Hegedűs Zsuzsa megerősítette, hogy a diákokkal ért egyet a színművészeti egyetem önállósága kapcsán. A kormánytanácsadó kijelentette, hogy a szakminiszternek tárgyalnia kellene a másik féllel, mert különben azzal fog szembesülni, hogy csak még nagyobb tömegek indulnak meg a hatalommal szemben. Hozzátette, hogy hallgatók jelentős sikerét hozta az esti, meggyőző demonstráció. Merthogy a fiatalok a tanszabadságért harcolnak és nekik van igazuk. A részvevők számát egyébként legalább 20 ezerre taksálta.
A helyszíni tudósítás megjegyzi, hogy az orbáni Magyarországon az ilyesmi csak egészen kivételes esetekben fordul elő, mármint, hogy a hatalom embere ellentmond a hivatalos álláspontnak. Hogy ez most mégis így történt, az annak a mintegy 300 egyetemistának az érdeme, aki 53 nappal ezelőtt megszállta az iskolát, mivel az a veszély fenyegeti az intézményt, a magyar kultúra világítótornyát, hogy a kormány ismételten kézbe kaparintja.
Ám Orbán Viktor nem tud mit csinálni az akcióval, ingadozik a korbács és a mézesmadzag között. Az ifjúság azonban tegnap, 56 évfordulóján újfent igazolni tudta, hogy mekkora tömegek támogatják.
Több egyetem nevében sok ezer hallgató menetelt Budapest utcáin, mert úgy látja, hogy a nacionalista kormány fel akarja számolni a tudomány és az oktatás szabadságát. A 155 éves SZFE, amely már nagy alkotókat adott a világnak, belebonyolódott a kulturkampfba, miután Orbán-kormány konzervatív fordulatot szorgalmaz, mert szerinte a művészeteket a liberális szemlélet szabja meg. Egy törvénymódosítás miatt már távozni kényszerült a Közép-Európai Egyetem. Ugyanakkor a hatalom tagadja, hogy gátolná a szólásszabadságot.
A felszólalók azzal vádolták Orbán Viktort, hogy az korlátozza a tanszabadságot és anélkül akarja átalakítani az SZFÉ-t, hogy kérte volna hozzá a hallgatók és a tanárok beleegyezését. A reformokat elutasító erők szerint a miniszterelnök a maga nacionalista-konzervatív felfogásának megfelelően próbálja átformálni az egész közéletet, ennek utolsó felvonása a színművészeti egyetem ellen indított támadás.
Az önmagát illiberálisnak nevező Orbán ritkán kerül szembe ilyen fizikai ellenállással, miközben egyre inkább kiterjeszti befolyását. Már két éve bejelentette, hogy jelentős változások következnek a kulturális és tudományos életben, amelyet Fidesz-körökben a liberalizmus melegágyának tekintenek. Azóta már módosították a színházak irányítását és megfosztották önállóságától a Tudományos Akadémiát.
A színi egyetemisták tiltakozása az orbáni autokrata irányítással szembeni ellenállás jelképe lett, egyetemek, színházak és művészek biztosították támogatásukról az egész világból. Bezerédi Zoltán, a Katona József Színház tagja arra mutatott rá a nagygyűlésen adott nyilatkozatban, hogy a kormány próbálja elvenni az autonómiát az SZFÉ-től, pedig az intézményi önállóság a talpkövet jelenti a felsőoktatási intézményeknél, amelyek szabályozása évszázadok során alakult ki.
Az utóbbi időben a nacionalista Orbán-kabinet magánalapítványoknak adott egy sor fontos egyetemet, a vezetésbe pedig hozzá hű igazgatókat ültetett. A hatalom ugyan azt mondja, hogy a lépés emeli az oktatás minőségét és erősíti az anyagi önállóságot, ezzel szemben a bírálók úgy vélik, hogy a kormány próbálja korlátozni az intézmények függetlenségét, illetve ráállítani azokat a maga ideológiai vonalára.
A színi egyetemnél tervezett változások aláhúzzák, hogy a miniszterelnök az eddiginél jobban kézben akarja tartani a tudományt.
A berlini Hertie Iskola, a német államapparátus káderképzőjének egyik professzora teljesen képmutatónak tartja a Merkel-kormány érvelését, mármint hogy azért nem lehet kemény szankciós rendszert kidolgozni a többi közt Magyarország és Lengyelország ellen, mert arra jogilag egyszerűen nincs lehetőség. Lucas Guttenberg, az európai ügyekre szakosodott Jacques Delors tanszék helyettes vezetője úgy gondolja, hogy a német vezetés csupán ködösít, mert hiszen nemrégiben még maga is szigorú mechanizmust követelt az olyan hatalmak ellen, amelyek nyíltan megszegik az EU elveit.
