Fradi;Bajnokok Ligája;Barcelona;

2020-10-19 14:51:00

Az összes világsztár pályára lép a Fradi ellen készülő Barcelonában

Hiába a hétvégi El Clásico, komolyan veszik a magyar bajnokot.

Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője szerint csapatának nyugodtan kell futballoznia a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-nyitányon - írja az MTI.     

A holland szakember a mérkőzést megelőző hétfői online sajtótájékoztatóján az állami hírügynökség szerint arról beszélt, fontos hét ez az együttes életében, hiszen a legrangosabb európai kupasorozat rajtja mellett a hétvégén a Real Madrid elleni El Clásico következik. Hozzátette, ahhoz, hogy a rangadón sikeresek legyenek, elengedhetetlen, hogy a BL-ben jól rajtoljanak.

     

Az MTI kérdésére a Barca korábbi legendás védője elmondta, 

Ronald Koeman - akinek testvére Erwin, korábban magyar szövetségi kapitány volt - megjegyezte, 

Koeman szerint egy vereségre a legjobb gyógyír a győzelem (a Barcelona a hétvégén nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott a Getafe vendégeként), de hazai pályán amúgy is minden körülmények között csakis a győzelem számít elfogadható eredménynek.

A tréner kiemelte, a játékosok keményen dolgoznak, jó a hangulat a csapatnál és bízik benne, hogy hamarosan mindenkinek sikerül elsajátítani az új rendszert.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője 18.40 órakor tart sajtótájékoztatón a Camp Nou Stadionban.

Megérkeztek a magyarok

A zöld-fehérek két és félórás repülőút után gurultak be barcelonai szálláshelyükre hétfőn délután. Az I. János Károlyról elnevezett hotelben laknak, ahol az El Clásicók előtt az FC Barcelona ősi riválisa, a Real Madrid is meg szokott szállni. Ez a szálloda néhány percre van a stadiontól.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa az MTI-nek elmondta, nem sok idő volt külön felkészülnie erre a találkozóra, de természetesen átvettek olyan szituációkat, amelyekkel gyakran szembekerülhet majd a mérkőzésen.

"Nagyon sok mélységi passzal próbálkoznak a védővonal mögé, laposan és belöbbölve is, amikor pedig lemennek a szélre, akkor sem feltétlenül a beadást részesítik előnyben, hiszen nincsenek magas, erős csatáraik" - nyilatkozta a válogatott a hálóőr, aki hozzátette, természetesen az ellenfélnél több olyan futballista is van, akire nem is lehet felkészülni.

Lovrencsics Gergő arról beszélt, hogy minden játékos nagyon várja már a hétfői edzést és a keddi mérkőzést is. Hozzátette, minden csapatban, ahol eddig játszott, az volt az álma, hogy egyszer a Bajnokok Ligájában szerepeljen, az pedig, hogy ezt a Ferencvárossal érte el magyar futballistaként, óriási dolog.