Előfizetés

Kíméletlen az Orbán-kormány médiapörölye

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2020.10.17. 19:49

Fotó: Facebook
A médiafölény a Fideszé, a médiahatóság a Fideszé, a közmédia a Fideszé – amint a valóság torzításának és a sajtószabadság fojtogatásának felelőssége is. Mondhatni: alaptörvényszegés folyik szakmányban. Tíz év alatt számos uniós jelentés próbálta – indokolatlan eleganciával – jelezni az aggályokat. Mára a helyzet megkérdőjelezi a szabad választások intézményét, a kormány leválthatóságát.
Az MTVA híradóját nézve könnyen juthat bárki arra a következtetésre, hogy a pártközpont sem szerkesztené ügyesebben az adásokat. A Híradó internetes felületének közéleti hírei tetszőleges időpontban felcserélhetőek a Fidesz.hu tartalmával. És ez az a közmédia, aminek a nyáron napi 55 millió forinttal (így évi 97 milliárd) emelték a költségvetését. Az Európa Tanács májusi jelentése nem véletlenül rótta meg Orbánékat, miszerint: „a közmédia a kormány szócsövévé vált, amely kényelmes propagandaeszközként működik a választások előtt és alatt”. Hasonló következtetésre jutott az Európai Bizottság szeptember végi jogállamisági jelentése is. A sajtó sokszínűségét fenyegető veszélyt magas, a Médiatanács függetlenségét és hatékonyságát – megengedően – közepes kockázatúnak minősítették. A Médiatanács tavaly decemberben ismét kilenc évre választott tagjait a Fidesz javaslatára nevezték ki, honlapján azonban szemérmesen hallgatnak a pártelköteleződéséről. Hankiss Ágnest EP-képviselőként említik, miközben a Fidesz embere volt 2009–2014 között, Szadai Károly Kövér László személyi titkárságát, Meszleny László pedig a Fidesz kommunikációs igazgatói posztját is megjárta. Budai László sem sűrűn emelt szót a közmédia pártossága, a KESMA gigászira hizlalása vagy a Klubrádió lecsavarása miatt.

Hatalmas terpesz

Az Orbán-kormány kétharmados pörölyének első csapásai a médiát találták 2010-ben. Ekkor hozták létre egypárti szabályozással a Médiatanácsot, amely hatósági feladatokat is ellátva dönt a frekvenciákról, meghatározó szerepe van a közmédia vezetőinek kiválasztásában, és a „demokratikus nyilvánosság” érdekében felügyeli az ágazatot. Hogy utóbbi mennyire sikerült, arra jó példa, hogy az említett jogállamisági jelentés megállapította, hogy a kormány közvetett befolyást gyakorol a médiára az állami hirdetésekkel. Ékes példája ennek a több mint 470 sajtótermékből összegyúrt, a nyilvánosságra terpeszkedő fideszes médiagólem, a KESMA létezése. Az Átlátszó számítása szerint a portfólió egyes elemeiben az állami hirdetések aránya meghaladja a 60-70 százalékot. Közpénzből tartja el az ország a rezsim fenntartását segítő, pártállami szisztémában működő konglomerátumot. A médiapiacot torzító kormányzati beavatkozások miatt Jávor Benedek még európai parlamenti képviselőként a Klubrádióval és a Mérték Médiaelemző Műhellyel közösen nyújtott be panaszbeadványt másfél éve. Ebben az MTVA finanszírozását is panaszolták, mert mint a képviselő korábban elmondta: az nem közszolgálat, hogy a köztévé egyetlen párt érdekeinek megfelelve teljesíti az agymosás feladatait, és „az MTVA helyén a Fidesz sajtóosztálya működik”. 

