Párhuzamosok a végtelenben

Erős fájdalmai voltak. Nyolcvan volt, máskor is érzett már hasonlót, de ennyire rossz még sosem volt. A görcsök percenként nyomták le az ágyra, a vécére, a székre, a padlóra, ahol éppen érték. Beszélni kellene egy orvossal – gondolta, de egyetlen orvos sem jutott eszébe. Felhívta a gyereket. A gyerek vidéken volt, de azonnal autóba vágta magát. Útközben hívta a kerületi ügyeletet. Az ügyeletes asszisztens végighallgatta. Azonnal látnia kellene egy orvosnak – mondta jóindulatúan. – De sajnos a doktor úrnak még négy címe van, legfeljebb délután érne oda. Tudja mit, hívunk egy mentőt!

Negyedóra múlva hívta vissza. Sajnos a mentők nem mennek ki. Tudniillik az édesanyjának nem volt eszméletvesztése, vagy légzési problémái. Ha odaért, hívjon vissza, meglátjuk, mit tehetünk. Fél órával később ott ült, fogta az édesanyja kezét. Nemigen beszéltek, az asszonynak nehezére esett volna. Az ügyeletes asszisztens egy újabb telefon után átszervezte a programot, és másfél órával későbbre beiktatta őket. A doktornő a tőle telhető alapossággal megvizsgálta, és úgy ítélte, hogy mindenképpen gasztroenterológusnak kellene látnia, de az állapotára tekintettel azonnal menjenek be a központi sürgősségire.

A gyereket oda már nem engedték be a vírus miatt, de a mamát sem. Egy katonai sátorban kellett várakoznia. A görcsök egyre erősödtek. Három órával később már nem volt értelme maradni. A mama nem jutott be a váróba a sátorból. Kilencven betegre jut négy orvos, ez van – mondta az osztályos nővér a telefonba. A sürgősségi legalább öt óra, ezt mindenki tudja – tette hozzá.

Éjszaka a gyerek ott maradt, nemigen aludtak. Másnap egy barátjuk barátja végre fogadta őket. Igaz, ő nem volt gasztroenterológus, csak sebész, de azt ő is látta, hogy a mamának azonnal kórházba kell mennie. A beutaló nem volt egészen szabályos, mivel nem a sürgősségin írták, de másnap délben a mama bent fekhetett a budai belosztályon. A vírushelyzet miatt a gasztroenterológiát és a veseosztályt összevonták, ám – hétvége lévén – csak egy belgyógyász rezidens dolgozott. Számos vizsgálatot végzett el, és vastagbél gyulladást állapított meg, majd azt mondta, a mamát mindenképpen látnia kell egy gasztroenterológusnak. A család addigra mindent elolvasott a betegségről az interneten. Például, hogy szinte semmit sem szabad enni. Rakott kelt és paradicsomlevest például biztosan nem. A mama ezt kapta a kórházban. Majd a gasztroenterológus megmondja, mit ehet, mit nem – mondta a nővérke, és sértetten elvitte az érintetlen ebédet.

Hétfőn az asszony jobban lett, hazaengedték. A gasztroenterológus csak kedden érkezett vissza a szabadságról. Két hónappal későbbre kapott hozzá beutalót. Addigra öt kilót fogyott, és az összebogarászott információk szerint evett, ivott. A család sokat segített. A gyerek időpontot foglalt egy gasztroenterológus magánrendelésére. Szatmári doktor kedden délután vár – mondta a mamának. Jé, ő az, aki szabadságon volt – mondta a mama, és hálásan mosolygott. Végül csak találkoznak!