bírság;étrend-kiegészítő;Gazdasági Versenyhivatal;

2020-10-27 13:52:19

Megtévesztően reklámozta étrend-kiegészítőjét, közel 47 millióra bírságolták a forgalmazót

Ismételten jogsértő módon reklámozta forgalmazója a CalciTrio elnevezésű étrend-kiegészítőt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 47 milliós bírságot rótt ki a vállalkozásra – közölte a hivatal.

A GVH vizsgálata megállapította, hogy az Innovelle Pharma Kft. megsértette az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásokra irányadó jogszabályi rendelkezéseket, amikor CalciTrio nevű étrend-kiegészítő filmtabletta és pezsgőtabletta termékeiről megtévesztő, nem engedélyezett állításokat tett sajtó-, televízió- és internetes reklámjaiban.

A cég az engedélyezett feltételen túlterjeszkedően, megtévesztően állította reklámjaiban, hogy terméke segíti a kalciumot, hogy eljusson és beépüljön a csontokba. Az európai közösségi jog vonatkozó szabályozása szerint kizárólag azt állíthatta volna, hogy termékének összetevője részt vesz a normál csontozat fenntartásában. A vállalkozás kereskedelmi gyakorlata ezért tisztességtelennek minősült.

A GVH két éve zárta le versenyfelügyeleti eljárását az Innovelle Pharma Kft.-vel szemben, amelyben többek között ugyanezen termék kapcsán, ugyanezen magatartás miatt állapított meg jogsértést. A versenyhatóság ezúttal már az ismétlődő törvénysértést is figyelembe vette, és 46,9 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot rótt ki a vállalkozásra.