Hatásköri hiánytünet

„A médiaszabadsággal kapcsolatos európai konfliktusok gyökere abban áll, hogy ez a kérdés az uniós szerződésekben alapvetően tagállami hatáskörbe került” – fogalmazott lapunknak a politikus, aki ma Budapest brüsszeli képviseletét vezeti. „Miközben az unió számára fontos alapérték a demokrácia és a médiaszabadság, aközben a gyakorlati cselekvés lehetősége korlátozott. Ez nem jelent cselekvésképtelenséget, hiszen amikor 2011-ben a kormány gyökeresen akarta átalakítani a médiarendszert, akkor emlékezetes csörték alakultak ki Neelie Kroes versenyjogi és Viviane Reding igazságügyi biztos, valamint a magyar kormány között. Ekkor a legrondább rendelkezéseket ki is vették a tervezetből. Éppen ezen a példán tanulta meg az Orbán-kormány, hol húzódnak az uniós beavatkozás határai. Stratégiát váltottak, és nem frontálisan, hanem kreatívan kezdték el a médiaszabadság szűkítését. A piaci viszonyok átalakításával, a médiatermékek felvásárlásával, a reklámpiac állami torzításával, a médiahatóság politikai megszállásával” – mondta Jávor Benedek. Az a remény, hogy a versenyjogi panasszal gyors eredményeket lehet elérni, nem vált valóra, jóllehet a téma folyamatosan napirenden van. Margrethe Vestager versenyjogi biztos a 2019-es uniós választási kampány óta több alkalommal beszélt róla, és a bizottság sajtótájékoztatóin is visszatérően felmerül a téma a világ legkülönbözőbb sajtótermékei részéről. A politikus szerint komoly nyomás van a bizottságon, de hogy mikor és milyen következtetésre jutnak, nem lehet megmondani. „Érdekes és talán informatív jel, hogy a panaszbeadványunk az egyik kiemelt ügy a jogállamisági jelentés médiaszabadsággal kapcsolatos problémái között. Nehéz feltételezni, hogy a jelentést nyilvánosságra hozó bizottsági alelnök, Vera Jourová a nevét adta volna ehhez, hogy aztán Vestager alelnök ellenkező álláspontra jusson. Erről persze csak akkor tudhatunk biztosat, ha a bizottság előáll a vizsgálat következtetéseivel, és azok valóban a magyar média torzítását és tiltott állami támogatást állapítanak meg a kormányközeli médiatermékeknél.”

Közszolgálati vasököl

A 2019-es választások során a magyar kormány (és a baráti lengyel is) oly módon avatkozott bele a médiaszektor, főként a közmédia működésébe, hogy azzal a kormánypártok komoly szavazati előnyre tettek szert – ez áll a tavaszi európai tanácsi jelentésben. Nem volt ez máshogy a többi választás előtt sem. Ha kellett, a voksolás előtti napon Nyugatról importált randalírozók Budapestet elöntő erőszakhullámát vetítette előre a propagandamédia, lángoló autókkal gazdagon ellátott illusztrációkkal. A módszer egyszerű. Végy egy lojális elemzőt a gombamód szaporodó kormányintézetek valamelyikéből, interjúvold meg a kormánysajtóban, ültesd be a kormánymédia kamerája elé, és idézd hosszasan a híradóban. Vagy: végy egy súlytalan ügyet például a momentumos Donáth Annáról, tálalj őszödi beszédként egy videobeszélgetést, amiben bevallja, hogy háromnaponként telefonált Jourová bizottsági alelnökkel, a jogállamisági jelentések előterjesztőjével (ő az, aki betegnek merészelte nevezni az illiberális gellerrel eltérített magyar demokráciát). A közszolgálati vasököl oda üt, ahova… a Kossuth rádióban is. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az ellenzéki összefogásról mondta az éterben: „A nácik összefogtak a komcsikkal, és ez egy nagyon súlyos politikai és erkölcsi vereséget okozott.” Az igazgató mondandóját magától értetődően vette át a Híradó portálja. Fenti mondatot Kocsis Máté se mondta volna szebben a parlamentben, sőt majd’ ugyanígy mondta. És a kormány, a megmondóemberei, illetve médiumai közötti azonosság nap nap után tapintható: amikor a miniszterelnök előállt a legsötétebb kommentszekcióban használt libernyák kifejezéssel, a Pesti Srácok szerzői a július 24-i „startszó” után 33-szor írták le a kifejezést, előtte soha. Ascherék, Székelyék után „még pár kútmérgező libernyák fölmond, és egész jó kis egyetem lesz ez az SZFE…” – itt tartanak.

