztere.

Interjút adott a Magyar Hangnak a friss pártalapító Pálinkás József. A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere Új Világ Néppártjával felméri, milyen fogadtatásra talál ajánlatuk a választópolgároknál, de ha lesz miniszterelnök-jelölti előválasztás, vélhetően az akadémikus indul az új formáció nevében.

Elmondta, hogy tizenkét alapítójuk van, és a pár nappal ezelőtti bejegyzés óta is már vettek fel új tagokat. Az Új Világ Néppárt ajánlatát úgy foglalta össze, hogy egy pragmatikus, problémamegoldó és az emberek mindennapi gondjaira koncentráló néppártot kívánnak létrehozni. Egy olyan pártot, ami az, aminek mondja magát, és amelyben több nőt vonnak be a politikába.

Arra a kérdésre, hogy részt vennének-e az ellenzékkel közös listán, azt válaszolta, hogy abban teljes az egyetértés részükről, hogy egy körzetben egy Fideszen kívüli jelölt induljon, de pártja szeretne saját jelölteket is az ellenzéki indulók között látni.

Arra a felvetésre, hogy ezek szerint nem járják ki a több listát sem, Pálinkás József azt válaszolta, hogy pillanatnyilag semmit nem zárnak ki, mivel most indultak el.

Az akadémikus nem zárja ki az előválasztást, arról viszont nincs meggyőződve, hogy egy közös miniszterelnök-jelöltre van szüksége az ellenzéknek.

Pálinkás József úgy véli, ha lesz miniszterelnök-jelölti előválasztás, akkor az Új Világ Néppártnak is lesz azon jelöltje, aki vélhetően ő lesz, mert „ma aligha lehet mást mondani”.

Az Orbán-kormány volt minisztere kijelentette, hogy az föl sem merül, hogy a Fidesszel együttműködjenek, mivel a kormánypárt olyan magabiztosan és olyan arrogánsan viselkedik, ami szinte bármiféle együttműködést kizár.