Erzsébetváros;bitcoin;Borka-Szász Tamás;

2020-10-21 15:55:29

Elektromos hosszabbítóval kedveskedett Niedermüller Péternek a helyi Fidelitas

Most kellett először nyilvánosság elé állnia a polgármesternek az áramlopási ügy óta.

Mint arról a Népszava is beszámolt korábban, pénteken rendőrségi akció volt a VII. kerületi polgármesteri hivatalban. 

Szerdán volt az első testületi ülés a botrány kirobbanása óta. A napi.hu beszámolója szerint a kerület ugyancsak DK-s polgármestere nem örült a nagy médiajelenlétnek és a felfokozott érdeklődésnek. A portál munkatársának sem válaszolt Niedermüller Péter, amikor kérdezni akart tőle. 

Az ülésen sem volt hiány performanszból: napirend előtt a helyi Fidelitas elektromos vezetéket és hosszabbítót adott át a polgármesternek. Később, már az ülés alatt egy "ottfelejtett" táskából pedig többször felhangzott: "A fiúk a bányában dolgoznak!" szöveg a Money című Pink Floyd szám kíséretével.

"Sokan megfordultak Borka-Szász irodájában, nem zárta azt kulcsra" - mondta az Erzsébet körúti városházán a napi.hu egyik forrása. Az is felmerült, hogy a jó anyagi helyzetben lévő Borka-Szász Tamás nemegyszer adakozott, áprilisban beszállt a maszkvásárlásba, sőt tavaly Niedermüller Péter kampányát is támogatta.

Mivel a politikus a pénzügyi és kerületfejlesztési bizottság elnöke is volt, ezért hivatalosan is vissza kellett hívni őt a testület éléről. Ez meg is történt 13 képviselő támogató, 1 tartózkodó szavazat mellett.

Borka-Szász Tamás rendőrségi ügye több szempontból kellemetlen a Demokratikus Koalíciónak. Lemondása miatt új választást kell kiírni abban a körzetben, ahol megválasztották képviselőnek. 

Az érintettet a botrány kirobbanása után a Népszava is többször kereste, mindhiába. A volt politikus a történteket követően a Facebookról is eltávolította magát.