Bonyolult mátrix

Meglehet, az Európai Bizottságnak kisebb gondja is nagyobb annál most, hogy a magyar médiapiacot torzító és a sajtó szabadságát korlátozó folyamatokba beavatkozzon. Jávor Benedek szerint azonban ez nem feltétlenül van így. „Az új uniós költségvetés és a helyreállítási csomag körüli viták nagymértékben eldurvultak, és a konfliktusok jelentős része éppen a jogállamiságot érintő megfontolások miatt robbant ki. Ismerve az európai intézményeket, reális felvetés, hogy a jelenlegi intenzív időszakban minden más ügyet hátrébb sorolnak. Azonban éppen az uniós alapértékeket érintő kérdések állnak a viták középpontjában. Ebben a bonyolult mátrixban az is elképzelhető, hogy felértékelődik az olyan médiaszabadsággal kapcsolatos eljárások jelentősége, mint a magyar médiapiac torzítása miatt beadott panaszbeadványunk” – fogalmazott a Párbeszéd zöldpolitikusa. Az uniós bírálatokkal összefüggő kérdéseinkkel megkerestük az MTVA-t is, lapzártánkig nem kaptunk választ.

Burkolt levegőfürdetés

Megkérdeztük a Médiahatóságot, rendben valónak találják-e a közmédia működését? Lapzárta után írták: hozzájuk csak akkor kerül ügy, ha a műsorszolgáltató elutasította a panaszost. Figyelmünkbe ajánlottak egy kutatást, amely szerint a 2010 utáni 1167 büntető határozatuk legnagyobb tételei között három műsorszolgáltató szerepel, 2012 óta egyenlő arányban érintett az RTL és a TV2 150-149 millióval. „Elvetendő tehát az a hipotézis, miszerint az NMHH működése során a konzervatív oldalhoz kötődő médiumokat kevésbé büntette.” A tanulmány következtetése érdekes, hiszen a hivatkozott tényből nem következik pártatlanság, különösen nem következik belőle az MTVA elfogulatlansága. De az NMHH az M1 kíméletlen megbüntetésére is felhozott egy példát: a Ma reggelt bírságolták meg példás tettrekészséggel a „levegőfürdető” burkolt reklámja miatt.

Egyedül nem megy – „Ha járvány van és korlátozás van, akkor ebbe mindenki beletartozik”

Sombor Judit
Publikálás dátuma
2020.10.11. 18:00

Fotó: Béres Márton / Népszava
Most még az osztályon sürög-forog ropogósra vasalt hófehér köpenyben. Ahogy végigsuhan az ágyak között, szőke copfocskái, ragyogó mosolya, a maszk fölött gyönyörűen kisminkelt szemek mosolyt csalnak az elgyötört arcokra. Néhány nap múlva senki sem fogja látni Paki Tímeát. Hetekre, talán hónapokra elnyeli őt a Covid-részleg.
Paki Tímeát nem kényeztette el a sors. A mélyből verekedte ki magát, téglánként építette fel az életét, mindenért meg kellett harcolnia. Ma, visszanézve, úgy gondolja, talán szeretni is ez tanította meg, de erőt, önállóságot, küzdeni tudást mindenképpen az adott neki, hogy mindig tudta, honnan indult és hová tart. Egy Debrecen környéki kis faluban született, nagyon szegény családba. A művészi hajlamú kislány sokáig arra vágyott, hogy balettozhasson, de erre soha nem jutott pénz. A szabadulást tizenkét évesen az hozta meg, hogy az apja inni kezdett, ezért Timi anyja a három gyerekkel elköltözött Budapestre. Timi hamar önálló lett. Az esti gimnázium mellett azzal kereste a kenyerét, hogy takarított, aztán csatlakozott egy amatőr színtársulathoz, ettől kezdve statisztált, szinkronizált is. Az Egészségügyi Szakközépiskola után először az Országos Onkológiai Intézetben helyezkedett el, majd a Korányi Szanató­riumban dolgozott kilenc évig. Maga sem tudja, miért vonzották éppen a „tüdősök”. Szerinte nem ő választott, a hely választotta őt – egyszerűen érezte, hogy ott kell dolgoznia. Talán azért, mert „tüdősöket” ápolni embert próbáló feladat, ahol nagyon sokat számít, hogy egy nővér mennyit tud átadni a szeretetéből. Mert a mosoly, a szeretet gyógyít, és ő nagyon tud szeretni. Imádja a hivatását akkor is, ha valakit pelenkázni kell, és ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy történetesen vallásos.

