Németország;Berlin;összeesküvés-elmélet;rongálók;Pergamon Múzeum;

2020-10-21 16:07:09

Vírustagadók rongálhattak műtárgyakat három berlini múzeumban

A német média szerint elhitték, hogy Angela Merkel embert szokott áldozni a Pergamon Múzeum oltárán, ezért támadtak a kiállítótérben olajos anyaggal.

Csak most jelentették be a nyilvánosságnak, hogy bő két héttel ezelőtt, október 3-án ismeretlenek egy feltehetőleg összehangolt akció során 70 műtárgyat rongáltak meg három berlini múzeumban – írta a Guardian brit napilapra hivatkozva a 444.hu.

Bár a rendőrség nem nyilatkozott a részletekről, a német média arról ír, hogy a rongálók összeesküvéselmélet-hívők lehettek, akik komolyan vették az utóbbi hónapokban egyes német koronavírustagadók által terjesztett teóriákat. Utóbbiak közül is kiemelkedik az egyik legismertebb német összeesküvés-hívő influenszer:

A támadók célpontja azért irányulhatott más műtárgyakra, mert az oltárt évek óta restaurálják.

A portál kitért arra is, hogy nevezett influenszer 39 éves török származású férfi, akit kisfiúként német nevelőszülők neveltek fel, ő pedig, saját definíciója szerint ultrajobboldali német nacionalistává cseperedett.

– Hildmann a koronavírus-járvány kirobbanásakor arról értekezett, hogy a járvány a zsidók bosszúja, amivel – Soros György irányításával – ki akarják irtani a német fajt. Többek között Adolf Hitlert dicsőítette és kommunista diktátornak nevezte Angela Merkelt. Kijelentései miatt rendőrségi nyomozás is folyt ellene – derült ki a cikkből.