Most viszont egy abszolút gyenge javaslattal állt elő, ám a szakember szerint ennek az az oka, hogy Budapest és Varsó ne akadályozza meg a költségvetés, illetve a korona segélycsomag elfogadását. Pedig volna mód, hogy letörjék az ellenállásukat, hiszen mindkettőnek nagyon nagy szüksége van az uniós pénzekre, és az az érdekük, hogy átmenjen a két pénzügyi terv. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy egy tagállamban független-e a bíróság, mert ha nem akkor senki nem deríti ki, történt-e visszaélés, ha netán felmerül a gyanú, hogy uniós alapokat sikkasztanak el.
De a német elképzelés értelmében a Bizottság ilyen esetekben csak akkor járhatna el, ha az adott jogsértés egyértelműen érinti a támogatások felhasználását. Azt pedig roppant nehéz bizonyítani, így a bűnös kormány jóformán 100 %-ig biztos lehet, hogy megússza az ügyet. A professzor ürügynek tartja azt a magyar és lengyel ellenvetést, hogy a Bizottság politikai alapon hoz döntéseket, mivel állítólag német és francia befolyás alatt áll.
Amúgy azonban furának nevezi, hogy az EU végrehajtó testülete akár most is jegelhet szubvenciókat, ha bármely tag megszegi a deficit előírásokat, de nem tehet semmit, ha sérül az igazságszolgáltatás függetlensége. Most olyan mechanizmust kellene életre hívni, amelynek „foga” van, ugyanakkor a szankciókat úgy kellene kalibrálni, hogy azok a vétkes kormányokat, és ne, mondjuk, az Európa-barát erőket sújtsák, pl. a budapesti önkormányzatot. De egyelőre úgy néz ki: a jogállamiságért folyó küzdelemben még sokáig napirenden lesz, hogy meg kell találni a megfelelő fegyvert.
A Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet egyik vezetője elmarasztalja Németországot, amiért az színtelen-szagtalan indítványt tett le az asztalra a jogállam kikényszerítésére és így Orbán Viktor kezére játszik. Carl Dolan, a Transparency International legutóbbi jelentését idézi, miszerint a korrupció járványos szintet ért el Magyarországon, valamint a szlovákoknál, horvátoknál, románoknál, bolgároknál, továbbá a görögöknél. Méghozzá olyan szinten, hogy az Belaruszt, Argentínát vagy Dél-Afrikát idézi.
Mindannyiuknál közös vonás, hogy az igazságszolgáltatás, illetve a bűnüldözés képtelen megálljt parancsolni a jelenségnek. Ebben persze nagyban közrejátszik, hogy a politikusok célirányosan gyengíteni igyekeznek a független fékeket. De az EU-b belül kiemelkedik a magyar helyzet. Olyannyira, Budapest vezeti az OLAF idevágó rangsorát, annyi esetben javasolt nyomozást a brüsszeli Korrupcióellenes Hivatal.
A Bizottság ezen ismeret birtokában vetette fel két éve, hogy függesszék fel a szubvenciókat, ha valamely országban hiányos a jogállamiság. Értelemszerűen lehetetlen megvédeni az uniós forrásokat, ha egy kormány befolyásolni tudja a bíróságokat, valamint a rendőrséget. De a legnagyobb veszély mindenképpen az ellenőrizetlen végrehajtó hatalom.
Sajnos, Németország úgy döntött, hogy félresöpri a brüsszeli kezdeményezést, de amit felvetett, az kihúzza az egész tervezett rendszer méregfogát. Orbán, illetve a leendő kleptokraták alighanem tapsikolnak örömükben, hiszen hamarosan jön az újabb anyagi támogatás. Ellenállást egyedül az Európai Parlament fejt ki. Ám fura, hogy a Tanács részéről Berlin és mások olyan érvekkel hozakodnak elő, amikkel futni hagyják az uniós alapok módszeres dézsmálóit.
