Előfizetés

Vegyi anyag szivárog Soroksáron, leállt a vonatközlekedés

MTI
Publikálás dátuma
2020.10.18. 07:12
Kelenföldi pályaudvar
Fotó: Népszava
Soroksár és Dunakeszi között pótlóbuszok szállították az utasokat.
Leállították a vonatközlekedést a kunszentmiklósi vonal Soroksár és Dunaharaszti közötti szakaszán szombatról vasárnapra virradó éjszaka, mert a soroksári konténerterminálon veszélyes anyag szivárog – közölte a MÁVINFORM. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy sósavtartály gőzölög a főváros XXIII. kerületi telephelyén. Biztonsági okokból a közeli vasúti vágányon a forgalmat leállították. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat, a katasztrófavédelmi mobil labort, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. A veszélyhelyzet megszüntetésben a MÁV vegyi elhárító egysége szintén részt vett.
A katasztrófavédelem vasárnap délelőtt az MTI-t arról tájékoztatta, hogy vasúti tartálykocsi érkezett a sósav átfejtéséhez a XXIII. kerületi telephelyre.
A MÁVINFORM közlése szerint emiatt pótlóbuszokra kellett átszállniuk az utasoknak már az első hajnali járatindulástól kezdve Soroksár és Dunaharaszti között. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság később közölte: végeztek a sósav átfejtésével vasárnap délután a soroksári konténerterminálon. A Mávinform tájékoztatása szerint újra a teljes vonalon járnak a vonatok. A katasztrófavédelmi mobil labor mérései nem mutatták ki káros anyag jelenlétét a levegőben. 

Eltűnt egy 65 éves nő a XXII. kerületben

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.10.17. 19:53
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Király Ildikó 2020. október 16-án délelőtt XXII. kerületi lakásából ismeretlen helyre távozott, azóta nem adott életjelet magáról.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága körözést folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 65 éves Király Ildikó eltűnése ügyében – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a 65 éves nő 2020. október 16-án 11 óra 30 perc körül XXII. kerületi lakásából ismeretlen helyre távozott, azóta nem adott életjelet magáról. A rendőrök jelenleg is keresik őt. Király Ildikó 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja ősz. Eltűnésekor drapp téli sapkát, kékeszöld télikabátot, szürkés-zöldes nadrágot, világos sportcipőt és sötét szövet kesztyűt viselt. Az utcán maszk helyett sálat visel. A nő térben és időben nehezen tájékozódik.
Király Ildikó
Fotó: police.hu
A BRFK kéri, hogy aki a képen látható Király Ildikót felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Uzsorást fogtak Zuglóban, gyerekkori ismerősét zsarolta a 24 éves Péter

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.10.17. 19:52
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock
A férfi rövid határidejű kölcsönöket adott egy korábbi iskolatársának, majd a tartozást 50 százalékos kamattal emelve követelte vissza.
A gyanú szerint családja megölésével fenyegette meg adósát a 24 éves M. Péter – írja a police.hu. A zuglói nyomozók egy 2020. szeptember 29-én kapott információ alapján kezdtek el nyomozni uzsora gyanúja miatt a budapesti férfi ellen. A rendőrök adatai alapján a férfi többször adott rövid határidejű kölcsönöket egy korábbi iskolatársának, majd a tartozást 50 százalékos kamattal emelve követelte vissza. 
A hitelező összesen 3,2 millió forintot adott kölcsön gyermekkori ismerősének, de 8,4 millió forintot követelt tőle.

Amikor a férfi nem tudta az uzsorakamattal emelt kölcsönöket visszafizetni, hitelezője megfenyegette adósa barátnőjét és családját is. M. Péter ismerőse barátnőjének olyan képet küldött, amelyen egy nőt ábrázol egy autó csomagtartójában megkötözve. A megfélemlített adós nem mert szólni a rendőröknek, mert félt, hogy a férfi beváltja fenyegetését. A nyomozók megtudták azt is, hogy a férfi már 5,1 millió forintot visszafizetett, legközelebb pedig október 5-én fog találkozni zsarolójával egy újabb törlesztés miatt. A rendőrök a találkozó napján körülvették azt a zuglói gyorséttermet, ahol a két férfi találkozott, és közvetlen a pénzátadás után ütöttek rajta M. Péteren. A sértett által átadott 100 ezer forintot lefoglalták. 
Elfogását követően a rendőrök M. Pétertől lefoglaltak egy nagyértékű BMW-t is. Jelenleg azt vizsgálják, hogy az autó bűncselekményből szerzett vagyonhoz köthető-e. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói M. Pétert zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vétele kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság október 8-án elrendelt. ​