A parancs: ne árts!

Az orvosi eskü legfontosabb üzenetét azért kell írásom címében is parancsba foglalni, mert láthatólag a katonáskodásba beleszeretett Orbán és hűséges kiszolgálói számára egyedül csak ez a nyelv érthető: a parancsok kiadásának a nyelve. Minden értelmes ember tudja, hogy háború idején csak iszonyatos veszteségeket kockáztatva szokták a vezérek radikálisan átszervezni a seregüket. Jól ismert példa, hogy Sztálin közvetlenül a II. világháború kitörése előtt végeztette ki a Vörös Hadsereg többszáz tábornokát, több ezer tisztjét, személyesen avatkozott bele a hadieszközök gyártásának a folyamatába, megváltoztatva az arányokat – visszaszorítva pl. a harckocsigyártást. Több milliós volt emiatt az emberveszteség, és Moszkváig, illetve Leningrádig nyomulhattak eleinte feltartóztathatatlanul a németek.

Hogy jobban értse a vezér, ezért írom így: most is háborús helyzet van. Bármennyire szükség lenne az egészségügyi szolgáltatások évtizedek óta megmerevedett rendszerét, pontosabban PIACÁT ésszerű irányba, versenyelvű megoldásokat, üzemszerű működést erősítve átalakítani, járvány idején egyetlen parancs van: ne árts! Nem szabad a frontkatonák biztonságérzetét megingatni, a felépített frontvonalakat szétrombolni, a kialakított utánpótlási vonalakat megszakítani. Ha valaki kis köpcös vezérként ólomkatonákkal játszik, akkor sem szabad a stratégiai játékok szabályait játék közben megváltoztatni.

Tudom, irritáló, hogy az orvosok érdekképviseleti szervezetei „egy-ügyűek”, őket csak az orvosok bére érdekli. Nem akarnak hallani az egészségügyi működés egész rendszerének a megváltoztatásáról, és most is csak a kétszeres bér ígérete hallatán mentek bele a hálapénz kivezetésébe, a hálapénz elfogadásának, sőt a páciensek általi nyújtásnak bűncselekménnyé nyilvánításába. Orbán mondhatta volna, hogy most, járvány idején – először – a lélegeztetőgépek kapacitásának megnövelése érdekében az aneszteziológusok bérét emeli a kétszeresére. Nem kockáztatta volna, hogy lyukas vödörbe önt több pénzt, hiszen az altatóorvosokat úgysem fenyegeti a veszély, hogy a zsebükbe dugnak valamit, mert a beteg magatehetetlen, sokszor eszméletlen, és be van zárva az intenzív részlegbe, ahová még a látogatók sem léphetnek be.

Orbán mondhatta volna azt is – ahogyan ennek számtalan nemzetközi példája van (Szlovákiától Németország egyes tartományaiig), sőt a szervezett és ellenőrzött egészségügyi piaci verseny legnagyobb magyarországi híve és képviselője, a néhai Molnár Lajos is ezt akarta végigvinni –, hogy a kórboncnokok fizetését azonnal a kétszeresére emeli és kiveszi őket a kórházak állományából, majd az Egészségbiztosítási Alap központi állományába helyezi át őket, hogy részrehajlás nélkül (az orvosi műhibákat kendőzetlenül feltárva) dolgozzanak. Persze már nincs Egészségbiztosítási Alap se, hiszen Orbán mindent einstandolt, aminek korábban önállósága, autonómiája volt, azaz a magánnyugdíjpénztárakat, a Nyugdíjalapot, az egyetemeket, az önkormányzatok pénzalapjait és így tovább.

Az a működési modell, amit Orbán mint botcsinálta térparancsnok és legfontosabb segítője, Pintér kitalált, tehát az egészségügy militarizálása - a világon nincs. Az egész világ küszködik azzal, hogy az egészségügyi szolgáltatások iránti kereslet határtalan (mit meg nem adnánk a gyógyulásunkért, hogy túléljük a járványt, leküzdjük a betegséget, vagy hogy újra tudjunk futni vagy táncolni, hogy úgy nézzünk ki, mint húsz évesen), miközben az egészségügyi kínálat eszközei és beavatkozásai egyre drágábbak, és nem tudnak a kereslettel lépést tartani. Ezt a problémát igazán megnyugtatóan sehol sem sikerült kiküszöbölni, de ahol erre a legjobb modelleket bevezették (pl. Hollandiában), ott versenymegoldásokat alkalmaztak mind a kínálati (gazdaságosságra törekvő kórházak, ellátók), mind a keresleti oldalon (versengő egészségbiztosítók). Úgy, hogy megtiltották: a szegények más ellátást kapjanak, mint a gazdagok.

Orbán nem csak a fegyverkezés vagy a kiemelt tisztképzés terén, nem csak távoli országok államfőinek beiktatására utazva mutatta ki, hogy kedveli a dél-amerikai megoldásokat, ahol élesen szétválik a szegények állami és a gazdagok – adófizetői pénzből is támogatott – egészségügyi ellátása. Lassan újraéledhet a DE mozgalma. Szükség lesz a DEmilitarizálásra, a DEmokráciára, a DEcentralizálásra és a DEZetatizálásra; azaz arra, hogy az emberekkel ólomkatonák módjára játszadozók kezéből saját kezünkbe vegyük a saját sorsunkat.

A szerző közgazdász