Az EU semmit, illetve ha mégis, akkor csupán alig valamit tett, hogy meggátolja a jogállam szétzúzását Magyarországon és Lengyelországban. Pedig Norvégia példát mutatott, amikor befagyasztotta a két kormány számára előirányzott támogatást. Ezt fejti ki kommentárjában a Bordeaux-i Egyetem egyik közjog professzora. Sebastien Platon rámutat, hogy a Fidesz 10 éves uralma aggasztó irányzatot hozott felszínre: az országban szorul vissza a demokrácia. Orbán Viktor módszeresen bontja le az ellensúlyokat, legyen szó az ellenzékről, a sajtóról, az igazságszolgáltatásról, a civilekről, de akár a tudományról és az oktatásról.
Osló egyre határozottabb választ ad a jelenségre. Már 2014-ben felfüggesztette 214 millió euró folyósítását, mert az Orbán-kabinet próbálta ellenőrzése alá vonni a segélyek elosztását. Majd az idén két lépésben a lengyel vezetés következett. Ugyanakkor az unió nemigen mozgatja még a füle botját sem. Igaz, a Bizottság több pert is megnyert az Európai Bíróságon Budapest és Varsó ellen, ám nem igyekezett bizonyítani, hogy a két ország módszeresen ássa alá a demokratikus normákat.
A múlt hónap végén azonban nyilvánosságra hozta a tagokról készült jogállami jelentést, amely különösen súlyos jogsértéseket tartalmaz a magyarok és a lengyelek esetében. Ám a megállapítások ezzel együtt visszafogottak és nem társul hozzájuk semmilyen szankció. Pedig volna mód a támogatások leállítására, de a német elnökség annyira felhígította a korábbi brüsszeli javaslatot hogy az ebben a formában már teljesen hatástalan.
Az EU gyakran hivatkozik arra, hogy nincs megfelelő eszköz a kezében, ám ez csak kifogás. Tudna mit tenni, csak éppen a politikai akarat hiányzik hozzá. És ezt ki is használják a fél-autoriter kormányok. A Fidesz pl. sokat profitált a néppárti tagságból, miközben az EPP bűnös engedékenységet tanúsított. Vagy amikor a Magyarország és Lengyelország a vétófenyegetéssel igyekszik meggátolni a jogállami mechanizmus bevezetését.
A helyzet mégsem menthetetlen, csak az kellene, hogy megmozduljanak az európai értékekhez ragaszkodó államok és pártok, és kinyilvánítsák, hogy ezek a normák nem képezik alku tárgyát.
Meg lehetne fogni Magyarországot, hogy az ne hivatkozhasson folyton a jogállam fogalmának tisztázatlanságára, csupán egy összetett indexet kellene alkalmazni a tényleges helyzet felmérésére. Ezt hangsúlyozza az IDEA nemzetközi elemző intézet európai igazgatója. Sam von der Staak azután vetette véleményét papírra, hogy Kovács Zoltán két napja a portálon megint előkapta az érvet, hogy Fidesznek demokratikus legitimitást ad a nagyarányú választási győzelem és egyébként is előbb meg kellene határozni, hogy mi is az a jogállam.
Erre mondja azt most a szakember, hogy ha átfogóan néznék a kérdést, tehát a vizsgálat kiterjedne az adott országban a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok minden elemére, akkor ez véget vetne a kelet-nyugati értelmezési vitának. Közép-Európában ugyanis jól bizonyítható a demokrácia leépülése. Főként a magyar és a lengyel vezetés keményen lenyomja a független bíróságokat és sajtót, valamint a civil társadalmat, miközben egyre erősödik a korrupció.
Brüsszel ugyan próbálja a jogállamisághoz kötni a támogatásokat, de Közép-Európa az izmait mutogatja és fontos pénzügyi döntések megtorpedózásával fenyeget. Ám nem lenne kibúvó, ha az EU nem csupán a választásokat, hanem az igazságszolgáltatás függetlenségét, a kormány jogkörét behatároló korlátozásokat, a sajtó szabadságát és a civil szféra mozgásterét is figyelembe venné. Ilyen pl. a Globális Demokrácia Index, amely rávilágítana a súlyos magyar gondokra, pl. hogy teljesen formális a Parlament. De arra is, hogy jelentős a választási részvétel. Azaz a kép nem fekete-fehér volna. Mégis könnyebb volna meghúzni a vörös vonalakat.
Ugyanakkor eloszlatná azt a vádat, hogy az EU a demokrácia nyugati formáját igyekszik rákényszeríteni minden tagra. Ez esetben ugyanis ugyanolyan lencsén át néznének minden kormányt. Ugyanakkor az egységes definíció arra is magyarázatot adna, hogy Közép-Európa mivel vívja ki az éles bírálatot. Emellett az unió elismerné azokat a területeket is, ahol a térség átviszi a demokrácia által feltett lécet.