Covid–19-klausztrofóbia

Timi hosszú évek óta a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben dolgozik. A járvány tavaszi hulláma ott is a feje tetejére állította a dolgokat. Tüdőkórház lévén rendelkeztek intenzív osztállyal, gépekkel, megfelelő számú orvossal, illetve nővérrel – nyomban a frontvonalba sorolták őket. Most, a második hullámnál már meg sem lepődtek, amikor az elsők közt kapták meg a riasztást. „A munkánkat legjobban a búvárruha nehezíti meg. Sima osztályon is maszkban és kesztyűben dolgozunk, de az izolációs részlegben föl kell venni a teljes testet beborító szkafandert, a plexisisakot, az arcmaszkot és a szemüveget – avat be a munka rejtelmeibe Timi. – A speciális felszerelés minden egyes darabja rendkívül szorosan zár, hiszen ez a feladata, emiatt a szemüveg azonnal párásodni kezd, csak homályosan látsz benne. Ebben az öltözékben először klausztrofóbiás érzés fogja el az embert, és meg kell küzdeni minden be- és kilélegzésért, később hozzá lehet szokni. Három gumikesztyűben tapogatjuk ki a vénát, vezetjük be a branült, kötjük be az infúziót. Ez még a legügyesebb nővéreknek is ijesztően nehéz, különösen akkor, ha közben nem lát rendesen. Amíg a fertőző zónában vagy, nem lehet enni, inni, vécére menni, rettenetesen meleg a védőruha, folyik rólunk a víz. Állandóan fertőtlenítünk, és a betegek mellett arra is figyelni kell, hogy semmi ne jusson ki a fertőző zónából a tiszta zónába. Amikor kibújsz a szkafanderből, lezuhanyozol, hajat mosol, utána mehetsz a nővérszobába elvégezni az ottani munkákat, aztán kezded elölről, naponta többször, tizenkét órán át. Aki nem próbálta, el sem tudja képzelni, mennyi munka ez és milyen nehéz.” A vírus időszaka a betegeknek is iszonyatosan megterhelő. Harcolnak a betegséggel, a félelemmel és a magánnyal. Nem látnak maguk körül embert, csak arctalan, búvárruhás alakokat, olyan az egész, mint egy rossz sci-fi. A korlátozások az egészségügyben dolgozókat ugyanúgy meg­viselik, mint bárki mást. Az emberek többsége föl sem fogja, mekkora súly nehezedik rájuk, az egész napos fizikai és lelki megterhelés után csak arra marad erejük, hogy gubbasszanak egy rövidet az otthoni díványon, mielőtt álomba zuhannának. „Amikor ennyire ki vagy merülve, akkor sem lazítasz, ha megtehetnéd. Minket kéthetente szűrnek, de én a szabadnapjaimon se megyek sehová, nem találkozom senkivel, hogy minden veszélyt elhárítsak” – teszi hozzá Timi.

