Vucic marad a karmester

Ha igaz a „jó munkához idő kell” mondás, akkor a következő szerb kormány kiváló teljesítményt nyújt majd, hiszen június 21-én rendezték meg a parlamenti választást, s még mindig nem alakult meg.

Bár azt lehetett remélni, hogy az új kabinet összetétele ismertté válik a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) kedd esti ülése után, ez most sem történt meg, annyit lehetett csak megtudni, hogy a Szerb Szocialista Párt (SPS) továbbra is a koalíció tagja marad és beveszik a kabinetbe az egykori világhírű vízilabdázó, Aleksandar Sapic pártját, a Szerb Hazafias Szövetséget (SPAS). A belgrádi városi politikában aktív politikus is megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy ő maga nem lesz a kormány tagja.

Kiderült, hogy az SPS elnöke, Ivica Dacic nem marad külügyminiszter: a törvényhozás elnöke lesz. Ezzel Aleksandar Vucic elnök két legyet is ütött egy csapásra. Hírek szerint Ana Brnabic miniszterelnök már nem szívesen dolgozott volna továbbra is együtt Daciccsal, így viszont felfelé buktatták, úgyszólván mindenki jól jár. Dacic azt közölte, hogy „a legnagyobb megtiszteltetés érte”. Dragan Popovic politikai elemző azt sem tartja kizártnak, hogy a szocialisták elnöke feláldozta magát. Azzal ugyanis, hogy lemond a tárcavezetésről, átengedi a lehetőséget egy párttársának, amivel békét teremthet az SPS-ben.

Brnabic azt közölte, jövő szerdán áll fel az új kabinet. „Fontos, hogy a Szerbiának legjobb csapat jöjjön létre” – hangoztatta az RTS állami televízióban. Akárkikből áll is azonban ez a csapat, Aleksandar Vucic elnök már azelőtt degradálta azt, hogy megalakulhatott volna. Közölte ugyanis, hogy legkésőbb 2022 áprilisában előrehozott választást rendeznek, vagyis a legjobb esetben is csak másfél évig lesz hivatalban az új kabinet. A parlamenti és az elnökválasztást egy időben rendezik meg.

Vélekedések szerint ennek az is lehet az oka, hogy a jelenlegi parlament összetétele nem tükrözi a választók akaratát, hiszen a júniusi voksolást az ellenzék nagy része bojkottálta. Így fordulhatott elő az, hogy a szocialisták nem túl magas országos támogatottságukhoz képest aránytalanul sok mandátumot szereztek, a „haladók” pedig olyan hatalomra tettek szert, amire még nem volt példa a demokratikus Szerbiában.