Tudomány;banglades;sziámi ikrek;

2020-10-16 09:47:00

Újra műtik magyar orvosok a szétválasztott bangladesi ikrek egyik tagját

Az egyik kislány, Rabeya koponyarekonstrukciós operációját a koronavírus-járvány miatt halogatták, de most már muszáj elvégezni.

A fejüknél összenőtt, tavaly augusztusban szétválasztott sziámi ikerpár egyik tagjának, Rabeyának nyár óta halasztott koponyarekonstrukciós műtétére utaznak ki Bangladesbe a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai.

Az alapítvány pénteki közleménye szerint a műtétet a koronavírus-járvány miatt halogatták, de most már muszáj elvégezni az agy fokozott védelméért, és mert a beültetett szövettágítók további növekedése a bőr minőségének romlását idézheti elő.

"Hála a jó rehabilitációs munkának, és Rabeya töretlen életerejének, a kislány egyre mozgékonyabb, nagyon aktív. A szülőknek minden pillanatban figyelniük kell rá, mivel már szaladgál, s egy elesés súlyos helyzeteket idézhet elő" – olvasható a szervezet honlapján is megjelent közleményben

Az előzetesen elvégzett képalkotó vizsgálatok eredményei megérkeztek, az orvosok elkészítették a lágyrész-fedések tervét, és a Debreceni Egyetem segítségével a kapott adatok alapján elkészült a csontpótló implantátum, amelyet visznek ki magukkal.

A műtétet Csókay András idegsebész, Pataki Gergely plasztikai sebész, az Operation Freedom műtétsorozat csapatvezetője, Csapody Marcell gyermekgyógyász, aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, az Operation Freedom aneszteziológus csapatának vezetője végzi, a család és a gyermekek állapotának felméréséért, jövőjük további megszervezéséért és a kinti orvosokkal történő konzultációért pedig Császár Zsuzsanna gyermekklinikai szakpszichológus is felel.

A kiutazás és a kinttartózkodás alatt szigorú járványügyi protokollt követnek, annak betartásáról a bangladesi katonai kórház vezetői és az orvosok is gondoskodnak – írták.