Az életünkkel játszunk

Nyár elején, amikor vége lett az első hullámnak, és föloldották a korlátozásokat, kitört a szabadság. Mindenki pótolni akarta, amit az előző hónapokban elmulasztott, az emberek jöttek-mentek, buliztak, megteltek a balatoni szállodák, senkit nem érdekelt a második hullám. Az egészségügyiek nem bocsátkoztak jóslatokba, de követték a szakma híreit, azzal is tisztában voltak, hogy a nagy izgés-mozgásnak rossz vége lehet, arra viszont nem számítottak, hogy a vírus ilyen korán támad, és arra sem, hogy sokkal többféle tünettel jelentkezik, mint az első hullám esetében. „Még el sem kezdődött igazán, de már most nagyon fáradtak vagyunk, pedig nekünk a végéig ki kell tartanunk. Emellett van még valami, ami iszonyatosan kikészít, mert teljesen eltér attól, amit az első hullámban tapasztaltam. Nyilván fáradtak az emberek, kiborítja őket a rendkívüli helyzet, szoronganak, emiatt agresszívek, és a feszültség egy részét rajtunk vezetik le. Mostanában rengeteg kritikát kapunk, súlyos megaláztatások egész sorát éljük át, sokszor úgy kezelnek minket, mintha leprások lennénk. Mi tavasszal száz százalékon teljesítettünk, és azóta is szinte állandóan szolgálatban vagyunk. Ezért úgy gondolom, nem ezt érdemelnénk” – mondja, és elmesél egy történetet, ami rávilágít az akkor és a most különbségére. Timi tavasszal két idős embertől bérelt szobát, egyikük krónikus betegségekkel küszködött. Hogy ne sodorja őket veszélybe, a vírus kezdetekor másik lakást keresett a közösségi oldalon. Mindenki segíteni akart. Végül a „Pihentesd a dokit!” nevű jótékonysági csoport – amely az egészségügyi dolgozók támogatására jött létre – hozta össze egy nagylelkű felajánlóval, aki egy gépesített, berendezett lakást bocsátott a rendelkezésére ingyen a vírus megfékezéséig. Most ugyanabban a cipőben jár, mint az előző alkalommal. Mivel az első hullám után visszaköltözött a régi albérletébe, megint lakást keres. A bérbeadók, ha meghallják, hogy „nővérke”, rácsukják az ajtót. A kérdésre, hogy mi lenne, ha szedné a sátorfáját és meg se állna Finnországig, azt válaszolja: sokszor eszébe jutott, hogy meg kéne szökni, muszáj lenne szünetet tartani. Az tartja vissza, hogy nem mehet világgá, hiszen a betegek sem szökhetnek meg. Nem a betegekkel, nem is a kórházzal van baja, az itteni viselkedés háborítja fel. „A magyarok borzasz­tóan felelőtlenek, egyáltalán nem törődnek egymással, nem tartják be se a maszkviselés, se a fertőtlenítés szabályait, nem hiszik el, hogy ezzel a saját és mások életével játszanak” – sorolja. Persze az is igaz, hogy fejétől bűzlik a hal, épp ezért bocsánatot kér a miniszterelnöktől, de nem tesz lakatot a szájára. Utalt a minap rendezett Szuperkupa-döntőre és arra, hogy – Orbán Viktor hálája jeléül – ötszáz egészségügyi dolgozó kapott rá ingyenjegyet. Timi nem tudja, ki ment el, ő nem. „Mindennek van határa! Nem lehet abból kiindulni, hogy ezek a hülye egészségügyi dolgozók olyan alázatosak, annyira elkötelezettek, hogy bármi történik, húzzák az igát szakadásig. Fegyelmezettnek kell lenni, meg kell előzni a bajt, amennyire lehet. Ha járvány van és korlátozás van, akkor ebbe mindenki beletartozik, a miniszterelnök is!” – csattan fel.

