ellenzék;járvány;október 23;

2020-10-17 07:00:00

Visszafogott lesz a nemzeti ünnep

Mindösszesen két közéleti rendezvényt tartanak meg 23-án – a mostani állás szerint – a fővárosban: a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói vonulásos tiltakozást tartanak a Műegyetem rakpartról az Urániáig, Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők pedig megpróbálják támogatóikkal „blokád alá venni” az MTVA Kunigunda utcai épületét.

Közös videóüzenetben emlékeznek meg az ellenzéki pártok elnökei október 23-án az 1956-os forradalomról, demonstrációt, közterületi rendezvényt egyikük sem szervez majd a járványügyi helyzet romlása miatt – értesült a Népszava. Információink szerint az üzenet szövegét már egyeztették egymással az érintettek, a felvételre a napokban kerülhet sor. Ezen felül azonban a nemzeti ünnepen nem lesz ellenzéki pártrendezvény. Korábban a kormány is jelezte, hogy lemondja a központi programokat, csak az ünnepélyes zászlófelvonást és a Becsületrend átadási ünnepségét tartják meg.

Mindösszesen két közéleti rendezvényt tartanak meg 23-án – a mostani állás szerint – a fővárosban: a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói vonulásos tiltakozást tartanak a Műegyetem rakpartról az Urániáig, Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők pedig megpróbálják támogatóikkal „blokád alá venni” az MTVA Kunigunda utcai épületét. Utóbbival kapcsolatban Hadházy azt mondta a Népszavának: „mivel a kormány elégtelen intézkedései miatt gyorsan romlik a járványhelyzet, az eredeti terveinket kénytelenek vagyunk felülvizsgálni, erről hamarosan döntést hozunk, de nem szeretnénk lemondani a köztévé blokádjáról október 23-án”. Így elképzelhető, hogy végül autós demonstrációra kerül majd sor. Szeptember közepén Szél és Hadházy még arról beszélt, hogy 100 ezer embert várnak a köztévéhez, mert ennél kisebb tömeg nem győzi meg a regnáló hatalmat.