Trump várható vereségével, illetve a Brexittel eljött az igazság pillanata a jobboldali populisták számára, ám még korai ünnepelni, mert bár a demagógia vélhetőleg túljutott a csúcspontján, de azért egyhamar el nem tűnik. Mindenesetre az irányzat nagyhangú vezetői jelenleg a világ nagy részén meghatározzák a közéletet, a normák állandó megszegésével és a nemzeti megújulás csábító ígéretével. Ám a populizmus most már lassan középkorú lesz és gyorsabban öregszik, mint a legtöbb vetélytárs ideológia. Ráadásul általában csalódást váltott ki, ahol hatalomra került.
Ugyan azt állítja, hogy népet képviseli az elittel szemben, de veszít hiteléből és erejéből, mivel létrehozza a saját uralkodó rétegét. Trump és Johnson kormányzata egyre kevésbé tűnik lázadónak, inkább a vazallusok gyülekezetének látszik. És bajaikat csak fokozta a járvány, mivel az ilyen vezetők számára komoly gondot jelent a napi gondok megoldása. Ha veszt az amerikai elnök, akkor onnantól kezdve nem mondhatja, hogy a nép őt akarja. A populisták számára ily módon nehéz, sőt, időnként lehetetlen elfogadni a választás eredményét, mert számukra egyetlen út létezik: az emberek erősítsék meg hatalmukat. Ennek fényében kell értelmezni a politikus mostani fenyegetését.
Ha az ilyen vezetők ellenzékbe kerülnek, akkor azt égbekiáltó igazságtalanságnak tartják és vissza akarják szerezni az országot. De megesik, hogy újraválasztják őket, lásd Magyarországot, Lengyelországot, Törökországot és Indiát. Ezzel együtt érzékelik, hogy már nem tér vissza a pénzügyi válság előtti stabil világ. Vagyis túljutottak legszebb napjaikon. Oda lett a lázadó kép, pedig mást nemigen tudtak kínálni.
A koronajárvány azért nagy gond a populisták számára, mert itt nincsenek gonosztevők, akiket felelőssé lehet tenni a bajokért. Ezt Ivan Krasztev mondta a lapnak. Mint kifejtette, tavasszal pánikba esett a legtöbb kormány, mert meglepetésként érte az országán végigsöprő fertőzés. Ezért nagyon fontos volt, hogy a hatalom határozottnak mutatkozzon. Ám most már nem mondhatják, hogy nem tudják, mivel állnak szemben. Így le kell nyomniuk a kockázatokat, azaz mind a betegek, mind a halottak számát, korlátozniuk kell a ragály okozta gazdasági károkat és kezelniük kell a hosszabb távú lelki terheket is.
Több állam is viszonylag jól átvészelte a kezdeti szakaszt, de pont ők a legkevésbé készültek fel a 2. hullámra. A politikusok folyton azt hiszik, hogy a dolgok miattuk történnek úgy, ahogy. A szerencséről még nem hallottak. Ám most súlyosabb döntéseket kell meghozniuk, mint korábban.
Ráadásul a társadalmak minden eddiginél megosztottabbak, mert nem világos, hogy mi a fontos. Az egészségügy harcol minden életért, a gazdaságban viszont nem kellene minden maródi céget átsegíteni a nehézségeken. Inkább ki kellene használni, hogy milyen változásokat tesz lehetővé a válság. A populisták azonban nem tudnak gyógyírt kínálni az emberek félelmeire. Itt nem lehet a bevándorlásra hivatkozni, a vírus minden más aggodalmat felülír. Az autoriter vezetők immár nem képesek trükközni az általuk elővarázsolt válságokkal. Vagyis lehull róluk az álarc.
De a társadalom megosztottsága fennmarad, az USA és Lengyelország példája mutatja, hogy a Covid-19 sem segítette elő a nagyobb nemzeti egységet. Szóval nem változik a széttagoltság a későbbiekben sem. Viszont most nem az etnikai nacionalizmus dívik, mert nem az a fontos, hogy honnan jön a megélhetési bevándorló, hanem hogy hol lakik. Aki már bent van az unión belül, azzal jól bánnak, mert szükség van a munkájára. De a korona feltárta a gazdasági nacionalizmus korlátait is. Le lehet zárni a határokat, csak éppen az végzetes a gazdaság számára.