Nincs egy jó szó se

Úgy látja, a járvány második hulláma hosszú lesz és gyötrelmes. Ki fogják bírni, mert ki kell bírni, az más kérdés, hogy utána hány egészségügyi dolgozó keres majd könnyebb, kevesebb felelősséggel járó elfoglaltságot magának. „Nem várom el, hogy földig hajoljanak előttünk, de ilyen terhek mellett elfogadhatatlan, hogy még a lakosság is ellenünk fordul! – fakad ki. – Nem tudom az okokat, csak tippelhetek. A koronavírus világszerte áldozatokat szed, és nincs a kezünkben szinte semmi, amivel megfékezhetnénk a terjedést, illetve csökkenthetnénk az elhunytak számát. Tüneteket kezelünk, de ez sokszor kevés, egyre többen halnak meg, és mi szem előtt vagyunk, tehát az emberek rajtunk vezetik le a dühüket. Pedig annyit legalább megérdemelnénk, hogy nem pocskondiáznak minket, nem írnak trágár posztokat. Én nem tudok Istent játszani, nem vagyok megváltó, nem vagyok angyal. Nővér vagyok, aki erején felül is segíteni próbál. De most olyan harc előtt állunk, amiben egyedül nem boldogulunk, ha az emberek nem segítenek, nem tudjuk megnyerni a csatát. Az első hullám kicsit olyan volt, mint egy színielőadás. A függöny összezárult, kitört a tapsvihar, a közönség ünnepelt minket, a hősöket, még este nyolc után is értünk szólt a taps. Nagyon jó érzés volt. Ma már nincs taps, nincs elismerés, nincs egy jó szó se. Hiányzik… Hiányzik, mert ez erőt adhatna nekünk.”

Sürgősségi osztályról filmforgatásra – Így nem őrül meg a magyar egészségügyis covid idején

Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2020.10.11. 14:45

Baji Anikó, Ancsa az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztályának triázsa, ő az, aki besorolja, hogy kit és milyen gyorsan kell ellátni. A kiégés ellen úgy védekezett, hogy kitanult egy teljesen más szakmát is, a kórházi munka mellett évek óta ír és videókat készít az egészségügyről. Egy fiatal nő az egyik videója alapján ismerte fel, hogy ő volt, aki segített neki, mikor stroke-ot kapott. Ancsa nemrég elnyerte a Richter Anna-díjat is, a több millió forintos pályázati pénzből pedig filmet forgatott a stroke-ról.
– Egy 12 órás műszak után a sürgősségi osztályon leül a gép elé és blogol. Évek óta kommunikál hitelesen az egészségügyről. Hamarosan bemutatják első rövidfilmjét, melynek témája a stroke, és aminek alapja az egyik írása. Hogy jött az ötlet, hogy filmet szeretne forgatni? – A tavalyi évem az útkereséssel telt, próbáltam magam beleilleszteni a médiakommunikáció világába úgy, hogy felhasználom a sürgősségi triázsként szerzett ismereteimet. A stroke-­ellátás az egyik leglátványosabb eleme az akut betegellátásnak, hatására észrevehető fejlődés tapasztalható. Mikor egy stroke-beteg bejön hozzánk és már nem tudja mozgatni az egyik karját, nem tud beszélni, nagyon kiszolgáltatott helyzetben van. Ha ez így marad, nemcsak a saját, hanem a családja élete is örökre megváltozik. De ha sikerül időben ellátni, akkor ennek eredménye ott, előttünk bontakozik ki. Látjuk, ahogy visszakapja a karját, ismét tud kommunikálni. Ez elképesztően jó érzés. A média évek óta sulykolja, hogy ismerjék fel a stroke-ot, gyakran jelenik meg, hogy milyen tünetei vannak (nyelési zavar, egyensúlyzavar, féloldali végtag gyengeség/zsibbadás, beszédzavar, látászavar, féloldali bénulás). Mégis, sürgősségi triázsként azt tapasztalom, hogy az érintettek egy része vár. Várja, hogy majd elmúlnak a tünetek, hogy magától jobb lesz a helyzet. Ezzel pedig időt veszítenek, és az esélyt arra, hogy segítsünk nekik. De ha sikerülne megelőzni a stroke-ot, akkor nem csak a felismerésre kellene hagyatkozni. A kialakulásában szerepet játszik a dohányzás, a diabétesz, a túlsúly, a magas vérnyomás. Ezek rendszeres szűréssel diagnosztizálhatók, így megelőzhető lehet akár a stroke is. Mindezt úgy akartam kommunikálni, hogy az megfogja az embereket, ne menjenek el mellette. – A megvalósításban az idei Richter Anna-díj segített, a pályázata 4 millió forintot nyert nemrég. Számított arra, hogy megkapja a támogatást? – Amikor megpályáztam a díjat, éreztem, hogy ez az, amire szükségem lenne. Végül nem sokkal a határidő előtt jelentkeztem. Tavaly decemberben, mikor felhívtak, hogy bekerültem a döntőbe, szinte sokkot kaptam. Akkor jeleztem a főnökeimnek, hogy mi a helyzet, és szerencsére nagyon támogatóak voltak. Közben jött a Covid–19 is, így az eredményhirdetés csúszott. Végül idén áprilisban tudtam meg, hogy nekem ítélték a díjat. Aznap kimásztam a szkafanderből egy műszak után, teljes időzavarban és kétségbeesve indultam bevásárolni, közben az járt a fejemben, hogy mostantól már ki tudja, meddig, ilyen lesz az életem. Most is elsírom magam, ha eszembe jut, mert akkor ez megváltoztatta az életemet. Egy kút mélyén ültem és egyszer csak kihúztak onnan. – A munkája korábban több ­stroke-os életére is nagy hatást gyakorolt. Van olyan fiatal, aki egy videója alapján ismerte fel, hogy valójában ki volt az, aki segített neki a káoszban. – Igen, tavaly májusban találkoztam Mónikával, méghozzá a sürgősségi munka legnehezebb időszakában, a váltás előtt. Ekkor az éjszakai műszak már nagyon fáradt, de még nem érkezett meg a nappali váltás. Ilyenkor sokkal nehezebb összetrombitálni a stroke-ellátáshoz szükséges teamet a neurológiáról, laborból, intenzív osztályról és a sürgősségiről. Mónikának sikerült visszaszorítani a tüneteit és mozgott a keze, a lába, az ellátás végén beszélni is tudott. Nem sokkal később egy videóm jelent meg a kórház ­Facebook-oldalán. Akkor láttam, hogy valaki írt a videó alá, mert felismerte a hangom, tudta, hogy én segítettem neki. Később össze is barátkoztunk, egy nagyon kedves lány, aki szépen felépült. – Néhány hónappal később már arról beszélgethettek, hogy indul a forgatás, film készül a stroke-ról. Kikkel dolgozott együtt és milyen volt a közös munka? – A Színház- és Filmművészeti Egyetem korábbi diákjai segítettek a terv megvalósításában. A rendező Szakonyi Noémi, ő írta a forgatókönyvet is, Vincze Máté Artúr volt az operatőr, Meggyes Kriszta pedig producerként és rendezőként is segített. Mindhárman kiváló dokumentumfilmeket készítenek, fiatalok, tehetséges művészek, és nagyon baráti áron vállalták a közös munkát. Terhes Sándor Jászai Mari-díjas színművész hatalmasat alakít, öröm volt nézni a játékát. De kiemelném még a PAF – Pozitív Attitűdformálás Alapítványt is, amely abban segített, hogy jobban megismerjük a stroke-os betegek pszichológiai állapotát.
Baji Anikó
– Sürgősségi triázsként és médiakommunikációs szakemberként hat éve létrehozta az Akut Szakasz nevű oldalt, ahová folyamatosan ír, hamarosan pedig megjelenik első könyve is. Miről szól majd ez a kötet és miért döntött a megírása mellett? – Az első kötet nem könyvnek indult, hanem naplónak, de a szerkesztő kérése volt, hogy maradjon meg ebben a formában. Ahogy mindenki az első hullám alatt, én is állandóan a híreket figyeltem és rettegtem attól, hogy nálunk is az lesz, mint Bergamóban vagy Kínában. Az, hogy magyar egészségügyi szakdolgozóként belecsöppenek egy pandémiá­ba, őrülten nagy dolog. Volt ugyan korábban olyan tantárgyunk, hogy járvány- és közegészségügytan, de nem hittük, hogy valaha szükség lesz az akkor tanultakra. Tudtam, ha nem írom le azt, hogy mit élek át sürgősségi triázsként, el fog tűnni az életemből. Ezért kezdtem naplót írni. Ez volt az egyetlen stabil pont akkoriban, és voltak olyan pillanatok, amiket úgy éreztem, hogy muszáj megörökíteni. Ilyen volt, mikor egy pandémia közepén a káoszban egyszer csak meghallja az ember egy újszülött csecsemő sírását. Mi pedig ott állunk és potyognak a könnyeink attól, hogy ebben az őrületben gyermekek születnek. – Most is kevesebb a beteg a sürgősségi osztályokon, ahogy az első hullám idején? – Az első hullám alatt visszaesett a betegszám, mert féltek kórházba menni az emberek, ez most annyira nem látványos, de azért egyértelműen kevesebben vannak. Örülök annak, hogy most már be mernek jönni akár egy hasfájással is, aminek eredményeképp időben megtaláljuk a súlyos epehólyag- vagy vakbélgyulladást is. – Lelkileg hogyan éli meg a második hullámot? A szorongás és a bizonytalanság, ami az első hullám alatt jelen volt, most is megvan, vagy már higgadtabban áll a járványhoz? – Most más miatt félünk. Az elmúlt fél évben az egészségügyi dolgozók a saját csapatukkal készültek. Mindenki tudja, kinek és hol vannak a gyenge pontjai, ki mennyi időt képes elviselni maszkban, hogy tolerálja ezt a fajta stresszt, és tisztában vagyunk vele, hogy mit várhatunk a főnökeinktől. Nemcsak egy szkafanderes triázs vagyok, hanem Ancsa, akit ismernek. A legnagyobb félelmünk és frusztrációnk most abból fakad, hogy átvezényelnek minket, és idegen közegbe, idegen emberekkel kell dolgozni. Csapatba rendeződve élünk, de egy idegen helyen nem tudjuk, hogy kinek mi a gyengesége és az erőssége, ami borzasztóan nyomasztó. A pandémia elején „katonák” voltunk, nekünk készítették a gyárak a védőeszközöket, a „fegyvereket” a vírus ellen. A frontvonalban harcoltunk. De valójában nem katonák vagyunk, hanem nők, akik gyermeket nevelnek, családot tartanak össze, másra van berendezkedve a lelkünk. Most létrehoztam egy zárt támogató csoportot az Akut Szakaszon belül a Facebookon, hogy megismerjék és támogatni tudják egymást azok az egészségügyi dolgozók, akiket átvezényelnek. Egy nap alatt több mint 600-an feliratkoztak, ennek nagyon örülök, így egymást is tudjuk segíteni. – Jelenleg egy TedX-előadásra is készül. Mi az, amiről a legszívesebben beszél majd ezen az eseményen? – A stroke-ról természetesen szó lesz, de beszélni fogok magamról, a szakmai munkámról. Arról a folyamatról, hogyan lép ki a komfort­zónájából egy sürgősségi osztályon dolgozó triázs, aki fokozottan ki van téve a kiégésnek, és miképpen talál egy olyan szakmát, amit a már meglévővel együtt tud hasznosítani, és így elkerüli a kiégést. Kommunikációs szakemberként és triázsként is dolgozom, igyekszem összehozni a kettőt. – Ha tanácsolhatna valamit az embereknek mint egészségügyi dolgozó, mi lenne az? – Azt mondanám, hogy akik a ­Facebook-oldalakat és a médiát figyelik, válasszák külön, hogy mi az álhír vagy vélemény, és mi az, ami hiteles tájékoztatás. Ne vegyenek biztosnak egy Facebook-bejegyzést, tájékozódjanak megfelelő forrásokból! A leghitelesebbek mindig a kórház oldalán közzétett információk. A maszk a bezártság szimbóluma lett, de jelenleg ez az egyetlen fegyverünk a vírus terjedése ellen, tehát vegyék fel az emberek, akkor is, ha ez nem kellemes!